ORFK;terepjáró;beszerzés;határvédelem;

2020-03-19 18:32:54

Csaknem 1,2 milliárdért vásárolhat határőr-terepjárókat a rendőrség

Uniós forrásból jut a határvédelem fejlesztésére, darabonként 17 millió forintért szerzik be a a járműveket.

Ritka pillanat, amikor pontosan nyomon követhetünk egy határvédelmi tendert, most azonban teljesen transzparens pályázattal találkozhattunk. 

Az uniós közbeszerzési értesítőből, a TED-ből derült ki csütörtökön, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság komoly terepjáró-flottát szerzett be.

A tender győztese a Toyota Central Europe Kft. volt, a pályázat másik indulója – a Pappas Autó Magyarország Kft. pedig labdába sem rúghatott, a rendőrség ugyanis élt a közbeszerzési törvény adta lehetőséggel, és csak a legjobb ajánlatot tevő pályázó anyagát bírálta el.

Így a Toyota-képviselet szállítja le az 52 darab megrendelt és plusz 15 darab opciósan kérhető nehéz terepjárót.

Egy terepjáró tehát 17,7 millió forintba kerül majd, igaz, az összeg tartalmazza az autóhoz járó öt év jótállást, a téligumi szettet, és a rendőrség által kért extrákat – EDR-rádiótartó beépítését, megkülönböztető jelzéseket, hő- és fényvédő fóliázást – is.

Követhető maradt az Unió pénze

Hogy tender ennyire nyomon követhető, az köszönhető a felhasznált uniós forrásnak is: az ORFK ugyanis még 2018-ban pályázott az Unió Belső Biztonsági Alapjának forrásaira, a „Nehéz terepjáró gépjárművek beszerzése a külső határra” című projekttel. A beszerzést végül 80 százalékban az EU, 20 százalékban a Belügyminisztérium támogatta.

Több mint 400 milliárdot költöttek határvédelemre

A rendőrség határvédelmi pályázati általában titkosak. A hatóság nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva nem árulja el, mire költ pontosan tíz- és százmilliárdokat. Csak az összegek nagysága ismert – a Magyar Nemzet cikkéből derült ki például, hogy 

A Népszava is csak szinte véletlenül, egy Facebook-bejegyzés nyomán tudta meg, hogy a rendőrség a piaci ár több mint kétszereséért szerezhet be éjjellátó távcsöveket az állami megrendeléseken jól futó Milipol Zrt.-től. Értesülésünket a rendőrség nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolták: a válaszadást a már jól ismert nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva utasították vissza.