rendőrség;titkosítás;beszerzések;messzelátó;

2020-03-03 06:30:00

Láthatatlan távcsőbeszerzés a rendőrségnél

"Nemzetbiztonsági érdek" miatt hallgat a rendőrség arról, milyen messzelátókat vásároltak. Valójában alighanem inkább az árat igyekeznek eltitkolni.

Túlárazva vásárolt éjszakai távcsöveket a hazai rendvédelem – erről jelent meg egy poszt a rendőrségi ügyekkel foglalkozó Zsaruellátó Facebook-csoportban. A jól értesültnek tűnő posztoló szerint a rendőrség „Steiner Nighthunter 8X56” típusú távcsövet szerzett be nagy tételben, darabonként 788 ezer forint plusz áfáért a Milipol Zrt.-től, miközben szerinte harmadennyiért is kapható ilyen eszköz. 

Nemzetbiztonsági érdek, hogy hallgassanak róla

 Az ügyben elrendelt hírzárlat és a piaci árak alapján valóban kérdéseket vet fel a beszerzés.

Megkerestük a rendőrséget, hogy megtudjuk, vásároltak-e a közelmúltban Steiner Nighthunter távcsöveket, és ha igen, akkor kitől, hányat, mennyiért. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egy hét után azt közölte: „A távcsőbeszerzéssel kapcsolatban” nem tud tájékoztatást adni „nemzetbiztonsági érdek” miatt. Vagyis a rendőrség, amely részletesen beszámolt például arról, hogy milyen pisztolyokat szerzett be, azt titkolja, hány távcsövet vásárolt. 

Megkerestük a Milipol Zrt.-t is, amelytől – legalábbis a posztoló szerint – a rendőrség beszerezte a távcsöveket. A rendőrségi és hadügyi tenderek ismert, sokat nyerő szereplőjének számító cég illetékesei nem cáfolták, hogy eladtak távcsöveket a rendőrségnek, és ugyanúgy a jogszabályokra hivatkozva tagadták meg a válaszadást, mint az ORFK.

Kérdésekkel fordultunk a távcsövet gyártó német Steiner-Optik Gmbh-hoz is – hiszen a Milipol jó eséllyel tőlük szerezte be a rendőrségnek szánt készletet – de itt sem válaszoltak.  

"Alkalmazásba vett szakanyag"

Noha a rendőrség, a gyártó és a Milipol Zrt. sem nyilatkozott, a kormány.hu oldalon fellelhető egy irat, aminek az a címe: „Belügyi szerv vezetője által alkalmazásba vett szakanyagok listája.” Ebben pedig ott szerepel a „Steiner Nighthunter8x56 típusú éjszakai távcső”. Az irat szerint a rendőrség mellett a „terrorizmust elhárító szerv”, a „belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv”, valamint a katasztrófavédelem használja a távcsöveket. Az eszköz melletti iktatószám a jelek szerint 2020-as. 

Mindezek után lapunk is utánajárt annak, hogy mennyiért lehet beszerezni ezt a távcsövet. Az automata fókusszal működő, nyolcszoros nagyítású Steiner Nighthunter 8X56 ára sehol sem lépett a 400 ezres szint felé. Saját oldalán maga a német gyártó, a Steiner-Optik is „csak” 1149 euróért, azaz mintegy 361 ezer forintért kínálta a polgári felhasználású éjszakai keresőtávcsövet. Vagyis, ha valóban 788 ezer forint plusz áfa áron vásárolta a rendőrség ugyanezt az eszközt, akkor az gyanúsan drága volt. 

Ha polgári modell, akkor túlárazhatták

A nagy távcsőbeszerzési ügyletről nem tudtak részleteket az eszközt árusító hazai kereskedők sem. Az egyik, névtelenséget kérő üzlet vezetője mindenesetre egyértelműen túlzónak nevezte a 788 ezer forintos árat. „A Steiner megbízható középkategóriás terméknek számít, de ennyibe inkább a kategória csúcsának számító Svarowski EL- típusok szoktak kerülni” – fogalmazott.

A 788 ezer forintos darabárat meglepően drágának tartaná Szűcs Ákos, a Magnum Vadász és Hajós Kft. vezérigazgatója is, már ha az ár a polgári piacra készült Nighthunter 8x56-os távcsőre vonatkozik. Mint a Szűcs a Népszavának elmondta, a Steinernek vannak ugyan 2 ezer euró – mintegy 680 ezer forintba – kerülő, polgári felhasználásra készített távcsövei, de azokat lézeres távolságmérővel látták el.

A kérdéses Nighthunter 8x56 távcső ajánlott fogyasztói ára nálunk 379.990 forint – mondta cégvezető. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Milipol Zrt. főként katonai beszállítóként dolgozik, és ő maga nem ismeri Milipol és a rendőrség közötti szerződés részleteit, kitételeit sem; ha pedig katonai modellről van szó, annak ára bizony tényleg elérheti a 778 ezer forintos egységárat.

Kérdésünkre, hogy a bűvös „katonai” jelző hogyan növelheti meg ennyivel egy távcső értékét, Szűcs megjegyezte, a katonai modellek teljesen más minőségi normák szerint készülnek, teljesen más technikai elvárásoknak kell megfelelniük, mint a vadászatra is használt hobbieszközöknek.