Kényszerből teszteljük a fenntarthatóságot

Publikálás dátuma
2020.03.21. 09:00
Észak-Olaszország: Jól látható a levego tisztulása az űrben készült felvételen
Fotó: EURÓPAI ŰRÜGYNÖKSÉG
A járványt kísérő vészleállás okán élőben próbálja ki a világ, mi lenne, ha valóban meglépnénk a klímaváltozás megelőzéséhez szükséges változtatásokat.
Az otthonokban van fűtés és világítás, a háztartások komfortja nem csökkent. A közlekedés visszaesett, de nem állt le: a fővárosi parkolásban például 40 százalékos mérséklődést tapasztaltak, ami jelentős ugyan, de Budapest így is működik. A nemzetközi légiforgalomban szintén 40 százalék körüli a visszaesés mértéke, ami ugyancsak messze van a teljes leállástól. A következmények – főleg a foglalkoztatásban – drámaiak, de jelentős ellátási zavarok egyelőre nincsenek, és a kínai példából következtethetően talán nem is lesznek. Tetszik vagy sem: a világ most kénytelen a saját bőrén megtapasztalni, mi lenne, ha egyik pillanatról a másikra megvalósulnának azok az üvegházgázkibocsátás-csökkentési lépések, amelyekre a környezetvédők és a felelősebb gondolkodású politikusok szerint szükség lenne. Kínában – annál a gazdasági nagyhatalomnál, amelyet elsőként terített le a járvány – annyi látszik, hogy a járvány első két hete alatt 25 százalékkal csökkent az energiafelhasználás és az ahhoz kapcsolódó kibocsátás, az alsó légréteg pedig napok alatt megtisztult – igaz, ehhez a lakosság közel felének otthonmaradása kellett. A levegő most szinte minden nagyvárosban és régióban belélegezhető, ami a Stanford Egyetem szimulációja szerint 77 ezer életet (azon belül 73 ezer idős, 70 év fölötti embert) fog megmenteni – sokkal többet, mint amennyit a járvány elvitt. Ennek ugyan nem a szén-dioxidhoz vagy a felmelegedésért felelős többi gázhoz van köze, hanem a PM2,5-hüz, vagyis a szálló por- és koromrészecskékhez, de a jelenlegi energiafelhasználási struktúrában ezek szint elválaszthatatlanok, együtt csökkennek. New York-ban szintén egyik pillanatról a másikra a felére esett az autóközlekedésből adód gázszennyezés. Az amerikai kutatók úgy számolnak, hogy a hatás tartós lesz, és nem csak a keleti parti óriásvárosban: a globális szén-dioxid-kibocsátás idén várhatóan arra a szintre csökken, ahol utoljára a 2008-2009-es gazdasági válság után járt, pedig az év elején még minden szakértő a növekedését jósolta. Hasonló folyamat játszódott le – hasonló eredménnyel – Észak-Olaszországban is. A levegő tisztulása az űrből is látszik. Az Európai Űrügynökség (ESA) a nitrogén-dioxid (N02) kibocsátásának gyors csökkenését észlelte az északolasz iparvárosok körzetében. Corinne Le Quéré, a Kelet-Angliai egyetem professzora a BBC híre szerint úgy fogalmazott, hogy amennyiben a világjárvány három-négy hónapig elhúzódik, az akár tartós hatással is lehet a kibocsátási trendekre. Szerinte sok függ ugyanakkor attól, hogy milyen módszerekkel, mely területeken próbálják majd élénkíteni a gazdaságot a válság után – tíz éve a krízist egy gyors, 5 százalékos kibocsátásnövekedés követte. Más amerikai szakértők arra figyelmeztetnek, hogy korai még megvonni az áttételes egészségügyi hatások mérlegét, hiszen már ma nyilvánvaló, hogy a korlátozások miatt rengetegen nem jutnak hozzá fontos gyógyszerekhez, a kórházi kapacitások lefoglalása miatt súlyos betegek nem kapnak ellátást, aminek nyilván komoly, emberéletekben mérhető utóhatásai lesznek. Sok függ attól, hogy a hajó- vagy a repülőgépforgalom visszakapaszkodik-e valaha a válság előtti szintre. A Kínából kiindullt világjárvány egyik konzekvenciája, hogy a hosszú termékpályák és ellátási láncok túlságosan nagy kockázatot jelentenek, amit az alacsonyabb ázsiai bérköltségek nem feltétlenül ellensúlyoznak. Ha ez a gondolkodás beépül a gazdasági döntésekbe, hosszabb távon is csökkenhet a Kína és a világ többi része közötti forgalom. Azt pedig a repülési ágazat egyre több szerelője veti föl, hogy a repülés jelentősen átalakul (már csak a légitársaságok egy részének kikerülhetetlen csődje, a kapacitások szűkülése és ennek nyomán az árak későbbi emelkedése miatt is). A nemzetközi zöldszervezetek abban reménykednek, hogy a járvány tapasztalatai egyéni, közösségi és vállalati szinteken is beépülnek a gondolkodásba. Így egyrészt nem követjük el ugyanazokat a hibákat, mint tíz éve, másrészt kialakulhat egy kevesebb helyváltoztatásra és energiafogyasztásra épülő társadalmi-gazdasági modell. Ugyanakkor az aggodalmaikat is megfogalmazzák azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt év felbuzdulásai során a klímamentésre félretett forrásokat el fogja vinni a válságkezelés: könnyen lehet, hogy az a pénz, amit a bolygó megmentésére szántak, infrastrukturális beruházások formájában hamarosan a légkört fogja fűteni.
A kiürült városokban a levegő belélegezhető
Fotó: NICOLAS ASFOURI / AFP

A légszennyezésen utazik a vírus

A Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége (BEMOSZ) és a Levegő Munkacsoport (LMCS) arra hívta föl a figyelmet, hogy a korábbi koronavírus-fertőzések azt mutatták: ahol tisztább a levegő, ott kevesebb a megbetegedés (és akár az eredendően igen magas légszennyezettség is lehet a feltűnően magas mostani olasz halálozási arány egyik magyarázata). Az LMCS idézi az Olasz Környezeti Orvostudományi Társaság tanulmányát is; a szerzők megvizsgálták a koronavírus terjedésének gyorsaságát az egyes olaszországi területeken és azt összevetették a légszennyezettségi adatokkal. Az eredmény egyértelmű volt: minél szennyezettebb volt egy terület levegője annál gyorsabban terjedt a koronavírus. Úgy tűnik, a kórokozók a légszennyező részecskékre – PM 10 és PM2,5 – tapadva könnyen és messzire eljutnak. Budapesten egyébként egyelőre – bár a közúti forgalom lényegesen kisebb – nem csökkent érzékelhetően a légszennyezés, a PM10-koncentráció a pénteki adatok szerint is az egészségügyi határérték fölött volt.

Egyre több a keskenyszájú orrszarvú

Publikálás dátuma
2020.03.20. 10:28

Fotó: LEROY Francis / hemis.fr / AFP
Eredményesek az orvvadászat miatt kihalás szélére sodort faj megóvását célzó erőfeszítések.
Lassan, de folyamatosan emelkedik a súlyosan veszélyeztetett keskenyszájú orrszarvú (Diceros bicornis) vadon élő példányainak a száma, ami azt jelzi, hogy eredményesek az orvvadászat miatt a kihalás szélére került faj megóvását célzó erőfeszítések. A 2012 és 2018 közötti időszakban évente 2,5 százalékkal, vagyis 4845-ről nagyjából 5630-ra nőtt a keskenyszájú orrszarvúk száma a vadonban – olvasható a The Guardian című brit lap internetes kiadásában.
 A faj megóvását célzó intézkedések keretében új helyekre költöztették át a már megerősödött csoportok néhány egyedét, kibővítették az állatok természetes élőhelyét, életképes tenyészpopulációkat különítettek el. A bűnüldöző hatóságok pedig szigorúbb fellépéssel biztosítják az állatok védelmét.
Az erőfeszítéseknek hála a keskenyszájú orrszarvúnak mind a három alfaja gyarapodik.

„Nem szabad azonban elégedetten hátra dőlnünk, mivel az orvvadászat és az illegális vadkereskedelem továbbra is fenyegetést jelentenek” – hangsúlyozta Grethel Aguilar, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) elnöke, alapvető fontosságúnak nevezve a vadorzók ellen bevezetett intézkedések és a populációk intenzív, proaktív kezelésének folytatását. A svájci székhelyű zöldszervezet csütörtökön hozta nyilvánosságra a fenyegetett fajokat felvonultató vörös listájának frissített változatát. Ezen jelenleg 116 177 faj szerepel, több mint 31 ezret fenyeget a kihalás veszélye.
A szélesszájú orrszarvú (Ceratotherium simum), amely keskenyszájú társainál jóval nagyobb számban fordul elő Afrikában, megőrizte helyét a mérsékelten fenyegetett fajok között. Egyik alfajának, a déli szélesszájú orrszarvúnak a populációja 15 százalékkal csökkent 2012 és 2017 között, nagyjából 21 ezerről 18 ezer egyedre. A hanyatlás oka, hogy a keskenyszájú rinocéroszoknál jóval nagyobb és ezáltal vonzóbb tülökkel rendelkező szélesszájú orrszarvúk nagy számban esnek áldozatául a vadorzóknak a Kruger Nemzeti Parkban. A másik alfaj, az északi szélesszájú orrszarvú a súlyosan veszélyeztetett állatok közé tartozik, a vadonban valószínűleg már kihalt.
Az elmúlt években ugyanakkor összességében csökkent az afrikai rinocéroszok orvvadászata. A 2015-ös tetőzés óta, amikor nap mint nap átlagosan 3,7 orrszarvúval végeztek a vadorzók, minden évben csökkent az elejtett állatok száma. A 2019-es évre vonatkozó előzetes adatok szerint az orvvadászat szintje tovább süllyedt a gyakorlat hátterében álló bűnszervezetekkel szembeni szigorúbb fellépésnek hála. 
Szerző

Drasztikusan csökken a légszennyezettség világszerte

Publikálás dátuma
2020.03.20. 09:30

Fotó: Beata Zawrzel/NurPhoto / AFP
A koronavírus-járvány miatt korlátozások és az otthonról való munkavégzés következtében sok országban csökkentek a kibocsátások, még akkor is, ha a „home office” növeli a háztartások energiafogyasztását.
A koronavírus-járvány miatti intézkedéseket követően a légszennyező anyagok és üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának jelentős csökkenését észlelték a világ bizonyos városai és régiói felett. 
A Columbia Egyetem kutatóinak előzetes eredményei szerint az elsősorban autókból származó szén-monoxid-kibocsátás tavalyhoz képest csaknem 50 százalékkal csökkent New Yorkban a hét néhány napján – írja a BBC hírportálja. A mutatók szerint tehát a felesleges gépkocsihasználat visszaszorításának jelentős környezeti hatása van. A becslések szerint
a járvány kitörése óta 35 százalékkal csökkent a közlekedés a metropoliszban.

A kutatók rámutattak továbbá, hogy 5-10 százalékkal esett vissza a szén-dioxid légköri koncentrációja a város felett és a metán esetében is enyhe csökkenést mértek.
A szakemberek szerint május beköszöntével, amikor a szén-dioxid-kibocsátás általában tetőzik, előfordulhat, hogy a több mint egy évtizeddel ezelőtti pénzügyi válság óta tapasztalt legalacsonyabb szén-dioxid-szintet fogják mérni. A kutatók ugyanakkor megjegyezték, arra is vannak figyelmeztető jelek, hogy a járvány elültével drasztikusan megemelkedhet bizonyos káros anyagok szintje.
A Carbon Brief nevű brit honlapon korábban megjelent tanulmány szerint Kínában 25 százalékkal csökkent az energiafelhasználás és a szén-dioxid-kibocsátás február két hetében. A szakértők szerint ennek következtében valószínűleg 1 százalékkal fog visszaesni az ázsiai ország egész éves szén-dioxid-emissziója.
Kínában és Észak-Olaszországban is az üvegházhatású gázok közé tartozó nitrogén-dioxid jelentős csökkenését észlelték, ami a gépkocsihasználat, valamint az ipari tevékenységek korlátozásával áll összefüggésben.
A légi közlekedés korlátozása és az otthonról való munkavégzés miatt valószínűleg sok más országban is csökkenni fognak bizonyos kibocsátások. Noha az otthonról való munkavégzés miatt várhatóan megnő a háztartások energiafogyasztása, a közlekedés csökkenése és a gazdaságok általános lelassulása valószínűleg hatással lesz az összkibocsátásra
Szerző