tájékoztatás;kormányzat;Operatív Törzs;koronavírus;

2020-03-22 19:32:56

Életbevágó kérdések, amelyekre még mindig nincs válasz

Nem szerencsés, ha az a látszat alakul ki, hogy a kormány azokat a koronavírus-haláleseteket erősíti meg hivatalosan, amelyek valamilyen, a kormányzattól független forrásból előzőleg a nyilvánosság tudomására juthattak.

A Népszava csütörtökön információt kapott arról, hogy az egyik budapesti kórházban szerdán két idős, operált beteg meghalt, és kimutatták náluk a koronavírust. Lapunk megkereste az érintett intézményt, ahol az alábbi „tájékoztatást” kaptuk: „Kérjük, kérdéseit a központi kommunikációs felületeken szíveskedjen feltenni az Operatív Törzsnek. Intézményünk nem jogosult koronavírusos esettekkel kapcsolatos kommunikációra.”

A Népszava munkatársa így az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján is föltette az ügyre vonatkozó kérdését, amire azt válaszolták: „Arról az egy koronavírusos betegről van tudomásunk, akit korábban már említettünk”. Pénteken délelőtt a kormány hivatalos tájékoztató oldalán megjelent két új idős hazai koronavírus-fertőzött haláláról szóló hír. Itt érdemes megjegyezni: az első igazolt hazai halálesetről a közvélemény úgy szerzett tudomást, hogy a 18. kerületi polgármester március 15-én posztolta a tragikus hírt a Facebookon, majd ezt az információt erősítette meg a koronavirus.gov.hu két órával később.

Lapunk minden nap újra elküldte a kérdést az Operatív Törzsnek azzal kapcsolatban, hogy mely kórházhoz köthető a pénteken bejelentett két új haláleset. Szeretnénk ugyanis tisztázni, hogy ugyanazokról lehet-e szó, akiknek a haláláról csütörtök délelőtt értesültünk (de a hír közlésével azóta is várjuk a kormány érdemi válaszait). Mint ahogy március eleje óta naponta újra föltesszük azt a kérdést is, hogy a Szent Imre kórházban február 29-én megműtött, majd néhány napra rá tüdőgyulladásban elhunyt beteget – akinek a gyermeke bizonyítottan koronavírus-fertőzést kapott, sőt információink szerint időközben el is hunyt a betegségben - tesztelték-e a vírusra, és ha igen, mi lett a teszt eredménye (az esetet elsőként a 444.hu írta meg).

Választ mindeddig nem kaptunk, pedig perdöntő lenne abban a tekintetben, hogy ki volt az első magyarországi fertőzött – természetesen az egyértelmű nemleges választ is megfelelő megoldásnak tekintenénk. Nem szerencsés ugyanis, ha az a látszat alakul ki, hogy a kormány azokat a koronavírus-haláleseteket erősíti meg hivatalosan, amelyek valamilyen, a kormányzattól független forrásból előzőleg a nyilvánosság tudomására juthattak. A Népszava igyekszik felelősen eljárni a járványra vonatkozó hírek közlésével, de ehhez a kormányzati szervek korrekt tájékoztató munkájára is szükség lenne.