Vírus Viktor

Rögtön szögezzük le, hogy nem értünk egyet a címmel! Rosszmájú és korai. Semmi más nem indokolja, csupán az előző tíz év, meg az, hogy úgyis ez lesz a vége. Miután a miniszterelnök egyszemélyes irányítási modellt épített ki, amelyben minden döntést magára húzott, természetesen ő felel mindenért. Nem mi akartuk így, hanem ő. Az ország és az ő sorsa teljesen összegabalyodott, együtt emelkedik és zuhan. Ez ellen nincs mit tenni, amikor a vírus jön, akkor az is az ő sara. (Pláne, hogy korona.) 
A 2008-2009-es pénzügyi válság után – mint ahogyan ilyenkor szokott – politikai változások hulláma söpört át Európán és nem is csak rajta. Az Egyesült Államokban például az ország történelmében először választottak fekete elnököt, mi ez, ha nem az inga kilengése? A franciák jobbról balra mozdultak, a britek balról jobbra, a választók mindenfelé megbüntették a hivatalban lévőket. Koalíciók estek szét, új pártok keletkeztek, tudnánk mesélni.
Arról is, mennyire igazuk van azoknak a német közgazdászoknak (Manuel Funke, Moritz Schularick és Christoph Trebesch), akik egy 2015-ös tanulmányukban kimutatták, hogy az elmúlt másfél évszázad (!) gazdasági válságai nyomán rendre előretörtek a szélsőjobboldali pártok, miközben a választók megbüntették a hatalmon lévőket és általában az addigi politikai elitet. A legnyilvánvalóbb példa az 1929-ben kezdődött nagy gazdasági világválság, amely Hitler hatalomra jutásához és a második világháborúhoz vezetett.
A 2002 és 2010 közötti magyar kormányok nem tehettek arról, hogy Amerikában buborékot fújtak rossz jelzáloghitelekből, de arról igen, hogy a nagy kipukkanáskor a magyar gazdaság legyengült állapotban volt, immunrendszerét felelőtlenül megtépázták, pont akkorra nem maradtak tartalékai, amikor azokra a legnagyobb szükség lett volna. 
Vessük ezt össze a mai helyzettel, amikor nem gazdasági, hanem eredetileg egészségügyi a válság, s a többi csak ennek következménye! Tizenkét éve, ellenzékben a Fidesz népszavazást kezdeményezett a vizitdíj és a kórházi ápolási díj, szélesebb értelemben az egészségügyi reform ellen. Rendben, tudjuk ezt be a hatalomvágy racionalitásának. Csakhogy amióta 2010-ben, nem kis mértékben a referendumnak is köszönhetően, kizárólagos hatalmat szerzett, Orbán Viktor folyamatosan csökkentette a nemzeti össztermékből az egészségügyre jutó hányadot.Tavalyra már olyan mélyre, ahol az előtte több mint két évtizeden át nem járt. Az innen kivont GDP-százalékokat máshová, például stadionépítésre és sporttámogatásra csoportosította át. Inkább vett harckocsit, rakétát, katonai helikoptert, mint mentőautót és lélegeztetőgépet, hagyta lepusztulni a családi orvosi ellátást.
Az elkerülhetetlennek tűnő emberveszteség és gazdasági összeomlás után a magyarok nagyon mérgesek lesznek. Ezt ki is fogják fejezni. Ha lesz még urna, ahová bedobhatják a szavazatukat, akkor azzal. Ha nem lesz, akkor majd másképpen. Eljön az idő, amikor  bármit is csináljon Orbán Viktor, a házfalakon az virít majd, amit a címben írtunk.
Szerző
Horváth Gábor

A védelem hete

Azt állította Orbán Viktor miniszterelnök (a Kossuth rádióban): nem igaz, hogy nincs elegendő védőeszköz az egészségügyben, mert mindenből van elég a jelenlegi fertőzési szinthez, de mivel nagyobbra kell készülni, többet kell vásárolni belőlük.
Ezzel szemben a tény az, hogy sem a háziorvosoknak nincs megfelelő védőmaszkjuk, sem a mentősöknek nincs elég védőfelszerelésük, ezért az egyszer használatos eszközöket is többször használják, fertőtlenítés után. Igaz, hogy erre a vészhelyzetre még olyan országokban sem készültek fel, mint az Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia, de a védhetetlent felesleges védeni. A tanulságokat kellene levonni.
Azt állította továbbá Orbán (ugyanott), hogy „van egy rendes katonai tervünk a védekezésre, felállt az ország a védekezés logikája szerint”.
Ezzel szemben a tény az, hogy bár a védekezésnek lehet katonai része is, puskával nem lehet vírusokra lövöldözni. Vagyis a védelemnek egyszerre kell, hogy legyen egészségügyi, gazdasági és logisztikai-biztonsági terve és logikája. Máskülönben a levegőbe fognak lőni. 
Azt is állította a miniszterelnök (szintén a Kossuth rádióban a hiteltörlesztések felfüggesztésének elrendelésével kapcsolatban arra a kérdésre, hogy a bankok partnerek-e), hogy „ezt nem kérdeztem meg, de a reakciókból úgy látom, hogy igen”.
Ezzel szemben a tény az, hogy ez elképzelhetetlen. Nemcsak azért, mert kizárt, hogy ebben a súlyos gazdasági válsághelyzetben Orbán nem konzultált legalább Csányi Sándorral, a legnagyobb magyar bank, az OTP elnökével, hanem azért is, mert a Magyar Nemzeti Bank, amely már hétfőn kezdeményezte a lépést, közölte, hogy egyeztet a bankokkal. Ezt egyébként Varga Mihály is megtette még azelőtt, hogy Orbán nyilatkozott volna. De persze ha a miniszterelnök úgy akarja láttatni a világot, mint csatateret, ahol ő vezénylő tábornokként állandóan háborúkat vív, és közben csak parancsokat osztogat, akkor mindent értek. Csak nem hiszek el mindent. 
Azt állította az Igazságügyi Minisztérium (közleményében), hogy az Európai Bíróság főtanácsnokának minapi állásfoglalása a CEU működésének ellehetetlenítéséről „a Soros György által finanszírozott civil szervezetek érvelését tükrözi”. A magyar kormány szerint ugyanis a felsőoktatás tartalmának és szervezeti felépítésének szabályozása kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozik, ezért nem sért uniós jogot.
Ezzel szemben a tény az, hogy a magyar felsőoktatási törvény mást szabályozott: azt, hogy csak olyan külföldi intézmény működhet nálunk, amelynek van otthoni egyeteme is, illetve amelynek kormányával megállapodnak. A CEU eleget tett mindkét feltételnek, ám a magyar kormány mégsem engedélyezte, hogy továbbra is amerikai diplomákat adjon ki. Ezt nemcsak Soros és civil szervezetek kifogásolták, hanem az Európai Unió Bizottságától kezdve vezető nyugati politikusokon át az egész nemzetközi tudományos világig rengetegen. De mivel ezek szerint Soros őket is mind meg tudta venni, nem csoda, hogy az Európai Bíróság is a markában van. Csak Orbán és kormánya nem eladó.
Szerző
Bolgár György

Ez itt a Karmelita

Jó napot kívánok. Ez itt a Karmelita – kezdte bejelentéseit a fb-on a miniszterelnök. Illetve csak kezdte volna, ha lett volna hang is. Ám jelképes értelemben sem könnyű hangot találni, együttműködésre kérni egy országot, ahol a vezetőket a kérésről, az embereket az együttműködésről igyekeztek módszeresen leszoktatni. Éppen a Karmelitából. 
De amit Orbán ezúttal mondott, szükséges volt. Az fájt, ami hiányzott. 
Aznap elhangzott egy másik beszéd is. Angela Merkelé, a német televízióban. Ott ugyanis nézik, mert hitelesnek tartják a köztévét, nem kellett a facebookra költözni. Hang tehát volt. Méghozzá emberi. A kancellár természetesnek tartotta, hogy egy közösségi intézményben szól. Fel sem vetődött, hogy saját fórumát használja, ezzel akarva-akaratlanul „magánosítsa”, saját egyszemélyes kompetenciájába utalja a közügyet.
Nem szeretném sem túlmagyarázni a különbséget, sem Merkelt idealizálni. De azt nem lehetett nem észrevenni, hogy azzal kezdte: a kormány megszakítás nélkül konzultál az illetékes egészségtudományi intézménnyel, a Robert Koch Intézettel. Mi viszont nem vagyunk labancok, következésképpen az Orvoskamarát már sikerült legyurcsányistázni. Onnan is látszik, hogy az orvosok hülyeségeket beszélnek, hogy Orbán még most pénteken is azt mondta: nem igaz, hogy nincs elegendő maszk, majd mindenki kap, amikor szükség lesz rá. Ja. Akkor nyilván még nincs szükség rá. Vagy rossz helyen keressük: a patikákban mindenesetre egy darab sincs. Talán a TÜZÉP-nél vagy a cipőboltban kellett volna. 
A német kancellár az egészségügyi dolgozótól az élelmiszerláncok pénztárosáig és árufeltöltőjéig mindenkinek köszönetet mondott, akinek a munkahelyén kell helytállnia. Ez nálunk lassabban megy. Az „Ez itt a Karmelita”-bejelentkezésnél még nem sikerült, péntek reggelre legalább az orvosoknak elhangzott egy köszönet, és Gulyás miniszter végre a Kamara vezetésével is találkozott, bár csak „informálisan”. Úgy látszik, valahogy kimosakodtak a gyurcsányizmusból, azt mondják, fertőtlenítő híján a szappan is elég. De senki sem kért elnézést sem a fizetés nélküli szabadság fenyegetésével zsarolt pedagógusoktól, sem a Kovács államtitkár által letorkolt, dolgukat végző újságíróktól. Sőt, a kormányközeli média folytatja gyalázásukat. „Ezekkel a gusztustalan szardarabokkal másképp nem érdemes beszélni”, „csicskagyár ellenzéki újságírók” – tör ki a kollegialitás a Hír Tv-ből. 
Van egy szó, amit Merkel sűrűn használ (éppen, mert érzi a helyzet ellentmondásosságát), a Karmelitában viszont máskor sem igen emlegetik. Ez a szó a demokrácia. „Demokráciában élünk, nem kényszer alatt, a megosztott tudás és együttműködés környezetében.” „A nyitott demokráciához hozzátartozik, hogy a politikai döntéseket áttekinthetővé kell tenni, meg kell magyarázni, és meg kell indokolni.” Hm… Ez a „nyitott demokrácia” nagyon Sorosra hajaz, nem? (Időszerű volt, hogy a beszéd másnapján a kormányközeli tévé portréműsora jól leleplezze a kancellárt: lelkész apja „baloldali érzületű”, maga – mint, gondolom, mindenki – tagja volt a keletnémet KISZ-nek, többször járt a Szovjetunióban, és „hátba szúrta mentorát”: Kohlt.)
Csak lassan hát azzal a „megosztott tudással”! Nem feltételezek rossz szándékot, de nehéz volna egy csapásra változtatni azon a beidegződésen, hogy információt nem könnyen kötnek másnak az orrára. Ezért Európában szinte csak nálunk nem lehetett tudni a megbetegedések települési megoszlását, mint ahogy azt sem, milyen feladataik és jogaik lesznek az utcára vezényelt katonáknak. 
Merkel „közös, szolidáris cselekvésről” beszél: „nem hagyjuk egymást egyedül a bajban”. Nálunk a hivatalos látókörből eddig mintha kimaradt volna a kispénzű, hónapról hónapra élő ember. Sokáig egyetlen szó sem hangzott el arról, mi legyen a gyerekével otthon maradó szülővel. Fizetés nélküli szabadságon még egészségbiztosítása is elvész, ha csak nem maga fizeti be. És miből tartalékoljon a kisnyugdíjas, akinek járandósága a békebeli inflációt sem fedezte, nemhogy a most megugró árakat? Nincs rendkívüli családi pótlék- és nyugdíjemelés, kötelezően járó táppénz az egészséges gyerek mellett maradóknak. Noha a hivatalos jóslás szerint akár többszázezer munkanélküli lesz, az új szabályok cinikus módon úgy „szabadítják fel” munkaadó és alkalmazottja megegyezését, hogy az állását féltő munkavállalót teljesen kiszolgáltatottá teszik. Nyilván mindenbe belemegy, minden ú.n. „megállapodást” aláír, csak maradhasson. Miközben már nemcsak puha szívű szociális szakemberek, hanem közgazdászok is sürgetik a válság idejére valamiféle „alapjövedelem” biztosítását.
Az átlagember szolidáris. Bevásárolnak az idős szomszédnak, egyetemista és színész csoportok alakulnak a digitális oktatás segítésére, az „Etesd a dokit” akcióban élelmet visznek a kórházak portájára a hosszúnapozó egészségügyieknek. De a tíz kormányzati akciócsoport között nem sikerült egyetlen szociális csoportot sem alakítani, szakszervezetek, nyugdíjas szervezetek, szakemberek bevonásával.
Az ott a Karmelita? Igen, tudom, hogy most enélkül is sok munkájuk van. Csakhogy miniszterelnök úr, ez meg itt az ország. A szerző volt országgyűlési képviselő 
Szerző
Lendvai Ildikó