Fotelutazások

A megváltozott világban sem veszítették el érvényességüket az akár többszáz éves útleírások.

Vesztegzár idején az ember olvas. Olyan ez a mai állapot, mint a hidegháború korszaka volt. Akkor a hatalom zárta be az ország népét, most meg épp a fordítottja történik: a globalizáció szárnyain ért el minket a járvány, s csukott a szobába. Maradj veszteg otthon – üzenik tele jó akarattal. Ez régen is így volt. A fotelutazás ma persze más, mint, amikor az országok bezárták lakóikat határaik közé, s a távolságot is csak kevesen kaphatták meg üveggolyóként. Utazhatunk úgy is, hogy a szenvedélyes utazók internetes naplóit beszámolóit olvassuk. Sokan ezek közül csak az utazásban profik. Viszont gyűjtik a felkeresett országokat, közleményeik inkább szólnak róluk, mint a távoli tájakról, emberekről. (Az útleírás tényirodalom, az útikönyv azaz bédekker hasznos segédeszköz. Vannak e műfajban is kiváló példányok, amelyek olvasmánynak sem utolsók.)

Miután felhagytunk az akciós repülőjáratok, s egzotikus úticélok utáni kutakodással, a könyvespolchoz fordulunk. Mert visszatért a lassú élet. Valaha jókat lehetett kóborolni a klasszikusokkal is e hazában, vagy akár a világban. Jókai, Verne, Gárdonyi olvasható volt bédekkerként is. Lehet ám az Egri csillagok hőseivel kalandozni Isztambulban, vagy Aranyemberrel az Al-Dunán. Nem fűzök ehhez nagy reményeket, a környezetemben élő tizenéveseket untatja e szerzőknél a tájak, épületek, népszokások és kultúrák komótos leírása.

Annak idején az akkori Gondolat Kiadó sorra jelentette meg az útikalandok sorozatát. Faltam ezeket, miközben tudtam, hogy sem Thor Heyerdahllal nem szelem át tutajjal a Csendes óceánt, s nem számíthatok egyhamar brazíliai dzsungelkalandokra, ahogy Molnár Gábor. Kétszáz kötetet adtak ki vagy harminc év alatt. Nem tudom, mennyire érvényesek ezek az ötven-hatvan éves történetek, biztos sokban van olyasmi, ami manapság nem píszi. Sok későbbi kollégám, akkori külpolitikai újságírók is írtak a Világjárók sorozatba, ezeket újra olvasva sokat megtudhatnánk a kor kódolt beszédjéről. Talán kevesebbet a látnivalókról. Szóval érdemes előszedni ezeket a köteteket, ha van belőlük otthon, a könyvtárak sajnos most zárva vannak.

Az igazán nagy kaland az, amikor a lakhelyelhagyástól sújtott fotelutazó saját régi élményeit eleveníti fel még régebbi szerzők írásait olvasva. Két szerzőt javaslok, mindkettő művei egy-két kattintással elérhetők az interneten. Elsőre egy négyszáz éves könyv, Szepsi Csombor Márton egykori kálvinista peregrinus diák élménybeszámolóját, az Europica varietást. „Gyermekségemtől kezdve kiváltképp való indulatomtól hajtattam én az idegen helyek látására.” A szerző bejárta, gyalog, kocsival, hajón az akkori Közép- és Nyugat-Európát, s élvezetesen megírta, amit tapasztalt. Használható a könyv nemzetkarakterisztikaként (már amennyiben lehetséges a nemzetkarakterisztika egyáltalában), s turisztikai látnivalók összefoglalójaként. Megtudhatjuk belőle, hogy Németalföldön nincs bor, de jó a sajt, hogy fájuk sincsen, s ezért csak hetente kétszer főznek, azt eszik egész héten. Megtudhatja az olvasó, hogy az akkori hollandoknál volt valamilyen szociális rendszer és hajléktalanellátás is. Az angolok – ellentétben a hollandusokkal - már akkor sem tudtak idegen nyelveket, latinul is csak egy kocsmárossal tudott beszélgetni. Ír arról, hogy a Westminster apátságban nyugszik Erzsébet és az általa lefejeztetett Stuart Mária, aki az akkor uralkodó Jakab király mamája volt. Legjobban Gallia tetszett neki bőségével, sok látnivalójával és szépen öltözködő asszonyaival.

Vámbéry Ármin úti beszámolójából a perzsiai fejezetet választottam ki, mivel viszonylag friss élményeim vannak onnan. A Resid efendi névvel utazó Vámbéry is felkereste Perszepolisz fantasztikus romjait, leírása nem veszítette el érvényességét. Iszfahán, Siráz és Jazd látványosságait is elevenen láttatja. Aki többet akar tudni a perzsa-arab, perzsa-török, síita-szunnita viszonyról, mint amit a mostani zsurnalisztika kínál, forduljon a százötven évesnél régebbi műhöz. Érthető és nagyon szórakoztató. Jó utazást!