Ki a koronát nem rettegi

Publikálás dátuma
2020.03.29. 16:16

Fotó: MARTIN BUREAU / AFP or licensors
Félelem és szorongás költözött a lelkekbe a koronavírus miatt. Ez az indokolt ­ reakció veszélyhelyzetben jótékonyan segíti a szervezet működését. De meddig? Az arató halálról szóló hírekbe, statisztikákba és előrejelzési görbékbe csavarodás az önkéntes karantén „korában” magát az immunrendszert kezdheti ki, ami – nem kis képzavarral, de miért ne személyesítenénk meg az „ártányt” – a vírus kezére játszana. Az életöröm és a derű ellenanyag, és ez nem vicc.
A bergamói intenzív osztályon forgat egy brit tévé­stáb. Az orvos kimerülten mutatja a körülményeket. A lélegeztetett betegek fején különös, átlátszó kupola, sokuk nyilvánvalóan haldoklik. Egyikük javulóban, megilletődötten integet. Akkoriban (napi 600-700 halott) nyilatkozza az északolasz járványügyi védekezés felelőse, hogy megtorpanni látszik a pandémia. Másnap 793 embert raknak koporsóba. Katonai konvojok szállítják a halottakat tömött sorokban. Búcsú nélkül távoztak. A krematórium nagyüzemben hamvaszt, vezetője teljesen összetört. A világ padlón. A jégcsarnok az új halottasház.  Tények ezek? Igen. Bubópestis dúl az utcákon, és mindenki halálnak halálával hal? Nem. Akkor mi az igazság? Hogyan kell gondolni rá? Érezzük magunkat egy horrorfilmben vagy kapcsoljuk ki a tévét két hónapra? A média a hibás? Netán a hírek mögött áll valaki? Valakinek érdeke mindez? Valószínűleg nem. Lesznek haszonélvezői a félelemnek? Valószínűleg igen. A haszonélvezők eresztették rá a világra a rettenetet? Aligha. A tisztánlátáshoz két kérdést kell megválaszolnunk: mik a tények és mennyire töltekezzünk be velük? Illetve van egy harmadik is: a lohasztó tényektől függetlenül reménykedhetünk-e akár egy borzasztó kataklizma idején is a túlélésben és abban, hogy a világ tanul a hibáiból?

Derű a munkatáborban

Olofsson Károly neve magyarázatra szorul. Egyik apai felmenője svéd volt, az 1700-as években ragadt a Magyar Királyságban. Középiskolai tanár apja bencés gimnáziumba íratta. Tizenhat évesen érettségizett, belépett a Szent Benedek-rendbe, Pannonhalmán teológiát, Münchenben németül tanult. Magyar–német–bölcselet szakos tanári diplomáját már itthon vehette át, 1939-ben doktorált, pappá szentelték Placid atyaként. A háborúban tábori lelkészként, gimnáziumi tanárként, egyházi tanácsadóként dolgozott. Az államvédelmi hatóság 1946-ban tartóztatta le, próbálva megágyazni egy kiadós koncepciós pernek, amit végül a szovjet katonai bíróság teljesített be. Antibolsevista propaganda, terrorcselekmény és szervezkedés miatt tíz év szabadságvesztésre ítélték, munkatáborba internálták. Tíz évet töltött a Gulágon, ahol bőven lett volna oka meghalni. Nem így tett. „Én nem diákokat fogok tanítani, ahogy elterveztem. Nekem az lesz a dolgom, hogy tartsam a lelket a fogolytársaimban. Ez volt a hivatásom a lágerben tíz évig. Ezért voltam én a legboldogabb ember az egész Szovjetunióban, mert rám talált az életfeladatom” – mesélte életrajzi könyvében. A Gulágon bevésett emlékei a YouTube-ra került felvételen is elérhetők. „Első szabály: a szenvedést nem szabad dramatizálni, mert akkor mindig gyengébbek leszünk. A szenvedés elviselésére minden energiánkra szükségünk van. Ez úgy ment, hogy nem engedtük, hogy valaki elkezdjen panaszkodni. Ha valaki elkezdett panaszkodni: beszélj a szakmádról! Én annyi szakmát kitanultam. A második: észre kell venni az élet apró örömeit, és meg kell örvendezni. Nem volt egyszerű, de meg kellett tanulnunk.” Akkor volt a Helsinki Olimpia, és ők este a káposztaleves és a zabkása után sorolták a jó élményeket. Egyszer a bajnok tizenhatot idézett föl este, nem ért rá szenvedni. A harmadik szabály a politikai foglyokra jellemző ártatlansághangoztatás mellőzése volt: nem tökéletesek, de meg kell mutatniuk, különbek a rabtartóiknál, mert ez mozgósítja az életenergiákat. A negyedik szabály, „mert az Úristent nem lehet kidisputálni az életből: akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb a szenvedést elviselni… még a Jóisten is akarja, hogy mi túléljük a poklot”. Olofsson Károly a háború után ládagyári munkás és betegszállító lett, mosodavezetőként ment nyugdíjba. Száz évet élt. „Ne dramatizáld a szenvedést, ne panaszkodj, keresd a mindennapok apró örömeit. Ez a túlélés művészete” – ez marad az öröke. Viktor Frankl pszichiáternek, bár minden oka meg lett volna a megőrülésre vagy az öngyilkosságra a haláltáborokban, 97 évesen hunyt el. Négy koncentrációs tábort járt meg a háború idején, köztük Auschwitzot. Szüleit, fivéreit, várandós feleségét ragadta el a népirtó őrület. „A szenvedést nem kerülhetjük el – írta később a terápiás módszeréről –, azt azonban eldönthetjük, milyen módon viszonyulunk hozzá, és találunk-e benne értelmet. Az ember egyedi, senki mással össze nem téveszthető lény” – vallotta Frankl, és hozzátette, mindenkire rá van bízva, hogy éli meg és értelmezi személyes tapasztalatait. „Hozzuk ki a legtöbbet a lehetőségeinkből, forduljunk bizakodással a jövő felé és legyünk elfogadóak.” Sokak szerint ez a feladatunk most, és örülhetünk, hogy nem a háború miatt. Imák is terjednek a világhálón, amelyek a koronavírusnak köszönik az ébredés lehetőségét. Ez ugyan kissé bizarr, de lényegében mindegy: a helyzetbe, ha lehet, nem belehalni, inkább „beleélni” érdemes.

Kevesebb olasz halott

A jelenlegi járványhelyzet értékelése nem egyszerű feladat. A drámai felhangok is indokoltak lehetnek, különösképp azért, mert a neheze még előttünk van, de a visszafogottság sem ördögtől való, hiszen ez mégsem egy Ebola. Szalay Viktor tiszafüredi szakorvos, természetgyógyász az utóbbi nézeten van. Kiszámolta: Olaszországban kevesebben halnak meg, mint tavaly ilyenkor (emögött más okok is állhatnak, például egy szelídebb influenzajárvány, ami miatt az év elején nálunk is sokkal kisebb a népességfogyás – B. T.). Azt kérdeztük a háziorvostól: hogy kell értelmeznünk az adatokat? „Realisztikusan – felelte. – Próbáljuk semleges forrásból beszerezni az adatokat, amelyek még nincsenek elhajlítva semmilyen irányban. Se gazdasági, se politikai, se pánikkeltő, se felvásárlásra buzdító szándék nem áll mögöttük. Ha nem ezt tesszük, belecsúszhat az információba valaki másnak a véleménye.” A szándék mögött állókról nem beszélt, csak az utólagos haszonélvezők lehetőségét emelte ki. Amikor Szalay Viktor a napi 6-800 olaszországi halálesetről hallott, utánanézett a statisztikának, és a tavalyi átlag napi halálozáshoz képest meglepő módon nem az elvárt növekedését találta, hanem napi 160-as csökkenést. Amitől persze még tény: az egyidejű lokális növekedés képes agyon­nyomni a kórházi ellátást. A háziorvos kiemelte, a vírus esősorban ugyanúgy a krónikus betegségben szenvedő idősek halálát okozza, mint az influenza. Utóbbi számításai szerint a járvány időszakának három hónapjában kilencezerrel több halálozást okoz idehaza, mint az év többi hónapjában. „Az egész világon 500 ezer körüli haláleset történik évente az influenzavírus-fertőzés szövődményei miatt. Az influenza minden egyes évben 30-szor nagyobb halálozással járt, mint eddig a koronavírus-járvány. Hozzá kell tenni, még csak a járvány elején tartunk és a számok változni fognak. Ez a változás az emberek együttműködésétől, a járványügyi szabályok betartásától és az egészségügy hatékonyságától függ. Összehasonlításként, csak Olaszország­ban évente 109 ezer ember hal meg szív­koszorúér-elváltozás, 148 ezer daganatos betegség miatt. Van itt mit javítani. A reményeim és a magánvéleményem szerint a koronavírus-járvánnyal az influenzás elhunytak számát nem érjük el, se a globális, se a hazai adatokkal. Optimista becslésem szerint a pandémia a változó körülmények miatt nyárra lecseng” – véli a szakorvos-természetgyógyász. „A koronavírus-járvány mortalitását nagyjából az influenza mellé tudnám tenni. Utóbbi csak azért nem olyan látványos, mert együtt élünk vele, megszoktuk, így a média nem emeli ki mint rendkívüli eseményt. A koronavírusról viszont nap mint nap azt sulykolják az emberekbe, milyen veszélyes és mennyien haltak meg miatta. Szinte a pestis szintjére emelik föl” – korholja a médiát. Miközben a média persze nem tesz mást, mint arról tudósít, amire az emberek kíváncsiak, de a tökéletes valóságot soha nem adhatja vissza. Mert valóság a tömegek halála és Placid atya túlélése is. A mentális állapot javításáért ma több pszichológiai platform, köztük a Mindset is tenni akar. Pánikkeltés helyett hiteles, higgadt tájékoztatásra hívnak, és tanácsokkal látnak el minél több embert, könnyebbé téve a koronavírus árnyékában töltött mindennapokat. Ingyenes online előadásokat terveznek, és fizetőseket, amelyek bevételét koronavírussal küzdő kórházaknak szánják.

Életvidámság az immunválasz

A szomorú, szorongó ember nagyobb eséllyel betegszik meg, mint az életvidám. Ezt mondja Szalay Viktor. Orvosként, természetgyógyászként is kiemeli: erősíteni kell a legyengült immunrendszerünk működését. Kipihentség, minőségi alvás, stresszmentesség, C- és D-vitamin-fogyasztás nagy adagokban (ezek segítik a megfelelő immunválaszt), ezek a legfontosabbak. És persze a jár­ványügyi szabályok felelős követése, hiszen a karantén és a higiénia is akkor igazán hatásos, ha mindenki betartja azokat.

Szerző

Bezártság szüli a függőt

Publikálás dátuma
2020.03.29. 12:37

Fotó: CARSTEN REHDER / DPA - AFP
Aki eddig a konditerem vagy a munka megszállottja volt, az most otthon könnyen a pohár után nyúl. A koronavírus-járvány miatti karantén akár tömeges alkoholizmushoz is vezethet, míg az idősebbek isznak, a fiatalok a drogokkal próbálnak megnyugodni. A segítő csoportok ugyan online elérhetőek, de akik egy éve sem tiszták, azok esetében nagy baj lehet a személyes kapcsolat hiányából.
„Nem rúg be nagyon, de minden­nap iszik pár doboz sört vagy egy üveg bort”, „néhány hetente napokra kiüti magát”, „…azért este kell egy pohár bor stresszoldásnak”, „nem csak lisztből táraztak be a fiatalok a bezártság idejére” – ilyen és ehhez hasonló válaszok érkeztek, mikor arról kérdeztem a környezetemben élő embereket, hogy a vírus miatti karantén óta milyenek az alkohol- vagy drogfogyasztási szokásaik, illetve szeretteiknek. A koronavírussal való küzdelem hónapjai után várha­tóan­ nem csak a gazdasági nehézségekkel kell majd megküzdenie a családoknak és a társadalomnak. A feszültség és tehetetlenség érzése miatt jelentősen megugorhat az alkohol- és drogfüggők száma is. „Azt, hogy valaki függő-e, nem csak az mutatja, hogy mennyit és milyen gyakran iszik vagy drogozik. Az a függő, aki nem képes jól érezni magát, megnyugodni a szer nélkül. Mindegy, hogy hetente vagy havonta egyszer használja, ha szükség van rá ahhoz, hogy elviselhetően érezze magát valaki, akkor addikcióról beszélünk” – mondja Petke Zsolt pszichiáter, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktoló­giai­ Intézet főorvosa, aki nem csak szakemberként van tisztában a függőséggel, ő maga is függő, bár már több mint 1550 napja tiszta. Szerinte van, aki eddig abban élte ki a függőségét, hogy egész nap dolgozott vagy rendszeresen sportolt, ez tartotta egyben. Most azonban, hogy nem lehet bemenni dolgozni és bezártak az edzőtermek, más módszert keresnek ezek az emberek arra, hogyan kezeljék a bennük lévő feszültséget.  „Nagyon nehéz helyzetben vannak most az aktív függők, akiknek az alapproblémájuk a magány és az alacsony önértékelés, emiatt a rossz hírek sokkal inkább »megborítják« őket. A mostani, bizonytalansággal teli légkört még a könnyen alkalmazkodó, jól működő embereknek is nagyon nehéz elviselni, a függőket ez még jobban megterheli, a félelem, ami miatt a legtöbben a szer használata mellett döntenek. Még olyan ismerőseimről is tudok, akik egyébként nem vagy csak nagyon ritkán isznak, de most náluk is sokkal több fogy. Nem beszélve a felépülő függőkről, akik valamennyi ideje ugyan már nem használnak szert, de a különböző csoportterápiás (Anonim Alkoholisták, Anonim Drogfüggők) gyűlések azok, amelyek biztosítják számukra a közösségi érzést, a valahová tartozás biztonságát. Ezek viszont két héttel ezelőtt egyik napról a másikra, teljesen érthető okokból, megszűntek” – részletezi Petke Zsolt.

Magukra hagyva

Vannak persze alternatívák, Skype-­on­ továbbra is egyben próbálják tartani ezeket a csoportokat, de az újonnan érkezőknek, akik kevesebb, mint egy éve tiszták, nehéz átállni ezekre a megoldásokra. A személyes kapcsolat ugyanis nagyon lényeges a felépülésben, ez kell ahhoz, hogy ne hatalmasodjon el a magány érzése. Az online térben való beszélgetés sokaknak azért is problémás, mert bizonyos esetekben oda az anonimitás, ami igen lényeges ezeknél a találkozóknál. Egyelőre nem tudni, hogy mennyi időre kell nélkülözniük a függőknek a személyes önsegítő csoportokat, de vélhetően nem hetekről, hanem hónapokról beszélünk. „A felépülő függőknek is óriási megpróbáltatás ez a világjárvány, azonban a még használóknál nagyon nagy baj lehet” – figyelmeztet a szakember. Azt javasolja: segíthet átvészelni a krízist, ha több időt tölthetnek olyan tevékenységgel, amire korábban valamiért nem volt lehetőség. Ha például egy fiatal szeretett Xbox-ozni, akkor most engedjük neki, hadd üljön akár egész nap a gép előtt, ne állítsuk le 1-2 óra után, mert akkor mást fog keresni, amivel levezetheti a feszültséget. A prioritás, hogy a szerhasználatból legyen kevesebb, akár annak árán is, hogy valaki 12 órát ül a játék előtt.

Ne most kritizáljunk!

„Az aktív függők otthon többnyire nem érzik olyan jól magukat, a józan családtagokkal való összezártság pedig egy plusz stresszforrás, ami miatt még többet »kell inni«. Ha ugyanis erősebb a félelem, akkor több szer kell a megnyugváshoz is, ez egy alapvetés. A helyzeten a családtagok segíthetnek, a legfontosabb, hogy minél kevesebbet kritizálják a szerhasználót. Ha most kezdjük el átnevelni a papát 20-30 év piálás után, az a legrosszabb forgatókönyv. Lehetőség szerint az elfogadás irányába kellene menni, hogy minél kevesebb feszültséget okozzanak egymásnak az emberek egy ilyen összezárt állapotban” – mondja a pszichiáter. A fiatalok egy olyan szituációban, mint ez a mostani, az alkohol helyett gyakran inkább a „fűhöz” nyúlnak, a berúgás kevésbé „divatos”. „Véleményem szerint a fiatal felnőttek hozzávetőlegesen 10 százaléka rendszeresen használ kábítószert. Ha vége lesz a veszélyhelyzetnek, az addiktológiai kezelések várhatóan népszerűbbekké válnak majd, a terápiában úgy fogalmazunk, hogy »a változáshoz krízis kell«. Hát, az összejött, ha túl vagyunk rajta, sokaknak lesz szüksége segítségre. Már most látjuk, hogy ha kimaradnak a csoportterápiák, könnyebben alakul ki krízis, mikor visszaeshet egy függő és újra inni kezd vagy drogot fogyaszt” – tájékoztat Petke. „Egy alkoholista bármikor talál ürügyet arra, hogy alkoholt fogyasszon, ilyen szempontból nem nehezebb ez a mostani, vírus miatti szituá­ció. Olyan szempontból viszont igen, hogy a gyűlés látogatása komoly része a felépülési programnak” – meséli Iván, az Anonim Alkoholisták egyik szponzora, szintén függő. Ő már 2003. január 11. óta nem ivott, akkor egy délután alatt elfogyasztott négy doboz sört otthon, majd kocsmáról kocsmára járt, nem tudta abbahagyni. „Sehol nem időztem túl sokat, mert úgy gondoltam, az az alkoholista, aki egy kocsmában tölti az egész estét. Egyre kevesebb dologra emlékszem arról az éjszakáról, az akkori párommal botrányba keveredtünk, összehánytam mindent, és hideg volt, mert nyitva hagytam az ablakokat. Másnap reggel találkoztam valakivel, aki pár éve már nem ivott. Megítélhetett volna, de nem tette. Aznap délután felhívtam és megkérdeztem, hogy szerinte alkoholista vagyok-e. Azt válaszolta, ezt nekem kell tudni, de ha úgy érzem, menjek el egy gyűlésre. Végül 49 napig nem ittam egyedül, addig nem mentem gyűlésre. Nagyon nehéz volt, mert nem találtam az életben semmiféle értelmet vagy örömet, amiért érdemes lett volna küzdeni. Aztán a gyűlésen azt tapasztaltam, hogy olyan emberek ülnek velem szemben, akik megértenek, és nem ítélnek el” – mondja Iván. Kiemeli: nem azt kell célul tűzni, hogy a függő soha többet nem iszik, hanem azt, hogy az adott 24 órában nem. Ő ennek segítségével több mint 17 éve nem ivott, az egyéves „születésnapján” már szponzornak is felkérték, azóta támogat másokat, bármikor felhívhatják.  

Az egész családot kezelni kell

A szakemberek és a függőkkel foglalkozó intézetek, szervezetek, ahogy tudnak, igyekeznek segíteni. Szinte mindenhol megjelentek az online elérhetőségek, ahol a kliensek segítséget kérhetnek, akár terapeutákhoz, pszichológusokhoz is be lehet jelentkezni terápiára. „Látni kell, hogy a függőség nem egy nap alatt alakul ki és az egész családot érinti, a felelősség is közös. Ahol függő van, ott valószínűleg az egész családnak szüksége lehet a változásra. Erre különösen kell figyelni most, hogy össze vannak zárva” – hangsúlyozza Petke, akihez az elmúlt két hétben is többen fordultak. Egy 30 éves alkoholfüggő lány például azzal kereste meg: eddig is ivott, de a vírus miatt elveszítette a munkáját, ami miatt annyira kiborult, hogy egy héten át mindennap berúgott. A párja, akivel 5 éve éltek együtt, ezt már nem bírta tovább és kidobta otthonról. Ő ennek hatására látta be, most kell változtatni és több év után segítséget kért a pszichiátertől, hajlandó bárhová befeküdni vagy csoportba járni, amire most csak online van lehetősége. Ivántól megtudjuk: a fővárosban hetente körülbelül 20 gyűlésük van az Anonim Alkoholistáknak, míg országosan ezek száma a százat is eléri. Ezek most a www.anonimalkoholistak.hu oldalról érhetőek el. A gyűléseken részt vevők mind függők, akik magukon és egymáson szeretnének segíteni. A drogproblémákkal küzdők fordulhatnak a Narcotics Anonymous felé, és a hozzátartozók számára is léteznek csoportok, ilyen például az Al-Anon. „Gyakran előfordul, hogy családtagok keresik fel az AA-t, mert szeretnék tudni, miképpen tudnák meggyőzni szerettüket, hogy ne igyon. A gyűlések azonban azoknak vannak, akik tenni szeretnének valamit a saját felépülésük érdekében. Amíg valaki nem határozza el magát, addig mi nem tudunk mit csinálni” – mondja Iván. Az AA-gyűléseken gyakran elhangzó mondás, hogy „Ha úgy érzed, hogy elég józan vagy, költözz haza 3 napra a szüleidhez!”. Ez tökéletesen mutatja, milyen kihívások előtt állhatnak azok, akik most összezárva élnek a családtagjaikkal, akikkel korábban jóval kevesebbet találkoztak. „Az AA fennállása óta nem ez a mostani az első, sok embert érintő probléma, volt nekünk már egy II. világháborúnk is, azt is túlélte a közösség. Bízunk abban, hogy a jelenlegi krízist is túl fogjuk élni és megmaradunk józannak” – bizakodik Iván.

A területen óriási a látencia, a legtöbb alkoholista vagy nem ismeri be, hogy ilyen jellegű problémái vannak, vagy sosem kér segítséget a leszokáshoz. Így, hiába van az országban Petke Zsolt szerint 600 ezer körüli alkoholfüggő (más becslések szerint egy­millióan is lehetnek), nagyon kevés embert kezelnek valójában. A Központi Statisztikai Hivatal 2017-es adatai szerint a nyilvántartott alkoholisták száma mindössze 15 292, az érintettek harmada nő, kétharmada férfi. Ők azok, akik igényeltek valamiféle kezelést. Az Anonim Alkoholisták gyűléseire körülbelül 2000-en járnak. Persze ezen felül más csoportok, pszichiátriai segítség is elérhető, de így is nyilvánvaló, hogy az érintettek nagy része nem kéri ezeket a segítségeket. A függők 90 százaléka haláláig nem hagy fel az ivással. Csupán 10 százalék ismeri fel, hogy probléma lehet, de akkor is hosszú idő, mire lépnek, ha egyáltalán lépnek.

Szerző

Tragikus elszigeteltség

Publikálás dátuma
2020.03.29. 08:52

Fotó: Shutterstock
Világjárvány, klímaváltozás, globalizáció, gazdasági válság, migráció. Kijutott mindebből már a középkor emberének is, drámai példa rá a grönlandi vikingek sorsa.
Hans Egede norvég misszioná­rius­ 1721-ben vitorlás hajóra szállt, hogy Grönlandon megkeresse (és lutheránus hitre térítse) a vikingek leszármazottait. A legendás Vörös Erik fedezte fel a hatalmas szigetet 895 körül. Kolóniákat hozott létre a „zöld földön”, utódai berendezkedtek a fjordok, csillogó tavak, festői völgyek között. Sokáig élénk kapcsolatot ápoltak az anyaországgal, de már jó ideje hírt sem kaptak felőlük. A hittérítő elhagyott falvakat, düledező templomokat talált. Csak inuit (eszkimó) vadászok éltek a zord vidéken. Vajon mi lett a telepesekkel? – tűnődött útleírásában az igehirdető. Az utókor azóta is keresi a választ.

Vikingek nyomában

Az elhíresült középkori rejtélyt, a grönlandi vikingek eltűnését kezdte kutatni egy fiatal amerikai régész, Thomas McGovern 1976-ban. Megfigyeléseiből tetszetős elméletet kerekített disszertációjában. Arra jutott, a vikingek kedvező pillanatban érkeztek az akkor viszonylag enyhe klímájú szigetre – ezért nevezték el zöldnek –, de felelőtlenül gazdálkodtak erőforrásaikkal, tönkretették környezetüket, képtelenek voltak alkalmazkodni a változásokhoz, végül éhen vesztek. A világhírű környezetvédő, Jared Diamond Összeomlás című könyvéből (2005) széles körben ismertté vált ez az elképzelés. Eszerint a földművelő, állattartó telepesek túllegeltették szarvasmarháikat és juhaikat, ezzel hozzájárultak a talaj eróziójához. Kivágták a fákat, nem tudtak új hajókat építeni, egy idő után már a régieket sem javíthatták. Végül, amikor a klíma hidegebbre fordult, a „kis jégkorszak” körülményei között makacsul ragaszkodtak régi szokásaikhoz, így közvetve maguk okozták végzetüket. A sikerkönyv szerzője napjaink emberének üzent a példával: íme, így hanyatlik, majd pusztul el egy virágzó civilizáció, ha pazarlóan gazdálkodik, feléli természeti kincseit, és nem hajlandó radikálisan változtatni az életformáján, amikor külső feltételek kényszerítik. Bezzeg az inuitok, bizonygatta, összhangban léteztek a környezettel, egyszerű vadászó életmódjukat fenn­akadás nélkül foly­tathatták. Hatásos teória, de ma már tudjuk, csak részben igaz. Szerencse, hogy a PhD-t nem lehet visszavonni – jegyezte meg öniróniával McGovern egy 2016-os interjúban. A professzor, akinek dús szakálla időközben őszbe csavarodott, folytatta a munkát, és négy évtized alatt, lépésről lépésre megcáfolta saját eredeti feltevéseit az összeomlás okairól. Az ásatásokon, elsősorban a szemétlerakókban talált maradványok alapos elemzése bizonyította, hogy a gondolatmenet sántít.

Rozmáragyar és pestis

A grönlandi vikingek gazdasága nem az agráriumra épült, hanem a vadászatra. Elsődleges fehérjeforrásuk a rozmárhús volt; az állattartás inkább Skandináviából hozott hagyomány náluk. Kincset érő luxuscikkel, rozmáragyarral adóztak a norvég királynak és az egyháznak. Ezzel fizettek mindenért, amit helyben nem tudtak megtermelni, előállítani (gabona, bor, vas). Sohasem váltak önellátókká. „Nem élhettek túl az Európával folytatott kereskedés nélkül”, állapítja meg Jette Arneborg, a dán Nemzeti Múzeum munkatársa. Vesztüket események tragikus láncolata idézte elő, néhány nemzedék alatt. Az indonéziai Szamalasz vulkán kitörésével (1257) iszonyatos mennyiségű hamu került a légkörbe, eltakarta a napot, és globális lehűlést okozott. Évtizedekig rossz volt a termés, gyakori az éhínség Európában is. Jég akadályozta az észak-atlanti hajózást. Egyre nehezebbé és veszedelmesebbé vált a kereskedelem, akárcsak a vadászat: egyetlen hajótörésben odaveszhetett egy-egy közösség minden férfija. A következő században a rozmár­agyar sem volt már olyan kelendő, mint ahogy megszokták. Portugál hajósok egyre messzebbre merészkedtek az afrikai partok mentén, kereskedni kezdtek a bennszülöttekkel, és elefántcsonttal tértek vissza, ami roppant népszerű lett az európai gazdagok körében. A váratlan konkurencia miatt a fő viking exporttermék árfolyama lezuhant. A legrosszabbkor, a gazdasági válság közepette ütött be a pestis. A járvány ugyan nem ért el Grönlandra, de hatása végzetesnek bizonyult. Az elnyomorodó Európának más baja volt, nem érdekelt senkit a divatjamúlt rozmárcsont, pláne észszerűtlenül nagy erőfeszítések és kockázatok árán. A vikingek talán átvészelhették volna e csapásokat külön-külön, de így, hogy csőstül jött a baj, esélyük sem volt. Megszakadtak a kapcsolataik az anyaországgal, nem fértek hozzá a fennmaradásukhoz nélkülözhetetlen árukhoz. Utolsó falujuk a XV. században néptelenedett el – nem sokkal azelőtt, hogy Kolumbusz felfedezte Amerikát.

Hiába alkalmazkodtak

„A grönlandi vikingek lényegében a globalizáció és egy pandémia áldozatai lettek” – összegez Tim Folger a Smithsonian Magazinban (2017). Nyomaikat ma a legmodernebb technológiákkal tanulmányozzák, csakhogy a régészek versenyt futnak az idővel. A lelőhelyeket újabb éghajlatváltozás fenyegeti: ezúttal felmelegedés. Sok szerves anyagot öt-hatszáz éven át megőrzött a jégtakaró, ám a hirtelen olvadás miatt enyészetnek indultak. „Borzalmas, hogy épp, amikor kezdhetnénk valamit az adatokkal, minden eltűnik a lábunk alól” – mondta Poul Holm, a dublini Trinity College történésze. Abban egyetértenek a tudósok, hogy igazságtalanok voltak „a buta vikingekkel”. Jobb gazdák voltak, mint gondolták róluk. Fénykorukban is legföljebb háromezren lehettek, életformájuk évszázadokig fenntarthatónak bizonyult. Kritikusra forduló helyzetükben minden tőlük telhetőt megtettek, hogy idomuljanak a változó feltételekhez. Földjeiket pihentették, trágyázták, öntözték. Hiába. A korábbi nézeteit felülvizsgáló McGovern szerint a valóság ijesztőbb, mint képzelte. „Lehet, hogy az ember sok mindent jól csinál. Lehet alkalmazkodó, lehet rugalmas, lehet ellenálló – és mégis kipusztul.” Az eszkimókat valóban kevésbé sújtották a kataklizmák. Ők nem műveltek földet, nem kereskedtek távoli országokkal, zsákmányukat a parton ejtették el. Hogy miért nem utánozták őket a vikingek? Niels Lynnerup, a Koppenhágai Egyetem antropológusa szerint valószínűleg azért, mert azzal az identitásukat adták volna fel. Reménytelen elszigeteltségükben is civilizált, keresztény európaiaknak tekintették magukat – püspöki székhelyük is volt, Gardar –, az őslakókat lenézték. Szóba sem jött, hogy „barbár” módra éljenek. Lynnerup felfigyelt arra, hogy milyen takaros rendet hagytak hátra elnéptelenedett falvaikban. Ebből arra következtet, hogy a kolóniák nem hirtelen, erőszakos véget értek. A telepesek megfontoltan, szervezetten adhatták fel otthonukat, amikor jövőjük kilátástalanná vált. Értékeiket, használati tárgyaikat magukkal vitték. Ez történik mindig, ha valahol nem lehet tovább élni: az emberek felkerekednek, és a veszélyekkel dacolva új helyet keresnek. A viking hódítók utódai migránsok lettek. A Grönlandról menekülők úti célja egy másik északi sziget, Izland lett. Volt, akinek sikerült átjutnia. Kettejüket név szerint azonosítják levéltári források. Sigrid Björnsdóttir és Thorstein Olafsson a grönlandi Hvalsey templomában házasodott össze, 1408. szeptember 16-án, vasárnap. Az ezt tanúsító levél az utolsó írott emlék a letűnt korszakból. Tizenhat esztendővel később, 1424-ben a pár Izlandon bukkant fel, vélhetően egy nagyobb bevándorlócsoport tagjaként. Leszármazottaik talán még ma is élnek.

A vikingek kirabolták és felgyújtották az angliai Lindisfarne kolostorát, akkor hallott róluk először Európa (793). Még sokáig rettegésben tartották a földrészt a tenger felől, miközben a „kalandozó” magyarok a kontinens belsejét ter­ro­ri­zálták. A Skandináv-félsziget nem­ tud­ta eltartani a többnejűségben élő,­ ezért rendre túlnépesedő közösségeket. Az elsőszülött fiú örökölt, a többieknek idegenben kellett szerencsét próbálniuk: ez motiválta kalandor vállalkozásaikat. Portyáikhoz támaszpontokat hoztak létre, majd több hullámban kirajzottak. A déli vikingek, a későbbi dánok hercegséget alapítottak Normandiában (a normann jelentése: északi ember), onnan kiindulva hódítottak Angliától a Földközi-tengerig. A svédek elődei kelet felé, a Volgán és a Don mentén haladva eljutottak Konstantinápolyba. Útközben ők hozták létre a kijevi ruszt, az orosz állam ősét; a Romanov cárok anyai ágon a legendás Rurik vezérig vezették vissza családfájukat. A bizánci császárok viking testőröket tartottak. A nyugat felé hajózó ónorvégok sorra telepedtek meg az útjukba eső atlanti szigeteken (Orkney, Shetland, Feröer, Izland, Grönland), és átjutottak Amerikába. Utódaik végül, ha nem is túl lelkesen, megkeresztelkedtek – ismét csak szinkronban a honfoglaló magyarokkal –, és lassanként beilleszkedtek a középkori Európában.

Grönland a Föld legnagyobb szigete (ha az önálló kontinensként kezelt Ausztráliát nem számítjuk). Több mint kétmillió négyzetkilométeres területével akkora, mint a fél EU, Magyarország 23-szor férne el rajta. Ugyanakkor kevesebb lakója van, mint Veszprémnek vagy Békéscsabának (56 081 fő). Dánia része lett, 1979 óta a királyság autonóm tartománya. A kül-, had- és pénzügyeket Koppenhágából irányítják, a többiről helyben döntenek, saját miniszterelnökük és parlamentjük van, 31 képviselővel. Az Egyesült Államok katonai bázist tart fenn stratégiai fekvésű szigeten. Tavaly Donald Trump amerikai elnök bejelentette, meg akarja vásárolni Grönlandot, de a dánok és a helyiek meg sem hallgatták az ajánlatot.

Témák
Grönland viking