Előfizetés

Így tervezd a járványodat!

Balassa Tamás
Publikálás dátuma
2020.03.28. 17:31

Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Lépten-nyomon számításokba, függvényekbe, becslésekbe botlani a világhálón, akad sok professzionális és rengeteg önkéntes munka is. Karanténban idő mint a tenger. Kutatnak a kormányok is. A hazai operatív törzsnek is dolgoznak matematikusok, statisztikusok, virológusok, forgatókönyveket gyártanak. Ezek – ismerve a törzsi közlésvágyat – tuti nem „mutiba készülnek”, és legfeljebb a krízis előrehaladtával fogjuk megismerni őket. Ha ugyan. A Koronamonitor becslése szerint a március 25-én ismert adatok szerint két hét múlva 4401, egy hónap múlva 175 977 ezer (nem csak igazolt) fertőzött lehet Magyarországon (változatlan kapcsolatszám mellett, aminél azonban ma az önkéntes karantén miatt sokkal jobb a helyzet). Az emberi kapcsolatok 50 százalékos csökkentése lelapítaná a görbét, így május 1-jén 894, majd lassú emelkedés után október 1-jén 230 093 fertőzött lenne. A 75 százalékos kontaktuscsökkenés megfordítaná a járványgörbét, de ez aligha kivitelezhető. A becslés nem számol új fejleménnyel, amiben azért érdemes reménykedni.
A kormányoknak elengedhetetlen eszköze, az emberek méltányolható igénye az előrelátás, és nem csak krízis idején. De akkor nagyon. Szerencsések azok a nemzetek, ahol békeidőben nem tekintik legyőzendő ellenségnek az ország ellenzéki felét, mert ott most egységre lehet alapozni az életbevágó bizalmat, a rendkívüli jogrend hosszabbítását vagy az adatok közlését. Az emberek szeretnének tisztán látni – hol mennyi a fertőzött és hogy áll a védekezés – és kicsit a jövőbe is: az ismert adatokból következtetésekre jutni, mennyi beteg várható, meddig tart a járvány. Az egyik legnépszerűbb információs platform a Koronamonitor, amelyet az ATLO adatújságírásra és adatalapú vizuális tartalmak elkészítésére szakosodott csapata készít. A projektet az Átlátszó.hu finanszírozza. „Az első szándékunk az volt, hogy vizuális eszközökkel, számokkal és grafikonokkal bemutassuk, a kormány által közölt és az ezekből származtatott statisztikák milyen tendenciát írnak le – mondja Bátorfy Attila szerkesztő. – Semmi olyan nincs az adatainkban, amit a hivatalos kormányzati tájékoztatás ne tudna ábrázolni, ha akarna. Szerencsétlennek tartom, hogy az európai országok többségével szemben Magyarországon bizonyos típusú, így például a fertőzöttség területi megoszlásának adatai nem érhetők el. Európában legalább megyei szintű információt mindegyik ország ad, még Oroszország is szolgáltat területi adatokat. Nálunk a polgármesterek, önkormányzatok által közölt és a médiában megjelent hírek alapján térképen próbáljuk feltüntetni az érintett településeket, de az esetek többségét nem tudjuk beazonosítani. Szeretnénk hozzászokni ahhoz, hogy minden adat folyamatosan és azonnal elérhető.”  A projekt március 13-án indult, két nappal később a Belügyminisztérium­hoz és a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz fordultak területi, valamint nemre és életkorra vonatkozó információkért. A válasz az volt, hogy „ezen adatok kiadására nincs lehetőség”. Az adatszolgáltatást az operatív törzs később újságírói kérdésekre, éktelen értetlenséget szimulálva, személyiségi jogokra hivatkozva tagadta meg. A Koronamonitor szerkesztője szerint három oka lehet egy kormány titkolózásának: félelem a nyilvánosságtól (amivel esetleges hibákat próbál elfedni), az adat hiánya (ami a tervezést meghiúsító súlyos mulasztás volna) vagy az adathasználók félreértéseinek az elkerülése (ezt kommunikálhatnák). Persze, tesszük hozzá, lehetne más méltányolható oka is a titkolózásnak, például, hogy nem szeretnék, ha az ország egyik fele a másikba menekülne rémületében. Olaszországban ez is megtörtént, de a magyarok is minden további nélkül bekvártélyoztak vidéki ingatlanjaikba; szigorú karanténnal elvileg így sem lesz gond, a bezártság pedig mégiscsak elviselhetőbb. Egyébként, ha Európában valahol elapadt az adatközlés, annak olykor a teszthiány volt az oka: ez a motívum a sok sebből vérző (hetekig háziorvosi és kórházi védőfelszerelés-hiányos) magyar pandémiakezelésnél sem kizárt.

Információszűkében

A kormány minimalista kommunikációs szándékaival „szembemenő” Koronamonitort az indulás utáni harmadik napon felfedezte a Pesti Srácok, és érkezett is a kérdés: milyen megbízásból és célból kezdtek el statisztikát gyártani? És ha eltérnek a központi tájékoztatás által közölt adatoktól, látják-e annak a veszélyét, hogy emberéletek kerülnek veszélybe a nem egységes tájékoztatás miatt? A pártsajtó hamar leleplezte önzetlen érdeklődésének célját. Mint írták: a közvéleményt érdekelné, miért készít statisztikákat a részben a Soros-féle Open Society által finanszírozott Átlátszó a koronavírusról, ami az ellenzék fő támadási felülete a kormánnyal szemben. Aztán kifejezték őszinte nagyrabecsülésüket, hiszen szerintük a visszafogott terjedés „a járvány kordában tartására felállított operatív törzs és a központi döntéshozatal munkáját dicséri”. „Mivel tájékoztatni szeretnénk az embereket, nem gondoljuk, hogy ne lehetne legitim kérdéseket feltenni ezzel kapcsolatban. Ezek sem olyan kérdések voltak, amelyek ne merülhetnének föl. Csak ugye ott van a hiteltelenítési szándék, ahol lehet, bele kell rúgni a »Soros-szervezetekbe«” – mondja az ATLO szerkesztője. Szerinte ebben a helyzetben rossz irányba sütötték el a fegyvert, még a kommentelők egy része szerint is félrement a nagy PS-akarás. Bátorfy Attiláék a szabadidejükben, munka mellett frissítik az adatokat. „Éppen a napokban éreztem, hogy kezd túlnőni rajtunk a projekt. Napi 30-35 e-mailt kapunk, számos ötlet, kérés, állampolgári megkeresés érkezik. Az igényekből az látszik, iszonyatos az információszűkösség. Elkezdtünk más fejlesztéseket is. Most információt és megjelenítést közlünk, amit a látogatók vagy elfogadnak, vagy nem, viszont most dolgozunk egy olyan alkalmazáson, ahol maguk tudnak grafikonokat összeállítani. A Koronamonitor előrejelzését is fejlesztjük, hogy a felhasználók maguk állíthassanak be bizonyos paramétereket, »mi lenne akkor, ha« típusú szcenáriókat.”

Bizonytalan becslések

Az ATLO-val Nepusz Tamás, a norvégiai Molde University College kutatója is megosztotta a számításait. A bioinformatikus készítette el azt a statisztikai modellt, amely a járvány lefutásának forgatókönyveit rajzolja meg. „Jelenleg két nagy bizonytalansági faktor van, amivel ez a statisztikai modell nem tud számolni – írta kérdésünkre a kutató. – Az egyik a látencia: a fertőzések többségéről nem tudunk. Egy agresszív betegség esetén ez nem probléma, hiszen feltételezhetjük, előbb-utóbb minden fertőzött orvoshoz fordul. A koronavírusnál viszont még konzervatív becslések szerint is a fertőzések fele tünetmentesen vagy orvost nem igénylő enyhe tünetekkel fut le, így nem kerül be a hivatalos statisztikákba. Amikor azt látjuk az információs oldalakon, hogy az országban 187 fertőzött van, akkor az azt jelenti, ennyiről tudunk. Itt szeretném megemlíteni, hogy az egyszerű statisztikai modellekre alapuló előrejelzések (mint az általam használt SIR-modell – Susceptible = fogékonyak, Infected = fertőzöttek, Recovered = gyógyultak – is) a hivatalos számokból indulnak ki, de a kivetített görbék már az összes esetszámot jelzik. Ezért a hivatalos statisztikákban soha nem lehet majd olyan nagyságrendű számokat látni, mint egy ilyen előrejelzésben. A bonyolultabb modellek (mint például a SEIR-modell, amelyben az E = exposed/fázis a lappangási időszakban még nem fertőző betegek paramétere) pontosabb előrejelzést adnának, de több adat is kell hozzájuk. Részletesebb tudással kellene rendelkeznünk a vírus lappangási és a fertőzési jellemzőiről és a járvány terjedéséről.”

A SIR epidemiológiai modell

A SIR-modell a járványok terjedésének becslésére használható. Az előrejelzésbe belekalkulálja a fogékonyak, az aktív fertőzöttek és a gyógyultak számát. Ez egy egyszerű és nem mindenható modell, az új adatokkal naponta korrigálni kell. A modellhez az úgynevezett reprodukciós rátát (R0=) használja (amely március 26-án R0=2,5271±0,19). Ez azt jelenti, hogy az eddigiek alapján egy fertőzött átlagosan hány embernek adhatja át a vírust. Ez a szám az újszerű koronavírusra R0=2 és R0=5 közötti intervallumban van. A Koronamonitor 95 százalékos valószínűségi intervallummal kiszámolt egy jobb és egy rosszabb forgatókönyvet is (ha megváltoztatjuk a járvány paramétereit, a becsült fertőzésszám ezen a tartományon belül mozog). A számítást kiegészítették a távolságtartás 25, 50 és 75 százalékos távolságtartás melletti kalkulációjával is. Ez a potenciális fertőzöttek számának csökkentésével „nyomja le a görbét”. Ha egy átlagos nap 100 embernek adhatnánk át a fertőzést, akkor 75 százalékos távolságtartással ez 25 kapcsolatra csökken. A SIR-modell az ismert, múltbéli adatokkal számol, és a becslésnél azt feltételezi, hogy minden változatlan marad.

A másik bizonytalansági tényező jelenleg az, hogy még nem ismert a korlátozó intézkedések (iskolák bezárása, részleges boltzár stb.) vírusterjedés-csökkentési hatása. Nagy bizonytalansági tényező az is, hogy az emberek mennyire követik az otthon maradásra szólító felhívásokat. Ezeknek az intézkedéseknek a hatása bárhova eltolhatja a görbét. Arra a kérdésre, hogy a modell megalkotásakor mit tud határozottan vállalni, Nepusz Tamás úgy fogalmazott: paradox módon leginkább azt tudja megígérni, hogy ami az előrejelzéseken látszik, az nagy valószínűséggel nem fog bekövetkezni. „Ha bekövetkezne, az olyan mértékben terhelné túl az egészségügyi rendszert, amelyre egyetlen ország sincs felkészülve, de amelyet értelemszerűen egyetlen ország vezetése sem fog felvállalni.” Az adatmennyiség (például a már bekövetkezett fertőzések száma) értelemszerűen befolyásolja a becslés pontosságát. Szigorúan elméleti szempontból nézve a bioinformatikus szerint négyszer annyi adatpontból körülbelül kétszer pontosan lehet becsülni e függvény paramétereit. „Ennek a jelenlegi helyzetben azért nincs túl nagy jelentősége, mert ez arra az esetre vonatkozik, ha senki nem tesz semmit a vírus terjedése ellen. A valóságban mire négyszer annyi adatpont összegyűlik, az intézkedések miatt annyit változik a helyzet, hogy az eredeti becslésnek már nincs relevanciája.”

Háztartási adathalászat

Számos laikus áll neki adatokat rögzíteni és grafikusan ábrázolni, ami azt igazolja: óriási igény van az információra, és nemcsak arra, amit titkolnak, hanem az elérhető tudás szemléletes ábrázolására. Pál építészmérnök, aki miután nem talált, maga rajzolt logaritmikus függvényt, ahol a 20. esettől, 100 ezer lakosra vetítve vitte föl az adatokat. Ez az ábra – egyfajta közös nevezőre hozva a különféle lakosság- és esetszámokat – a görbe ívében mutatja meg, miként állunk más országokhoz viszonyítva. Éva tolmács, aki munka nélkül ápolja rákbeteg édesanyját. A járvány elején egy ismerőse megosztott egy képet az olasz és a német esetszámokról, ebből látszott, a progresszió hasonló. Kíváncsi lett, és elkezdte gyűjteni az adatokat. „Az itthoni hivatalos adatokról inkább ne is beszéljünk, szerettem volna minél hamarabb látni, mire is lehet számítani. Bármilyen rossz is lesz a helyzet, nyugodtabb vagyok, ha látom előre, mi jön, akkor is, ha nem tudok ellene tenni. Tudom, hogy mindenki másképp próbál megbirkózni a feszültséggel és nyugtalansággal, de én nem tudom a fejemet a homokba dugni” – mesélte Éva. Hogy jobban lássa a trendeket, grafikont készített az adatokból. Kiderült, hogy bár az esetszámok hasonló vonalat követnek, a halálozásiak országonként nagyon eltérnek. Ezért azokról is csinált egy táblázatot. „Közben jöttek Trump ostobábbnál ostobább nyilatkozatai, és rájöttem, Amerikában hamarosan nagyon gáz lesz a helyzet. Ezért hozzátettem egy táblázatot, ami Európa és az USA adatait hasonlítja össze. Szerintem a hét végére az USA meg fogja haladni nem csak Olaszország, de Kína esetszámát is, és ez még messze nem a vége lesz…” (Igaza lett, szombat reggel már 20 ezerrel több igazolt fertőzött volt az USA-ban, mint egész Kínában.)

Legrosszabb esetben a lakosság 85 százaléka betegszik meg

Ha a vírus gond nélkül terjedhetne (nyájimmunitás-elmélet), akkor a magyar vírusterjedési görbe csúcsa 2,4 millió (éppen aktuális, de teszttel nem igazolt) fertőzöttnél lenne a SIR-modellben. Ennél a pontnál már nem tudna tovább terjedni a járvány, mert már nem volna elegendő fertőzhető ember. Emögött az a feltételezés áll, hogy a fertőzésen már átesettek nem fertőződnek meg ismét. A 2,4 millió fertőzött az aktuális betegek száma volna, eddig az időpontig már négymillióan átesnének a fertőzésen (a járvány végéig a lakosság 85 százaléka). Ebben a becslésben is van bizonytalanság, a gyógyulások száma ugyanis nem érte el azt a pontot, hogy a gyógyulási rátára pontos becslést lehessen adni. A modell készítője így nemzetközi adatokból dolgozott.

A 75 százalékos távolságtartás szinte lehetetlen

A fertőzőképességet rövid távon az emberi kapcsolatok számának csökkentésével tudjuk alacsonyan tartani. Nepusz Tamás azonban hangsúlyozza: a karantén és a távolságtartási intézkedések csak arra jók, hogy időt nyerjünk, megoldást nem jelentenek. Kínában például már visszaszorították a járvány terjedését, de most az ellen küzdenek, nehogy újra behozzák a vírust a külföldiek, tehát a probléma globális szinten korántsem oldódott meg. A kontaktusok 50 százalékos csökkenése esetén a modell még mindig azt mutatja, hogy egy fertőzött átlagosan 1,26 további fertőzést okoz (ez az R0-érték, az alap reprodukciós, sokasodási ráta). Ezért ez a szint Nepusz Tamás szerint a járvány időbeli szétterítésére elegendő csak, a következő három hónapban az aktív esetek száma így mindennap 5000 alatt maradna. Ez kímélné az ellátórendszert, de gazdasági károkat okozna. Pusztán utilitárius (haszonelvű) szempontból akkora mértékben kellene „elengedni” a járványt, hogy még minden beteg ellátható legyen, és közben megkezdődhessen a vírus elleni oltóanyag kifejlesztése, amivel hosszú távon le lehet szorítani a vírus terjedési rátáját 1 alá. „A 75 százalékos távolságtartással az alap reprodukciós ráta önmagában, további intézkedések nélkül 1 alá csökkenne, azonban a szakember kétli, hogy ez megvalósítható lenne. A létfontosságú közszolgáltatásokat, az egészségügyet, a rendfenntartást, az áruszállítást ugyanis működtetni kell, így nem lehet oly mértékben csökkenteni a találkozások számát, ahogy szükség lenne rá.”

Tanszabadság korona idején

F. Szabó Kata
Publikálás dátuma
2020.03.22. 15:51

Fotó: Tuba Zoltán / VH Archív - Tuba Zoltán
Tíz év után a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések kellettek ahhoz, hogy sok tantestület újra elkezdjen kreatív értelmiségi alkotói közösségként viselkedni, miután a kormányzat a lovak közé dobta a gyeplőt. A pedagógusok nagy része próbálja a legtöbbet kihozni a helyzetből, de az igazán nagy kérdés, hogy hogyan lehet a gyerekeket motiválni hetek múlva. Nádori Gergellyel, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium természetismeret-tanárával beszélgettünk, aki egy kollégájával a Tanárblogon több mint tíz éve halmozza a digitális oktatással kapcsolatos tudást.
Mennyivel nőtt az elmúlt héten a Tanárblog látogatottsága? Megsokszorozódott. Sok kérdést kapunk, én úgy látom, mindenki izgatott és szeretné ezt a dolgot jól csinálni. Egyelőre a szülői és pedagógusi beszámolók alapján nagyon vegyes a kép. Van, ahol viszonylag könnyen megy a digitális átállás, máshol nagy a tanácstalanság. Valóban van mindenre példa. Az AKG már öt éve digitális iskolaként működik, nekünk olyan rettenetesen nagy kihívást ez abból a szempontból nem jelent, hogy a gyerekeinknek vannak eszközeik, amikre lehet építeni, a tanáraink pedig már jó ideje használják ezeket a technológiákat. De vannak olyan iskolák, ahol ez egy nagy ugrást kíván. Ami a dologban a legérdekesebb, hogy miközben a közoktatásban már 10 éve nincs helye a kreativitásnak, folyamatosan szorítva vannak a tanárok, hogy nehogy önállóan gondolkodjanak vagy csináljanak bármit, az oktatási kormányzat most behajította a gyeplőt a lovak közé és azt mondta: csináljatok, amit akartok, nekem most van fontosabb dolgom. Ennek köszönhetően nagyon sok tantestület elkezdett kreatív értelmiségi alkotói közösségként viselkedni, amire jó ideje nem volt lehetőségük. Elkezdtek úgy dolgozni, hogy a saját és a gyerekek szükségleteire és lehetőségeire adjanak válaszokat, amire szintén kevés példa volt a magyar közoktatásban az elmúlt évtizedben. Most az oktatási rendszer teljesít jól vagy a pedagógusok a rendszer ellenére? Négy éve létezik egy kormányhatározat digitális oktatási stratégia néven, ami ha bármikor megvalósulna, csodálatos lenne, mert nagyon szép elveket ír le. Ennek értelmében már minden iskolában 3D-nyomtatófarmoknak kellene működnie a hipersebességű wifin, de szinte semmit nem valósítottak meg belőle eddig. Vagyis a tervek szintjén remekül teljesít a magyar oktatási rendszer. De amikor a NAT-ban a digitális kompetenciákról van szó, a legprimitívebb dolgok fogalmazódnak meg. A NAT-tal kapcsolatban Hajnal Gabriella miniszteri biztos azt mondta, azért nem lehet korszerűbb, mert a pedagógusok nincsenek felkészülve a változásra. Ez egy hülyeség. A magyar közoktatás kapcsán rengeteget lehet beszélni a rossz dolgokról, de közben én mindegyik mellé tudnék tenni egy történetet, ahol tanárok és tantestületek fantasztikus dolgokat csinálnak, a turai kisegítő osztálytól a magyarmecskei tanodáig. Ez mellébeszélés. A jelenlegi – vagy akár az új – NAT alkalmas a digitális oktatásra, vagy most esetleg alkalom van az ettől való elszakadásra? Alkalmas, mivel a tanterv kimeneteli követelményeket ír elő, és az már rajtam múlik, hogy azt hogyan tanítom meg. Olyan izgalmak persze vannak, hogy hogyan lehet testnevelésórát tartani a távolból. Az én kollégáim például azt kérték a diákoktól, hogy készítsenek egyéni edzéstervet és maguk vezessék, hogy mikor mit sportolnak. Az Alkotóház nevű tantárggyal – ahol kifejezetten kézzel készítenek dolgokat a gyerekek – még nekünk is van problémánk, lehet, hogy az egy ideig nem lesz. Kémiából sajnos nem fognak kísérletezni a diákok, webkamerán nézik, ahogy én megcsinálom a kísérleteket. Ennek ellenére összességében nem gondolom, hogy a tanításnak bármely része most teljesen megvalósíthatatlan. Sok vidéki kis iskolában viszont a technikai feltételek sem adottak, és a gyerekek digitális kompetenciái is nagyon különbö­zőek lehetnek. Tovább növekedhet a leszakadók hátránya? Egyfelől igen, másrészt ennél árnyaltabb a kép. Ismerek kis falvakban szuper jó iskolákat, amik példás munkát végeznek. A képlet nem olyan egyszerű, hogy Budapesten és a nagyvárosokban jó iskolák vannak, a kisebb településeken meg rosszak. Nagyon sok múlik a tanári közösségeken. Mi dolgozunk az Ormánságban és például Ózd környékén is, és azt tapasztaljuk, hogy nagyon kevés olyan hely van Magyarországon, ahol ne lenne a családoknak internetelérése. Érdekes módon most az internet olyan, mint egykor a tévé volt, okostelefon akkor is van, ha más dolgokban ­hiányt szenvednek. Ezzel pedig már sok dolog megoldható. De valóban, sokkal nehezebb lesz azoknak, akik a körülmények miatt lemaradnak erről a változásról, és egyes iskolák, területek jobban leszakadhatnak. Hogy viselik a bezártságot a kamaszok, akiknek külön megpróbáltatás lehet a négy fal között ragadni a szüleikkel? Rettenetesen rosszul. Volt olyan, akivel veszekednem kellett, hogy értse meg, ez most nem azt jelenti, hogy összeülnek hárman-négyen együtt tanulni, és nem lehet délután sem találkozni. Az igazán nagy kérdés az lesz, hogy hogyan fog ez működni három-négy hét múlva. Most még van a dolognak újdonság­értéke, de ez hamar elmúlhat, hosszú távon nehéz lesz fenntartani az érdeklődést. Szükség lesz minden kreativitásra, hogy ki tudjuk rántani a gyerekeket az unalomból, mert ne legyen kétségünk: otthon ülni és egyedül dolgozni a feladatokon iszonytatóan unalmas egy idő után.
A tanárokra az elmúlt egy hétben hatalmas mennyiségű információ és felajánlás szakadt a különböző fórumokon. Hogy lehet segíteni nekik, hogy kiválaszthassák a számukra legmegfelelőbbet? Először is illene felismerni, hogy ezt az átállást elsősorban nem a technika felől kellene megközelíteni, hanem abból az irányból, hogy a módszertan miben más, miben változik az online térben. És ezekhez mérten lehet kiválasztani az eszközöket. Rengeteg olyan platform van, ami használható, most minden ezekkel van tele. De arról alig beszél valaki, hogy hogyan is kellene használni őket. Mindemellett rettenetesen nagy szükség lenne a kölcsönös bizalomra a tanárok, diákok és a szülők között. Mert ebben az is benne van, hogy bénázni fogunk, lesz olyan, ami nem fog működni, de a végén mégiscsak szeretnénk együtt valami jót csinálni. Mik a legfontosabb módszertani kérdések? Nincs egyetlen csodarecept. Ebből a szempontból furcsa, hogy ennyire magára hagyta a tanárokat az oktatási kormányzat, más szempontból viszont azt tette, amit tennie kell, mert egyedi helyzetek vannak. Még az sem mindegy, hogy az adott tanárnak milyen a kapcsolata az osztállyal. Ők mennyire tudnak egymással együtt dolgozni, nevelték-e erre őket korábban, vagy azt is most kell elkezdeni? Ezek nem egyszerűen megválaszolható kérdések, rettenetesen sok változat van. A mi iskolánk úgy döntött, hogy amennyire lehet, benne tartjuk a diákokat a megszokott keretekben. Ez azt jelenti, hogy az óráik akkor vannak, amikor egyébként is lenni szoktak, a tanár online jelenléte mellett. Azt szeretnénk, hogy a napirendjük ne változzon drasztikusan. De ahol ez nem kivitelezhető, mérlegelni kell, hogy mire van lehetőség, és ahhoz kell megtalálni a megfelelő módszereket, majd az eszközöket. Az is biztos, hogy teljesen más kell alsóban, mint gimnáziumban. Az is nagy kérdés, hogy hogyan motiváljuk a gyerekeket. Az érettségire készülőket olyan nagyon nem kell győzködni, hogy tanulni kell. (Bár jelenleg abban sem lehetünk biztosak, hogy lesz érettségi.) Középiskolás tanárként jóval kevésbé kell a szülőkkel együttműködnöm, de egy harmadikos kis kölyköt nyilván sokkal nehezebb rávenni, hogy üljön le tanulni. Esetükben sokkal szorosabb kapcsolatra van szükség a szülőkkel is. Az egyik fő izgalom pedig az a legtöbbek számára, hogy hogyan lehet átdolgozni a számonkérést. Lehet, hogy mindennek hatására teljesen megváltoznak az évtizedes berögződések a számonkéréssel kapcsolatban? Igen, kreatív kérdéseket kell feltenni, amihez nem lehet puskázni, és az is biztos, hogy több esszét fognak írni a gyerekek, többet fognak szóban felelni, kevesebb lesz a hagyományos teszt. Nagyon jó lett volna, hogy ha ez, ami most történik a magyar közoktatásban, megtörtént volna anélkül is, hogy embereknek kell meghalnia. Elhozhatja mindez a régen áhított változást az iskolákba, kisülhet, hogy mégiscsak mindenki akkor jár a legjobban, ha a pedagógusok visszakapják az autonómiájukat? Erre egy ember tudna válaszolni, és őt Orbán Viktornak hívják. Az utóbbi évek tanulsága szerint ebben az országban az lesz, amit ő gondol.

Nádori Gergely

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium ter­mészetismeret-tanára. 2008 óta az Apá­­­czai­ban tanító kollégájával, Prievara Tiborral írja a Tanárblogot, ahol a XXI. századi iskola kihívásait, a digitális pedagógia legújabb lehetőségeit vizsgálják.

„A legnagyobb veszély, ha olyan híreket néznek a gyerekek, melyeket elsősorban a felnőtteknek szántak"

Kuslits Szonja
Publikálás dátuma
2020.03.22. 09:48

Fotó: Máthé Zoltán / MTI
A bezártság, a koronavírus miatt kialakult káosz és a munkahelyek elvesztése nem csak a szülőkben okoz feszültséget és szorongást, a gyerekek is veszélyeztetettek. Megfelelő magyarázatok és támogatás nélkül könnyen traumatizálódhatnak. Szülők meséltek arról, milyen a karantén sajátos nevelési igényű, szorongó gyerekkel, lázadó kamasszal vagy épp kisóvodással.
„A két óvodás fiam még februárban lázasodott be, így ők azóta otthon vannak velem, mire meg­gyógyultak, már nem volt hova visszamenni. Bár egyáltalán nem nézünk híradót és a gyerekek nem látnak szájmaszkos embereket, mert elzárjuk őket ettől a helyzettől, ahogy tudjuk, de még így is hallják, ha beszélgetünk. Ezért próbálom velük megértetni a történéseket és azt is, hogy be kell osztani most a dolgokat, mert más élethelyzet jött, amihez mindenkinek alkalmazkodni kell. Sokkal tudatosabbnak kell lennünk” – mondja Kovács Ildikó, egy 7 hónapos, egy 3 és egy 7 éves kisgyermek édesanyja. Szerencséjük van, egyébként is szeretnek otthon lenni a családi házban, a gyerekek hozzászoktak ahhoz, hogy a kertben vagy bent játszanak. „Egy kis faluban élünk, de még itt sem megy ki senki a játszótérre, pedig a gyerekekben még rengeteg energia van, és ha nem mozgatják le őket, egy idő után teljesen bekattannak. Karantén ide vagy oda, akik panelban laknak, azoknak egyszerűen muszáj kimenni az utcára, kavicsokat gyűjteni, szaladgálni, máshogy nem bírják a gyerekek, le kell őket fárasztani fizikailag és agyilag is. A jelenlegi helyzet alapján öt hónapot lesznek itthon szeptemberig, azért az elég sok lesz” – jósolja Ildikó. Ha a család egy ilyen embert próbáló helyzetben higgadt tud maradni és kialakul egy napirend, akkor a gyerekek szempontjából akár egy élvezetes, örömteli élmény is lehet a házi karantén, hiszen többet lehetnek a szülőkkel. Ha azonban nincs megfelelően kommunikálva az új helyzet, akkor Deliága Éva gyermekpszichológus szerint a gye­­re­kek szoronghatnak és traumatizálódhatnak is. „A legnagyobb veszélynek azt látom, ha olyan híreket néznek a gyerekek, melyeket elsősorban a felnőtteknek szántak. Gondolok itt a koronavírussal kapcsolatos híradásokra, álhírekre. Ezek ugyanis nagy nyugtalanságot kelthetnek, hiszen egy gyereknek nehéz azt megértenie, hogy ami Kínában történik, az nincs közel és nem olyasmi, ami akár egy percen belül az ő családját is fenyegetheti. Az arányokat, a távolságokat, a veszély igazi kockázatát egy gyerek még nem tudja felmérni, így ezek a híradások könnyen táptalajt adnak a szorongásnak. Ezen az sem segít, hogy a félinformációkat, félreértett vagy idegen szavakat a gyermeki fantázia hajlamos kiszínezni” – mondja a gyermekpszichológus.  A gyakran csak háttérzajnak kapcsolt tévé nagyon ártalmas lehet, kutatások is igazolták, hogy azok a gyerekek, akik hallótávolságon belül vannak, igenis megkapják ezeket az információkat, beszűrődik a tudatukba. Ezt azonban sem ők maguk, sem a szülők nem regisztrálják, így nehéz kitalálni, mi okozza, hogy rosszul alszik, éjjel felriad a gyerek. „Ilyenkor ők nem fogalmazzák meg konkrétan, hogy mitől félnek, így a szorongásnak látszólag nincs oka, hiszen a szülőnek sem feltétlen realizálódik, hogy a gyerek figyel, miközben ő telefonál vagy híreket hallgat. Mikor arról van szó, hogy Kínában meghalnak a betegek, azt a gyerek nagyon konkrétan elkezdi levetíteni a saját mikrokörnyezetére, és attól kezd félni, hogy ő vagy a szerettei meg fognak halni” – részletezi Deliága Éva. Ez a fajta figyelem már az óvodás korúaknál, vagyis 4-5 éves korban is jelen van, ezért már az esetükben is nagyon ébernek kell lenni. „Nekik még rendkívül finomak a kis antennáik, ami azt jelenti, hogy nemcsak a verbális, hanem a nonverbális jelekből is kiválóan olvasnak. Ha a felnőttek feszültebbek, izgatottak, aggodalmaskodnak, bizonytalanok, azt ők is érzik, akkor is, ha ez az információ nem a szavakon keresztül megy át” – hangsúlyozza a szakember.

Így szorongnak ők

A szorongásnak egyébként nincsenek egyértelmű jelei, éppen ezért a szülői intuícióra is érdemes hallgatni. Ha például azt veszik észre, hogy a gyerek hangulata vagy viselkedése jelentősen és negatív irányba változik, vagyis egy addig cserfes és barátkozós kislány/kisfiú visszahúzódóvá válik, aki fél az új helyzetektől, az jelenthet szorongást. A tünetek a személyiségtől függően nagyon változatosak lehetnek. „A kicsiknél még nem érzem, hogy fennakadtak volna a helyzeten, nem kellett nagyon magyarázni, hogy miért kell otthon maradni, hiszen már az óvodában is hallottak a dologról, még úgy is, hogy előttük nem nézünk híradót és nem is beszélünk a helyzetről” – mondja Sevcsik M. Anna, aki öt gyermekkel, egy 22 hónapos babával, egy 5 és 7, valamint 16 és 18 éves nagyobb gyermekeivel éli a karanténos mindennapokat. „Már a múlt héten kivettem őket az óvodából, iskolából, így jó pár napja itthon vagyunk. Azt hiszem, ez a kamaszoknak a legrosszabb, őket bezárni se nekik nem jó, sem nekem. Mi még szerencsések vagyunk, mert van kertünk, de aki egy panellakásban kerül ilyen szituációba, azokat nagyon nem irigylem. Ez mindenkinek erőt próbáló, de tudjuk, hogy komolyan kell venni” – mondja. Az online oktatás ugyan csak március végén kezdődik, de ő addig is próbál valamiféle rendszert teremteni, napirend szerint élni.

Nincs tabu téma!

Bár arra figyelni kell, hogy milyen információk jutnak egy gyerekekig, az is lényeges, hogy ne legyenek tabu témák és a szülők válaszolják meg a kérdéseiket, hiszen egy ilyen helyzetben óhatatlanul is szóba kerül például a halál témája, amiről egyébként nem szoktak beszélni egy óvodással, kisiskolással. „Arra ­biztatnám a szülőket, hogy őszintén, a gyermek korának és fejlettségének megfelelően keressenek olyan magyarázatokat, ami a világnézetük, a hitrendszerük szempontjából hiteles. A lényeg, hogy tudatosuljon a gyerekben, bármivel fordulhat apa és anya felé” – szögezi le Deliága Éva. A gyermekpszichológusi javaslatok egy ilyen helyzetben kétfélék, az egyik a „mit ne tegyük”, ide sorolható például a szorongást keltő hírek hallgatása és az, ne fenyegetést használjanak arra, hogy megtanítsák a rendszeres, szappanos kézmosást. Ehelyett inkább a játékos formát kell alkalmazni, többször meg kell mutatni a tevékenységet, hogy az modellé váljon a gyerek számára és el tudja sajátítani. A másik kategória, amit a szakemberek hangsúlyoznak: a „mit tegyünk”. Ide sorolható a napirend kialakítása, mely elengedhetetlen a mostani helyzetben. „Olyan strukturált napot kell kialakítani, ami hasonlít a normális életviteléhez. Fontos az arányosság, hogy legyen helye a mozgásnak, tanulásnak, játéknak, a környezet rendbetételének, a házi munkának” – mondja. A koronavírus okozta világválságban különösen nehéz helyzetben vannak azok a szülők, akiknek az otthoni karantén során egy sajátos nevelési igényű, hiperaktív, figyelemzavaros kisgyereket kell lefoglalni úgy, hogy közben teljesen felfordult a megszokott rendszer és az addigi szerepek. „Folyamatosan zsizseg a gyerek, érzi, hogy nagyon ideges vagyok, hiszen a férjemnek most nincs munkája, így én lettem a családfenntartó. Segítség pedig nincs, hiszen az idősekhez nem visszük. Most reggel fél 9-től dolgozom fél 6-ig itthonról, közben ebédet főzök ugyan, de csak este tudok csatlakozni a férjemhez és a gyerekhez, akkor 8-ig velük játszom és próbálom pótolni a kimaradt időt. Fektetés után pedig ismét dolgozom hajnal 1-2-ig” – meséli egy neve elhallgatását kérő édesanya.

Fontos a napirend

Azért, hogy könnyítsenek a helyzeten, csináltak egy órarendet a gyereknek, mert a hétéves fiúnak nagyon nagy szüksége van a rendszerre, ami nélkül édesanyja szerint teljesen szétesik. Éppen ezért meghatározták, hogy mikor van olvasásóra, ami mesét jelent és az arról való beszélgetést, írásgyakorlat, amikor iskola-előkészítő tevékenységet végeznek, és kungfuedzés, ugyanis elérhető lesz az online óra. Annyiban ők is szerencsések, hogy legalább van kertjük, így ott kiszabadulhat a gyerek, tud mozogni, focizni, levegőn lenni. „Ennek ellenére a fiam nehezen viseli, hogy nem találkozhat a barátaival, így online »találkozókat« szervezünk neki, hogy legalább így beszélhessenek egymással” – mondja az édesanya, aki szerint gond, hogy az idősebb generáció nem feltétlen érti a karantén lényegét. „Az idős szüleimmel is állandón veszekszem amiatt, hogy nem maradnak otthon. Erre nyilván a gyerek is felkapja a fejét, aki az utóbbi napokban nem is akar szinte elmozdulni mellőlem, látszik, hogy bizonytalan. Folyamatosan mondjuk neki, hogy minden rendben lesz, és mi mellette vagyunk. Ebben kell, hogy biztonságot találjon, mert nagyon szorong, mikor elmegyek a mosdóba, odaáll az ajtóba és nem mozdul, amíg ki nem jövök. Próbálunk neki egy sztorit gyártani a mostani helyzetből, hogy tudja, nem azért nem megyünk ki, mert félünk, hanem azért, mert nem akarjuk továbbadni a vírust és ennek ez a legbiztosabb módja. Ez a mostani olyan, mint egy háborús helyzet, amiben minden nehézség ellenére esélyt kapunk arra is, hogy a gyerekeinknek egy új és normálisabb jövőt építsünk föl, amiben megtanítjuk nekik az életszeretetet. Mostantól nem mondhatjuk el, hogy »ez velünk nem történhet meg«. Talán megérettünk arra, hogy a világ kicsit az orrunkra koppintson és magunkba nézzünk” – mondja. Sokat segítenek a szülőknek a gyorsan megalakult Facebook-csoportok, ahol egymást is támogatják, ötleteket adnak, de az óvodapedagógusok is rendszeresen küldenek javaslatokat arra vonatkozóan, hogy foglalják le a gyerekeket. Tökéletes forgatókönyv természetesen nincs sem az otthoni karantén átvészelésére, sem a fertőzés elleni védelem kivitelezésére, de a fenti példák jól mutatják, figyelemmel és alapos tervezéssel elkerülhető, hogy traumatizálódjanak a gyerekek.

Hogyan készül egy orvos szülő arra, hogy bármikor megfertőződhet a kórházban?

Vannak szülők, akik bár szeretnének, nem maradhatnak otthon a gyerekkel, mert egészségügyi dolgozóként mindennap másoknak segítenek. Esetükben óriási feszültséget okozhat a hivatástudat, ami beviszi őket akár a fertőzöttek közé és az ösztön, hogy megóvják a saját a családjukat. „Sokat gondolkodtam azon, hogy mint egészségügyi dolgozó köteles vagyok bemenni, és ha előbb-utóbb tömeges betegroham lesz a kórházakban, akkor a vírus fertőzékenysége miatt minden esély megvan arra, hogy én is megbetegszem” – mondja Gidai János szülész-nőgyógyász, egy kilencéves kisfiú édesapja. Az orvos jelenleg úgy próbálja megóvni a családját, hogy már az ajtó előtt leveszi a ruhát, amiben a kórházban volt, beteszi egy zsákba, aztán bent azonnal zuhanyozik, fertőtleníti a kezét, átöltözik, és úgy megy a gyerekért, hogy előtte az autót is fertőtleníti. „Orvosként arra esküdtem fel, hogy gyógyítom az embereket, és ehhez mérten én is szó nélkül bemegyek akkor is, ha mindenki koronavírusos lesz körülöttem, nem érdekel, ha elkapom. Az viszont már dilemmát okoz, hogy esetleg tünetek nélkül is megfertőzhetek valakit a családban. Ha tüneteim lesznek, karanténba vonulok, ha elkapom a vírust, akkor nincs más megoldás, nem találkozom a kisfiammal, csak online tartjuk majd a kapcsolatot” – szögezi le Gidai János.