27 tonna védőfelszerelés, hárommillió maszk érkezését jelentette be Szijjártó

Publikálás dátuma
2020.03.28. 10:24
Szijjártó Péter Szófiában, 2020, március 26-án- szájmaszk nélkül
Fotó: BORSOS MATYAS / foto: Borsos Matyas KKM /Szijjártó Péter /Facebook
A külügyminiszter szerint gondolni kell a járvány utáni időszakra, a beruházók támogatására is - és kifejezetten jónak tartja, hogy az Unió eltöröl "néhány felesleges szabályt".
A koronavírus elleni védekezésben hosszú távra kell berendezkedni, ez már beigazolódott, és a hosszú távú védekezést több területen kell végrehajtani - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a legfontosabb az emberek egészségének és életének védelme, és itt döntő az, hogy Magyarország rendelkezzen elégséges számú, a védekezéshez szükséges eszközzel.   Jó hírnek nevezte, hogy 
szombaton Budapestre érkezik egy repülőgép, amely Kínából 27 tonnányi védőfelszerelést hoz Magyarországra. Vasárnap pedig további két repülőgép 3 millió 270 ezer maszkot hoz a fővárosba,

hogy mindazok, akik az egészségügyi védekezésben részt vesznek, a kellő védőfelszereléssel legyenek ellátva. A  miniszter hozzátette: gondolni kell a világjárvány utáni időszakra, a magyar gazdaság újraindítására, és a munkahelyek megvédésére is. Részleteket nem említve úgy fogalmazott: Magyarország kihasználja azt a lehetőséget, hogy az Európai Bizottság számos felesleges szabályt eltöröl, számos esetben könnyítéseket, egyszerűbb szabályokat határoz meg. Ennek jegyében a kormány olyan intézkedésekről dönt, amelyek fenntartják azt a helyzetet, hogy Magyarország a legnépszerűbb, a legvonzóbb beruházási célpont legyen a közép-európai térségben. Szijjártó Péter kiemelte: a nagyvállalatok bizalma és újabb beruházásai szükségesek ahhoz, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások is hosszú távon növekedési pályára számíthassanak. Ezt azzal indokolta, hogy a nagyvállalatok magyarországi megjelenése és működése komoly keresletet jelent a kis- és közepes vállalkozások számára. Szerinte szinte minden magyar kis- és közepes vállalkozás már a nagy nemzetközi vállalatok beszállítói láncába tartozik, és ezeknek a láncoknak a jövője függ attól, hogy mennyi beruházás érkezik a jövőben Magyarországra.
Szerző

Nem feltétlenül a hatalmas számok mutatják legrosszabb vírushelyzetet

Publikálás dátuma
2020.03.28. 10:03

Fotó: HENDRIK SCHMIDT / dpa Picture-Alliance/AFP
A lakosságarányos fertőzöttség alapján például San Marinóban a legrosszabb a helyzet.
Ijesztő számok érkeznek a világból: a szombat délelőtti adatok szerint elérte a 600 ezret a fertőzöttek száma, több mint 27 ezren meghaltak a járványban, ugyanakkor már majdnem 134 ezer beteget nyilvánítottak gyógyultnak. A legtöbb fertőzést az Egyesült Államokban diagnosztizálták, majdnem 105 ezret, a második helyen Olaszország áll 86,5 ezer fertőzöttel, Kína már csak a harmadik a maga 81 ezer diagnosztizált esetével.  A járvány halálos áldozatainak számát tekintve változik a sorrend. A szomorú lista élén Olaszország áll 9100 halottal, a második Spanyolországban 5100-an, a harmadik Kínában pedig 3295-en haltak meg. A halálozási arány (azaz hogy hogyan viszonyul az elhunytak száma a felderített fertőzöttekéhez) Olaszországban a legrosszabb, 10,5 százalékos, több mint minden 10. beteget megöl a vírus. Ez rosszabb az iráni 7,35 százaléknál, persze az onnan érkező adatokban erősen kételkednek a szakemberek. Kínában valamivel a 4,5 százalékos világátlag alatt van a mortalitás, az USA-ban ugyanakkor csak 1,67 százalék, a majdnem 50 ezer beteget jelentő Németországban pedig mindössze 0,7. (És persze vannak olyan országok, ahonnan még nem jelentettek halálos áldozatot, de ott a betegek száma is meglehetősen alacsony.) Magyarországon a 343 felderített fertőzésre jutó 11 haláleset 3,21 százalékot jelent. Érdekes dolgok jönnek ki, ha a lakosságarányos fertőzésszámot vizsgáljuk, azaz hogy az egyes országokban, térségekben hány megbetegedés jut egymillió lakosra. Ebben az összevetésben a miniállamok értelemszerűen rosszul állnak, hiszen néhány beteggel is igen rossz mutató jön ki. Az Olaszországba, azon belül is az erősen fertőzöttek közé tartozó Emilia Romagna tartományba beékelődött San Marinóban például 6677 a szám (a 33 400 lakosból 223-an megfertőződtek), Andorrában 3470, a Feröer-szigeteken 2922, Izlandon 2444. (Magyarországon egyébként mindössze 36.) De nem csak a kevés lakosú országokban találkozhatunk kiugró számokkal. Olaszországban például 1431 a mutató, de az országon belül a 10 milliós Lombardiában 3715, míg például Calabriában 253, Szicíliában pedig 249. Az Egyesült Államokban a mutató 320, de csak New Yorkban 2359. Kínában mindössze 59 a szám, a járvány kiindulópontjában, az 58 milliós Hupej tartományban viszont 1159. A tartomány központjából, Vuhanból nincsenek ilyen adatok, de feltételezhetjük hogy még ennél is jóval nagyobb lenne a szám.
Szerző
Témák
koronavírus
Frissítve: 2020.03.28. 10:05

A vírus erősíti a Fideszt

Publikálás dátuma
2020.03.28. 08:30

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Az utóbbi öt évben egyszer sem volt olyan alacsony a kormánnyal való elégedetlenség szintje, mint most.
Mindössze 38 százalék nem szereti, ahogy az országban mennek a dolgok. Persze a közvéleményt nem a kabinet tevékenysége fordította meg, hanem a vírus. Ahogy azt csütörtöki lapszámunkban írtuk, a vészhelyzetben az emberek zöme hinni akarja, hogy a kormány sikerrel oldja meg a problémát. Ennek a társadalmi pszichózisnak köszönhetően a magyarok háromnegyede hiszi, hogy a kormány jól kezeli a vírushelyzetet – következésképp az általános politikai elégedetlenség is alábbhagyott. Ezzel párhuzamosan két dolog történt. Egyrészt elillant a választási részvételi kedv: míg februárban az emberek 75 százaléka voksolt volna biztosan egy parlamenti megmérettetésen, most csak 48 százalék ez az arány. A kormánypárt népszerűsége pedig még a március eleji eredményekhez képest is nőtt. Akkor a teljes népesség 29 százaléka szerette, ez a mutató most 1 százalékponttal izmosodott, míg a biztos pártválasztók körében 4 százalékponttal – 48 százalékról indulva – növelte támogatottságát. 
A többi párt népszerűségének változását elnézve is úgy tűnik, hogy az a döntő, volt-e a már kormányzati tapasztaltuk: ha igen, akkor a választók szemében eleve alkalmasabbnak látszanak a vírusküzdelemre. Így az MSZP és a Demokratikus Koalíció március eredményei nem változtak, a Jobbik egy csöppet gyengült, a legtöbbet a Momentum vesztett. A Publicus Intézet úgy találta, hogy a teljes népesség körében március elejei nyolc százalékos támogatottságának több mint a felét elvesztette, a pártot kedvelő biztos szavazók 12 százalékos aránya pedig harmadára apadt.
Szerző
Frissítve: 2020.03.28. 08:37