A nap, amikor az operatív törzs a Fidesz szócsöve lett

Publikálás dátuma
2020.03.28. 14:18

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Közérdekű sajtóeseményt használt fel a fideszes Schanda Tamás, hogy az ellenzéki pártokat bírálja.
Vészhelyzetben szükség van egy felületre, ahol az állam pártatlanul és lehetőség szerint hitelesen tájékoztatja a polgárokat a friss adatokról és intézkedésekről. Így lehet gyorsan és hatékonyan célt érni - otthonmaradásra bírni a koronavírus-járvány által legveszélyeztetettebb idős korosztályt, csökkenteni az utcán tartózkodók számát és fertőzés terjedési esélyeit.
Az Operatív Törzs eddig – a több, megválaszolatlanul maradt kérdés és vitatható ajánlás mellett is – tisztességgel végezte feladatát. A megszólalók, köztük Müller Cecília országos tisztifőorvos Lakatos Tibor és Kiss Róbert rendőrtisztek legjobb tudásuk szerint válaszoltak a lapoknak, kikerülték a kormánypárti vagy ellenzéki sajtó kérdéseibe rejtett politikai üzengetést, támadást is.
Ebbe a védett térbe rontott be szombaton a NER tankján Schanda Tamás, az innovációs tárca miniszterhelyettese. A fideszes politikus többek között bejelentette, hogy 
bár a felelőtlen ellenzék miatt a parlament nem tudta meghosszabbítani az egyetemi campusok és a határok védelmét, ezt problémát megoldották azzal, hogy a tisztifőorvos saját hatáskörben döntött a külföldi állampolgárok beutazási tilalmáról és az egyetemek zárva tartásáról.

Arra Schanda már nem tért ki, hogy „a felelőtlen ellenzék” azért nem szavazta meg a négyötödös támogatást igénylő felhatalmazási törvényt (pontosabban annak rendkívüli, a Házszabálytól eltérő tárgyalását), mert a lezárásokat is jóváhagyó döntés „mellesleg” határozatlan időre teljhatalmat adna az Orbán-kabinetnek, felfüggesztené a parlamenti munkát és kilövési engedélyt adna a kormánynak nem tetsző valós híreket közlő sajtó munkatársaira is.
A fideszes pártüzenet a tényleges közérdekű bejelentések mellett, azoktól nem elválasztva hangzott el, egy rendőri vezető és egy egészségügyi szakember hallgatólagos asszisztálása mellett. Talán nem terjesztünk rémhíreket, ha azt mondjuk, az ilyen lépéseknek vérre menő következményei lehetnek:
ha a Fidesz rákap arra, hogy járványügyi híradókban ostorozza politikai ellenfeleit, azzal egy rendkívüli helyzetben rendkívüli indulatokat gerjeszthet.

Képzeljük el azt  szituációt, amikor egy dühödt, a manipulációt nem is érzékelő családapa majd az utcán teszi helyre valamelyik, éppen szembejövő ellenzéki politikust  - érzése szerint teljes joggal, hiszen félti a gyerekeit, és gyűlöl mindenkit, aki rájuk nézve veszélyt jelenthet.
Ennél kevésbé látványosabb, de jóval komolyabb kockázatot rejt, hogy
az operatív törzsi sajtótájékoztató, mint hírforrás hiteltelenné válhat a kormánykritikus internetezők és tévénézők számára.

A propagandát toló fideszes beszélő fejek láttán majd automatikusan kapcsolnak-kattintanak tovább, és maradhatnak le akár az azonnali bejelentésekről, vészhelyzetben létfontosságú információkról is.
A koronavírus-járványnak eddig nem sok örömteli következménye volt. A kevés közül az egyik, hogy az együttműködés fontosságára ráébredő állam megpróbált egy mindenkihez objektíven, emberi hangon szóló tájékoztató felületet létrehozni. Ez volt, és ez lehet is még az operatív törzs - ha csak nem áldozzák fel végleg a Fidesz érdekeinek oltárán. 
Szerző

Operatív törzs: ritkítják a buszjáratokat, ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók

Publikálás dátuma
2020.03.28. 12:47

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Mivel csökkent a forgalom, nem kell annyi busz sem. Leállt a nemzetközi vasúti forgalom is. Müller Cecília tornára és takarításra biztat minket.
Mivel látványosan csökkent a közösségi közlekedés forgalma a vészhelyzet elrendelése óta, korlátozzák a helyközi közlekedését is, jellemzően a Volán és a BKK járatait. Országszerte szombati menetrendre állnak át a buszjáratok, de újítás most már mobil applikációval is lehet jegyet venni a Volánnál – mondta el az operatív törzs szombati sajtótájékoztatóján Schanda Tamás, az innovációs minisztérium miniszterhelyettese. Schanda azt is bejelentette, hogy leállítják a most belföldön közlekedő nemzetközi vasúti járatokat, hisz azok úgysem hagyhatják el az országot.
  • A kormány gesztust tett az egészségügyi dolgozók felé is, akik a vészhelyzet lejártáig ingyen használhatják a tömegközlekedést
  • emellett: április 15-ig érvényesek maradnak a márciusi bérletek
  • a fenti határidőig nem kell hosszabbítani az ingyenességet vagy utazási kedvezményt biztosító lejárt igazolásokat sem
Schanda azonban mindenkit arra kért, hogy ha nem feltétlenül szükséges, ne tömegközlekedjen, és ha muszáj, a járműveken használja az 1,5 méteres védőtávot, megérkezéskor pedig mosson kezet.
Bár sok üzletben üresek bizonyos tartós élelmiszerek polcait, a miniszterhelyettes szerint nincs áruhiány – egyszerűen nem tudják olyan ütemben pótolni a kifogyó készleteket, ahogyan vásárolunk, ehhez nincs elég árufeltöltő. A kormány ezért egyszerűsített munkavállalási lehetőséggel segíti az áruházakat és láncokat, hogy találjanak új munkaerőt. Eközben aktív a fogyasztóvédelem is: március eleje óta 500 boltot ellenőriztek, főleg a patikákra élelmiszerüzletekre és webshopokra kíváncsiak. Schanda hangsúlyozta: zavartalan a nemzetközi áruforgalom is, a magukat egészségesnek érző sofőrök továbbra is dolgozhatnak. Ez – tegyük hozzá - ugyanakkor felvet némi kockázatot, hiszen a vírus lappangási ideje két hét is lehet, és a tünetmentes hordozók is fertőzhetik környezetüket. 

Sovány húsok, tiszta billentyűzet és heti három torna

Müller Cecília a már ismert szombati járványügyi adatokat ismertette: az elmúlt 24 óra adatai alapján 343 igazolt koronavírusosról tudnak, és újabb idős, beteg ember halt medg koronavírus fertőzés-következtében. Így már 11 hazai áldozatról tudnak – Müller azonban fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy haláluk oka nem feltétlenül a vírusos megbetegedés volt, mert mindegyikükre igaz, hogy eleve krónikus megbetegedésben szenvedtek. Müller továbbra is arra kérte az időseket, hogy csak a legvégső esetben hagyják el otthonaikat, és menjenek bevásárolni reggel kilenc és dél között – és segítségnyújtásra biztatta a 65 év feletti, veszélyeztetett korosztály családtagjait és az önkormányzatokat. Utóbbiak esetében a tisztifőorvos hangsúlyozta: a segítségnyújtás jogszabályi kötelezettség is.
Müller Cecília a sajtótájékoztatón életmód-tanácsadást is tartott: szerinte a vészhelyzet idején is fontos, hogy az otthonról dolgozók tisztán tartsák tárgyaikat, munkakörnyezetüket – jobb híján például hipós vizes ronggyal is áttörölhetik klaviatúrájukat. Emellett fontos a heti háromszori testmozgás, akár otthon, és az egészséges táplálkozás is -sorolta a tisztifőorvos, aki szerint rendszeresen kell fogyasztanunk zöldséget, gyümölcsöt, olajos magvakat, sovány húsokat, joghurtokat.
A Népszava kérdésére Müller Cecília nem árulta el, naponta hány pozitív koronavírusos esetet regisztrálnak, és hányan szorulnak intenzív ellátásra. Értesülésünket -miszerint fájdalmakkal küzdő daganatos betegtől is megtagadták a kórházi ellátást, a járványra hivatkozva- Müller sajnálattal hallotta, szerinte ilyent nem tehettek volna az érintett intézményben, mert a krónikus betegeket el kell látni. 
A nem egy háztartásban élők – például barátnők – is sétálhatnak együtt, azonban meg kell tartaniuk a másfél méteres védőtávot – ez is elhangzott az operatív törzs tájékoztatóján. Az Index kérdésére - a viszonylag megengedő, egyéni sportolást és fodrászlátogatást is megengedő korlátozás nem váltja ki pont az ellenkező hatást – Müller nemmel felelt, szerinte eddig is egyértelmű volt, hogy az utcai csoportosulásokat el kell kerülni. Müller a HVG kérdésére elismerte, tudnak fertőzött egészségügyi dolgozóról is. Más felvetésre elmondta, nincs arról adat, hogy a terhes nőknél többletkockázatot jelentene a vírus, de ajánlott ugyanúgy óvni őket, mint az időseket, gyerekeket és krónikus betegeket. 
Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, eddig 7302 magyar került hatósági házi karanténba, akiket több mint 44 ezer esetben ellenőriztek, és 163 személy ellen tettek feljelentés a karanténszabályok megszegése miatt. 
Ez azt jelenti, hogy egy nap leforgása alatt 2270 új karantént rendeltek el.

Beszélt arról is, hogy a pénteken Magyarországról 15 személy ellen indult idegenrendészeti eljárás, két személyt kiutasítottak az országból - egy fővárosi lakossal szemben pedig azért nyomoznak, mert üveggel dobott meg egy mentőautót. Kiss ezúttal is hangsúlyozta, hogy a rendőrök alapvetően segítő szándékkal, empatikusan ellenőrzik majd a kijárási korlátozás betartását, de a rendszeres szabálysértők ötezer és félmillió forint közötti bírságra is számíthatnak.
Szerző
Frissítve: 2020.03.28. 12:55

27 tonna védőfelszerelés, hárommillió maszk érkezését jelentette be Szijjártó

Publikálás dátuma
2020.03.28. 10:24
Szijjártó Péter Szófiában, 2020, március 26-án- szájmaszk nélkül
Fotó: BORSOS MATYAS / foto: Borsos Matyas KKM /Szijjártó Péter /Facebook
A külügyminiszter szerint gondolni kell a járvány utáni időszakra, a beruházók támogatására is - és kifejezetten jónak tartja, hogy az Unió eltöröl "néhány felesleges szabályt".
A koronavírus elleni védekezésben hosszú távra kell berendezkedni, ez már beigazolódott, és a hosszú távú védekezést több területen kell végrehajtani - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton az MTI-vel. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a legfontosabb az emberek egészségének és életének védelme, és itt döntő az, hogy Magyarország rendelkezzen elégséges számú, a védekezéshez szükséges eszközzel.   Jó hírnek nevezte, hogy 
szombaton Budapestre érkezik egy repülőgép, amely Kínából 27 tonnányi védőfelszerelést hoz Magyarországra. Vasárnap pedig további két repülőgép 3 millió 270 ezer maszkot hoz a fővárosba,

hogy mindazok, akik az egészségügyi védekezésben részt vesznek, a kellő védőfelszereléssel legyenek ellátva. A  miniszter hozzátette: gondolni kell a világjárvány utáni időszakra, a magyar gazdaság újraindítására, és a munkahelyek megvédésére is. Részleteket nem említve úgy fogalmazott: Magyarország kihasználja azt a lehetőséget, hogy az Európai Bizottság számos felesleges szabályt eltöröl, számos esetben könnyítéseket, egyszerűbb szabályokat határoz meg. Ennek jegyében a kormány olyan intézkedésekről dönt, amelyek fenntartják azt a helyzetet, hogy Magyarország a legnépszerűbb, a legvonzóbb beruházási célpont legyen a közép-európai térségben. Szijjártó Péter kiemelte: a nagyvállalatok bizalma és újabb beruházásai szükségesek ahhoz, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások is hosszú távon növekedési pályára számíthassanak. Ezt azzal indokolta, hogy a nagyvállalatok magyarországi megjelenése és működése komoly keresletet jelent a kis- és közepes vállalkozások számára. Szerinte szinte minden magyar kis- és közepes vállalkozás már a nagy nemzetközi vállalatok beszállítói láncába tartozik, és ezeknek a láncoknak a jövője függ attól, hogy mennyi beruházás érkezik a jövőben Magyarországra.
Szerző