maszk;hiány;védőfelszerelés;

2020-03-31 08:39:00

Kincs, ami nincs

Röpködnek (szó szerint, mivel nagyrészt külföldről érkeznek) a maszkok és az erről szóló beszámolók a kormányzati propagandában. Tegnap például Szijjártó Péter külügyminiszter festette rózsaszínűre a közhangulatot, amikor arról beszélt, hogy miközben a világ minden országa Kína ajtaján dörömböl a védekezéshez szükséges felszerelésekért, mi ezen a héten 20 repülőt várunk, amivel 10 millió maszk, 2,5 millió gyorsteszt, bő 2000 lélegeztetőgép és minden egyéb érkezik. Ja, és a múlt héten is jött hét repülő, csak vasárnap majdnem 3,3 millió egészségügyi maszkot hoztak, itthon pedig – az operatív törzs tájékoztatása szerint – napi 33 ezret tudunk csinálni. 

Vagyis a hét végére óvatos számítás szerint is majdnem 14 millió ilyen felszerelésünk lesz. Már látni, ahogy rövidesen az orvosi szobákban, rendelőkben, kórházi raktárakban helyet kell keresni a fölös maszkoknak. Mindenki felvesz kettőt-hármat, mert nem tudják hova tenni, az ápolók pedig nagy pakkokkal a kezükben néznek be a szekrények alá vagy a székek mögé, csak tudják már lerakni valahova. A 14 millió maszk ugyanis azt jelenti, hogy itthon rövidesen minden lakosra jut majdnem másfél, de ha minden nap cserélik, akkor is kétmillió embernek fedik el a száját. 

Addig maradnak a kérdések. Például, hogy miért ekkora kincs a szájmaszk a hazai járvány harmadik hetében? Miért írnak arról orvosok és ápolók a közösségi oldalakon, hogy se maszk, se teszt, se védőruha? Vagy miért írják ki sok gyógyszertár ajtajára most is, hogy maszk nincs? Az egri kórház ápolási igazgatója a napokban arról tájékoztatta az intézmény főnővéreit, hogy lehetőség szerint ne sminkeljenek, mert akkor nem lehet sterilizálni és újra felhasználni a felszerelést. Így ők mostantól smink nélkül hallgathatják meg a beszámolót arról, hogy márpedig mindenből van elég.