New York;Egyesült Államok;tigris;koronavírus;

2020-04-06 06:24:34

Tigrisek és oroszlánok lettek koronavírusosak New York egyik állatkertjében

Nadia, az egyik négyéves maláj tigris szervezetében bukkantak először a kórokozóra. Az állatkertet még március közepén bezárták.

New York egyik állatkertjének több nagymacskája is megfertőződött a koronavírussal – jelentette be az amerikai szövetségi agrárminisztérium (USDA) közleményben vasárnap este. Ez az első eset, hogy tigrisnél és oroszlánnál kimutatták a vírust.

New York Bronx negyedének állatkertjében Nadia, az egyik négyéves maláj tigris szervezetében bukkantak először a kórokozóra.

A minisztérium közleménye szerint Nadiát azt követően kezdték el vizsgálni, hogy szárazon köhögött és étvágytalan lett. Először megröntgenezték, vérmintát vettek tőle és ultrahangos vizsgálatokat végeztek el rajta, majd – tekintettel a New Yorkban tomboló koronavírus-járványra – megcsinálták a vírustesztet is. A többi nagymacskát szintén tanulmányozták, és kiderült, hogy további három tigris és három oroszlán is megfertőződött.

Ez az első eset, hogy tigrisnél és oroszlánnál kimutatták az új típusú koronavírust.

Az állatkertet még március közepén bezárták, az első tigrisen annak a hónapnak a végén jelentkeztek a betegség tünetei. Paul Calle, az intézmény főállatorvosa úgy véli, hogy a nagymacska az állatkert egyik fertőzött, de tünetmentes alkalmazottjától kapta el a vírust.

A szövetségi minisztérium szerint nincs bizonyíték arra, hogy a fertőzés emberről állatra is terjedhet, de közleményében óva intette a már fertőzéssel diagnosztizáltakat attól, hogy kedvenc háziállataik közelében legyenek.