MSZP;

2020-04-18 15:09:09

Karitatív és segélyakciókat támogatnak a képviselői fizetésemelésből az MSZP-frakció tagjai

Most is a Szolidaritási Alapba utalják a a Fidesz által kiutalt fizetésemelést.

„Az egyetlen baloldali parlamenti erő, az MSZP országgyűlési képviselői ahogy eddig, úgy ezután is a párt által létrehozott Szolidaritási Alapba utalják a Fidesz által kiutalt fizetésemelést” – közölte a párt szombat délután.

Hozzátették: ebből az alapból a szocialisták különböző karitatív és segélyakciókat támogatnak, mint tették ezt karácsony előtt, illetve a járvány kitörése után, amikor védőfelszereléseket és tisztítószereket juttattak el azoknak, akiknek a kormány képtelen volt segíteni.

„Amennyiben tehát emelkedik képviselőink fizetése az annyit jelent, hogy több kerül a Szolidaritási Alapba, több pénz jut a támogatásra méltó és érdemes ügyekre” – írták a közleményben.

Februárban a Népszava is beszámolt róla a Privátbankár cikke alapján, hogy bértáblájuk alapján a képviselők márciustól újabb béremelésre számíthatnak. A bérrendezés a járvány ellenére sem maradt el: Magyarországon április elején 11,4 százalékkal magasabb fizetést kaptak az állami vezetők.