interjú;Sik Endre;

Sik Endre: fogalmunk sincs, hogy valójában mekkora a veszély

A válságot úgy fogom fel, mint egy természetes kísérletet – mondja Sik Endre szociológus, aki szerint az információözön eddigi eredménye: nemtudás.

Mire figyel egy szociológus járvány idején az önkéntes szobafogságban?

Én a számokra. Egész életemben a számok érdekeltek, most sincs másként. Mindenkit az foglalkoztat, hogyan kezdődött a járvány, hol tart jelenleg és mikor lesz vége. Ezekhez a kérdésekhez pedig rengeteg adat termelődik.

És rengeteg találgatás...

Ugyanúgy, ahogyan egy földrengés vagy cunami esetében, az elején azt hittük, a koronavírus-járvány kitörésének helyéről és időpontjáról, az áldozatok számáról is pontos ismereteink vannak. Aztán egyre inkább kérdőjelessé vált ezek hitelessége. Politikai szempontok és különféle konteók, összeesküvés-elméletek is növelik a bizonytalanságot. Közben hatalmas az emberek éhsége mindarra a tudásra, ami összefügg a járvánnyal. A média és a tudomány igyekszik eleget tenni ennek az igénynek. Ömlik az információ, létezik olyan világtérkép, amely azonnal mutatja, ha valamelyik országban meghal valaki. Látszólag tökéletesen tájékoztatva vagyunk. A helyzet ennek ellenére az, hogy pillanatnyilag fogalmunk sincs, valójában mekkora a veszély, mikor és hogyan sikerül megfékezni a járvány első hullámát, milyen valószínűséggel kell számítanunk második vagy még több hullámra, az mivel jár majd. Az információözön eddigi eredménye: nemtudás.

Mégsem megbízhatók az ön által nagy becsben tartott számok?

Mindig is azt vallottam, hogy a számok sosem hazudnak, a számokkal azonban vissza lehet élni. Magyarországon a járványügy is erősen átpolitizált, ami ebben a helyzetben életveszélyes. Például: a valóban katonás ágyfelszabadítási harc mindent felülír, így a fokozatosságot és humánumot a kivitelezésben. Nem kell valamifajta gonosz politikai manipulációra gondolni, ez csak a katonai nézőpont túlpörgése. A tudósok között pedig akadnak, akik – egyszerűen szereplési vágyból, vagy azért, mert úgy érzik, hogy valamit mindenképpen mondaniuk kell a közvéleménynek – előállítanak olyan adatsorokat, amelyekkel nehéz mit kezdeni. Könnyű arról beszélni, hogy a vírus után már nem lesz ugyanolyan a világ, amilyen előtte volt. Persze. A világ állandóan változik, sosem lesz ugyanolyan, mint korábban. Változások járvány nélkül is bekövetkeznek, ám egy ilyen könnyeden odavetett megállapítás megnehezíti a komoly gondolkodást.

Ettől még fontos kérdés, hogy milyen világ jöhet.

A társadalomtudósnak ennek feltárása a feladata. Éppen egy nemzetközi kutatás előkészítésén dolgozom. Biztosak lehetünk abban, hogy lesz, ami egyáltalán nem fog változni, lesz, ami csak időlegesen változik meg, aztán lesz, ami a koronavírus járvány hatására tényleg hosszú távon – akár véglegesen is – megváltozik. A járvány elmúltát vagy visszaszorítását követően azt szeretnénk megvizsgálni, hogy melyik országban milyen mértékű és milyen típusú változások történtek. Ehhez a már meglévő demográfiai, fogyasztási és egyéb adatokat vesszük alapul. A válságot úgy fogom fel, mint egy természetes kísérletet.

Az mit jelent?

Mondok egy példát. A hatvanas években az Egyesült Államokban még úgy tartották, hogy a nők kevésbé alkalmasak komolyzene játszására, mint a férfiak, nőknek ezért nincs helye a szimfonikus zenekarokban. A karmesterek nem csupán így gondolták, hanem ennek a meggyőződésüknek nyíltan hangot is adtak. A feminizmus, az emancipációs mozgalmak hatására a hetvenes évekre eljutottak oda, hogy elvégeztek egy kísérletet annak eldöntésére, mennyire megalapozott a karmesterek véleménye. A zenekarba jelentkezők egy paraván mögött játszottak, sőt mindenkinek papucsot kellett húznia, hogy még a cipők kopogása se árulja el, ki melyik nemhez tartozik. Nem meglepő módon bebizonyosodott, ha paraván mögött folyik a próbajáték, akkor a nők ugyanolyan eséllyel nyernek a versenyben, mint a férfiak. A természetes kísérlet abban állt, hogy a paraván használata előtti és utáni időszakot hasonlították össze. A mi kutatásunkban a vírusjárvány lesz a paraván.