garázdaság;kalapács;kőműves;magánlaksértés;

2020-04-30 14:26:21

Kalapáccsal akarta behajtani bérét egy kőműves és brigádja Csongrádban

Nem kapták meg a teljes munkadíjat, megverték a megbízót és annak fiát is.

Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett önbíráskodás, valamint minősített magánlaksértés bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádol négy férfit a Szentesi Járási Ügyészség, akik a tavaly decemberben erővel akarták behajtani

A vádirat és az ügyészségi közlemény szerint a kőművesként dolgozó vádlottak egyike  még 2019 nyarán a sértettel, hogy a Csongrád megyei faluban található házát felújítja, kicseréli a nyílászárókat, valamint a házat nemesvakolattal és szigeteléssel látja el. Munkadíjként 1,2 millió forintot állapítottak meg, és a felújítás tavaly december elején befejeződött. A kölcsönösen kialkudott munkadíjból azonban a sértett 225.000 forintot nem fizetett ki, mivel szerinte az elvégzett munka nem megfelelő minőségű. Az összeget pedig többszöri telefonbeszélgetés és követelés után sem volt hajlandó kiegyenlíteni.

December 22-én ezért a kőműves munkatársaival felkereste a sértettet – azzal az ürüggyel, hogy elvinnék a helyszínen maradt szerszámokat. Miután a vádlottak megjelentek a háznál a sértett és fia kaput nyitott, a szerszámokat felpakolták: ekkor azonban 

A munkások megfenyegették a megbízót, hogy fizesse ki az elmaradt részletet, különben leverik a ház szigetelését, elviszik a talált ingóságokat, sőt, agyon is verik a tulajdonost. Az egyik kőműves – azért, hogy a követelésnek nyomatékot adjon – a sértettet bokszerrel vállon, felkaron ütötte, azt kiabálva, hogy eltöri a csontjait. Ugyancsak megütötték több alkalommal a sértett védelmére kelő fiát is – mindketten könnyű, zúzódásos sérüléseket szenvedtek.

Mivel a házigazda nem ijedt meg az ütlegektől, a társaság visszavonulót fújt, de jelezték, hogy pár nap múlva visszatérnek. A történtek miatt aztán rendőrök vitték el mind a négy vádlottat; le is tartóztatták őket, később azonban a hatóságok beérték bűnügyi felügyeletük és a távoltartás elrendelésével. A kőműves és társainak bűnösségéről a zentesi Járásbíróság fog dönteni.