Forgács Iván: Érettségi a patkó bal oldalán

A kormányoldalt annyira elragadta elszántsága a matúra megtartása mellett, hogy a parlamenti ellenzéknek is adott érettségi tételeket. Méghozzá külön engedménnyel: a képviselők választhattak a szóbeli vagy írásbeli forma között.

A nagy magyar konzervatív gondolkodó, Kövér László két szövegét kellett értelmezniük, értékelniük, jelezve azt is, milyen politikai-jogi, emberi reakciókat válthatnak ki. A legtöbben úgy döntöttek, a járványhelyzet súlyossága miatt inkább halasztanak, de néhány eminens vállalta a vizsgát.

A 2-es szöveg nem okozott sok nehézséget. „Én szánalommal tekintek (…) különösen azokra a képviselőkre, akiknek a személyi száma kettessel kezdődik, amikor olyan helyzetbe keverik magukat, mint amilyenbe Szabó Tímeának is sikerült legutóbb. Tehát, nincs annál elszomorítóbb, amikor egy gyűlölettől letorzult női arcot lát az ember férfi létére.” A vizsgázóknak sikerült szépen kibontani a kedélyesen neheztelő szavak mögött rejlő patriarchális, a nőket hetykén lekezelő szemléletet. Kicsit talán szigorúak voltak az elutasító értékelésnél, figyelembe lehetett volna venni, hogy élő, spontán szövegről van szó, amely a hírtévés Bayer show gonoszkodásra ösztönző légkörében hangzott el. De a lényeget megértették, és az ellenreakciókra is jó megoldások születtek: panasztétel a Médiatanácsnál, 2-es szám ruhára tűzése a parlamentben.

Annál több fejtörést szült a másik szöveg, egy írásos interjúban megjelent, tehát jól végiggondolt kijelentés megközelítése. „A magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része, a nyugat-európai véleményformálók az ő szándékosan téves információikra, rágalmaikra alapozzák a maguk propaganda-hadjáratát. Ez az ellenzék nem a magyar nemzet része, hanem ennek a világelitnek a komprádor alakulata.” Világos, egyértelmű mondatok, nincs bennük semmi megfejteni való. A kérdés: Érdemes-e cáfolni őket? Vagy a minősítésüknek szentelni energiát? Az első lehetőséget általában elutasították, de az utóbbi csábításának sokan nem tudtak ellenállni. És hozták a jól bemagolt párhuzamokat – persze főleg a komcsikról. „Bolsevik tempó”, „itt bolsevikok állnak a nemzettel szemben”. Sok pontot nem adnék erre, mert a témához semmi közük a bolsevikoknak. Ők más értékekre épülő társadalmi elképzelésektől jutottak el a diktatúráig. Amiről a feladat szól, a fékeit és egyensúlyait vesztő polgári demokrácia terméke. De talán itt is fölösleges keresni a minősítő analógiákat.

Mert a lényeg egyszerűen a szöveg „műfajának” megjelölése. Annak tudatosítása, hogy Kövér László kijelentése egy kirekesztő minősítés. Méghozzá a kollektív típusból. Magyar állampolgárok meghatározott szellemi-politikai identitású csoportját, és első helyen annak parlamenti, választott képviselőit kizárja a magyar nemzetből.

És ezek után nem az a kérdés, hogy Kövér ezt megteheti-e, hanem hogy mit kell tenni vele. Nem a nemzetnek. A vizsgázóknak, akiket kirekeszt. Mit kell tenniük az őket kirekeszteni szándékozó kollégával, aki egyébként az Országgyűlés elnöke, és feladata a törvényhozói munkához szükséges minimális egymás iránti tisztelet megteremtése lenne?

Ez nem tréfa. Nem lehet átsiklani fölötte annyival, hogy „megszoktuk”. Aki megszokta, megbukott az érettségin. Van, aki azt javasolja, a kirekesztettek ne álljanak fel, ha a kirekesztő belép a terembe. Hármas felelet. Elhangzott, hogy nem kell bemenni a kirekesztő vezette ülésekre. Ez már kicsit jobb. De még mindig érezni benne némi elnéző gesztust. Ami nehezen felfogható. Vagy a privát szférájukban is ilyen elnézőek mindenkivel ezek az emberek? Taposhatják az érzelmeiket, értékeiket, büdöszsidózhatják, gójpatkányozhatják őket?

Ötöst csak azok kaphatnak tőlem ezen az érettségin, akik szerint az Országgyűlés jelenlegi elnökének kirekesztő kijelentését bocsánatkérés nélkül nem lehet megbocsátani. Amit folyamatosan, minden eszközzel érzékeltetni kell vele. És kezdeményezni kell leváltását a posztjáról. Nemcsak azért, mert méltatlan rá. Hanem mert elfogadhatatlan és abszurd, hogy emberek a kirekesztőjüktől kérjenek szót, és az ő utasításainak engedelmeskedjenek. Főleg úgy, hogy a meghunyászkodás semmit nem hoz a konyhára.

Ha pedig a nemzetnek tekintett többség megvédi a kirekesztőt, szentesítve a megbélyegzést, a jelesre érettségizőknek velük sincs több dolga. Fölösleges hisztisen sértegetni őket, meg vádakat sorolni ellenük. Le vannak szarva. Talán így is marad még valami értelmes munka a parlamentben, törvényjavaslatozás, írásos véleményezés, közérdekű tájékoztatás, obstrukció. A szigorú vizsgabizottság, a szavazótábor látja a helyzetet, és nem vár el az érettségizőktől nagy, mesebeli tetteket. Nincs szüksége szánalmas csetepatékra, odamondogatásokra, zavarba hozni szándékozó, de zavarba hozóan megválaszolatlan kérdésekre, legfőképp pedig megalázó megalkuvásokra. De azt megkövetelheti tőlük, hogy védjék saját méltóságukat. Hiszen, ha önmagukért sem állnak ki, hogyan tudnák majd egyszer érdemben képviselni szavazóik érdekeit?