Heti abszurd;

2020-05-10 07:40:00

Heti abszurd: Budapestiek akartak bejutni Magyarországra!

Sajtótájékoztatón mutatták be azt a Budapestről induló 134 alagutat, melyek túlsó vége valamelyik magyarországi üdülőhelyen, jellemzően Siófokon vagy a Balaton északi partján található. Mint az illetékesek elmondták, véletlenül fedezték fel ezeket az alagutakat, bár már régóta sejtették, hogy számos budapesti illegális módon kíván bejutni Magyarország területére.

A nyilatkozó, akinek a nevét tíz évre titkosították, azt is elmondta, hogy néhány vidékre igyekvő budapestit elfogtak és meghallgatásuk haladéktalanul megkezdődött. A vallomásaikból kiderült, hogy a legtöbben a kellemesebb körülmények – vízpart, levegő stb. – miatt vágtak neki a kockázatos és fárasztó útnak, és azért vállalták a veszélyt, valamint az ezzel járó nem kis anyagi kockázatot, hogy otthagyhassák szülőföldjüket, Budapestet. Vannak közöttük olyanok is, akiket korábban megvásárolt építményeik – ahogy ők mondták: ingatlanjaik – vártak, mások úgy tervezték, hogy hotelekben, kempingekben, vagy rokonoknál, ismerősöknél húzzák meg magukat.

Hogy miként tudták ezeket a hosszú alagutakat észrevétlenül kivitelezni, az egyelőre még az illetékesek számára is talány. Gyaníthatóan segítőik lehettek, olyan nem budapestiek, akik Soros György kottájából játszanak, és fizetett zsoldosként idegen érdekeket képviselnek.

Ezek az alagutak egyébként többnyire Budapest határából indulnak, a legtöbbet az M7-es be-, illetve kivezető szakaszán találták, de volt olyan is, amelyik északkeleti irányba, a Mátra hegység felé vezetett és valamelyik hegyvidéki település kocsmájának udvarán volt a végállomása.

A sajtótájékoztatón azt is elmondták, hogy a jó idő beköszöntével várhatóan élénkülni fog a Magyarországra bejutni szándékozó budapestiek száma. Már most is érzékelhető, hogy a főváros belső kerületeiben készülnek valamire, így például Terézvárosban és Erzsébetvárosban több alkalommal is különös viselkedéseket, gyanús magatartásokat, valamint mozgásokat is észleltek. Vannak, akik hamis lakcímkártyákkal segítik a tulajdonaikat illegálisan megközelíteni akaró budapestieket.

Az illegálisan Magyarországra lépő budapestiek felderítését nagyban nehezíti, hogy amennyiben sikerül átjutniuk a főváros határán, onnantól már szinte lehetetlen megkülönböztetni őket a nem budapesti, ennél fogva Magyarország területén legálisan tartózkodó magyar lakosságtól. Ránézésre ugyanis teljesen ugyanolyanok, mint a nem budapestiek, minden fővárosi kiválóan beszél magyarul, sőt vannak, akik megtévesztésül még a vidéken élő magyaroknál is jobban elsajátították anyanyelvüket.

Az illetékesek kérik az illegálisan vidéken tartózkodó budapestiekkel találkozó helyi lakosságot, hogy ne próbálják feltartóztatni őket. Látszólag ugyan nem agresszívek, de láttunk mi már karón varjút, vagyis, minden megtörténhet, és azt is tudjuk, hogyha a színpadra bevisznek egy pisztolyt, az előbb vagy utóbb biztosan elsül. Arról még nincs döntés, hogy épül-e kerítés Budapest köré, mert bár lenne rá igény, a jelenlegi gazdasági helyzetben ez túlságosan nagy áldozatot követelne meg a lakosságtól. A rendőri ellenőrzés mindenképpen fokozódik, bár tranzitzónák kialakításában nem gondolkodik a határrendészet.

Abban viszont minden honfitársunk biztos lehet, hogy nem leszünk gyarmat, senkit nem hagyunk az út szélén, és egyetlen magyar sincs egyedül. Mindez magyarra fordítva azt jelenti, hogy nem engedünk sem a külföldről, sem a belföldről ránk nehezedő nyomásnak. Csapataink harcban állnak, ma is hatvannégymillió maszk érkezett az országba, innen üzenjük mindenkinek, hogy megvédjük Magyarországot.