önkormányzatok;Pintér Sándor;veszélyhelyzet;Sneider Tamás;

2020-05-08 17:36:10

Pintér a hat évvel ezelőtti adósságrendezésre hivatkozik, amikor a kormány önkormányzatoknak nyújtott veszélyhelyzeti támogatásáról kérdezik

Sneider Tamás először a kormányfőt, azután a belügyminisztert kérdezte a kabinet terveiről.

Sneider Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője ismét nekifutott a kérdésnek arról, hogy az önkormányzatok számíthatnak-e kormányzati segítségre feladataik ellátásához. A politikus nemrég Orbán Viktor kormányfőhöz nyújtott be írásbeli kérdést erről. Választ Kontrát Károly államtitkár adott, aki azt felelte, hogy a kormány az Országgyűlés plenáris ülésein, illetve a március 26-i kormányinfón már adott tájékoztatást a témában.

Sneider Tamás ezt "őrületes arroganciának" nevezte, aki szerint „már nem annyi a válasz, hogy minden arányos, jogszerű és szakszerű, hanem nézz utána magad, persze virágnyelven”. Arra viszont továbbra is kíváncsi volt, hogy várhatnak-e segítségnyújtást az önkormányzatok, vagy - ahogy fogalmazott- „elégedjenek meg azzal, hogy a megrendelt maszkokat lefoglalja Belügyminisztérium valamely hatóság útján”. Úgy látja, az önkormányzatoknak védőfelszerelésekre és tesztekre van szükségük, nem pedig azok önkényes elvételére. Ezért újabb írásbeli kérdést nyújtott be a témában, ezúttal Pintér Sándor belügyminiszternek címezve.

A tárcavezető válaszában azt írta, hogy a koronavírus-járvány miatti védekezésben a kormány partnerként tekint az önkormányzatokra, hiszen az eredményes védekezéshez mindenkinek hozzá kell járulnia. Megjegyezte, hogy az önkormányzatok fegyelmezetten látják el feladataikat, alkalmazkodva a veszélyhelyzetből fakadó különleges helyzethez.

Arra viszont mi emlékeztetnénk, hogy az önkormányzatok adósságának rendezése 2011 és 2014 májusa között zajlott. A napi.hu ki is kérte 2014 nyarán a konszolidáció teljes listáját a Nemzetgazdasági Minisztériumból. Az adósságrendezés az önkormányzatok többségét érintette, bár különböző mértékben. Összesen 1368,9 milliárd forint adósságot vállalt át a költségvetés az önkormányzatoktól.

Azonban az nehezen értető a jelenlegi veszélyhelyzetben, hogy a kormány miért a hat évvel ezelőtt lezárult konszolidációra mutogat, miközben a járvány kezelése érdekében számtalan forrást vont el a helyi önkormányzatoktól. Elvette például a gépjárműadó törvény szerint járó részét, a parkolási díjakat, és van olyan település, ahol a cégek által fizetett helyi adókat is. Az önkormányzatoknak azonban továbbra is el kell látniuk feladataikat, üzemeltetniük intézményeiket, ráadásul szintén őket terheli plusz feladatként a karanténba került betegek ellátása. A parlamenti ellenzéki pártok ezért be is jelentették, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak azért, hogy az vessen véget az önkormányzatok kisemmizésének.