Egyesült Államok;Donald Trump;koronavírus;

2020-05-12 07:28:48

Trump: Minden amerikai, aki akarja, elvégeztetheti a vírustesztet

„Már a járvány kezdetén mondtam, hogy a szövetségi kormányzat támogatni fogja a tagállamokat, és ez így is történik” – mondta az amerikai elnök.

A szövetségi kormányzat segíteni fogja a tagállamok vírusteszteléseit – jelentette be Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Ház Rózsakertjében tartott sajtókonferencián.

Az elnök leszögezte: minden amerikai, aki akarja, elvégeztetheti a vírustesztet. Elmondta, hogy a szövetségi kormányzat tesztkészletekkel, vattapálcákkal és más szükséges anyagokkal segíti valamennyi tagállamot, és a Fehér Ház készen áll arra is, hogy szakértőket küldjön a tagállamokba, elősegítendő a tesztelési kapacitások gyors növelését.

Trump azt állította, hogy a tesztelésben Amerika élen jár.

Az elnök elmondta: a magánszektorral közösen az Egyesült Államok vezető patika- és élelmiszerhálózatai jelenleg országszerte 240 helyen építettek ki olyan helyszínt, ahol vírustesztet végeznek. A hét végéig 300-ra szeretnék növelni ezek számát, egy hónapon belül pedig további több száz tesztelőhelyiséget létesítenek. A kormányzat egymilliárd dollárt fordít e célra – tette hozzá.

Brett Giroir, az emberierőforrás- és egészségügy-minisztérium helyettes vezetője azzal egészítette ki az elnököt, hogy a szövetségi kormányzat összesen 11 milliárd dollárt biztosít a tagállamoknak a vírustesztekhez, beleértve a szükséges helyiségek kiépítését, a tesztkészleteket és a minden szükséges felszerelést.

Újságírói kérdésre válaszolva Trump elmondta:

Az alelnökön péntek óta kétszer is – vasárnap és hétfőn – elvégezték a vírustesztet, amely mindkét esetben negatív lett – fűzte hozzá.

Nem sokkal a sajtókonferencia előtt hozta nyilvánosságra a Fehér Ház, hogy az elnöki hivatalban hétfőtől mindenütt kötelező a szájmaszk viselése az ott dolgozóknak és a látogatóknak egyaránt.

Szintén újságírói felvetésre reagálva Donald Trump kifejtette: nem áll szándékában újranyitni a kereskedelmi tárgyalásokat Kínával.