A laikus azt gondolhatja, hogy járvány idején, amikor elöntik a kórházakat a betegek, minden egyes orvosra és ápolóra szükség van. A valóság azonban egészen más. Az Amerikai Kórházszövetség adatai szerint az elmúlt két hónapban 1.4 millió egészségügyi dolgozó veszítette el a munkáját és közülük sokan a koronavírus visszaszorulása után sem fognak tudni azonnal elhelyezkedni. A járvány miatt az Egyesült Államokban a kórházak havi ötvenmilliárd dolláros veszteséget kénytelenek elkönyvelni.
A pénzügyi katasztrófa nem egyformán sújtja az intézményeket. A nagy, nemzetközi hírű, máskor magas profitrátával működő klinika-hálózatok, mint a minnesotai Mayo vagy a Baltimore-i központú Johns Hopkins jelentős tartalékaikkal át tudják hidalni a kieső bevételek és megugrott kiadások problémáját. A kisebb, vidéki körzeteket kiszolgáló, gyakran csak néhány tucat ágyas, önálló cégként működő kórházak némelyike viszont végveszélybe került. Sok helyen még a sürgősségi ellátást is kénytelenek visszafogni, jóllehet a legközelebbi nagyobb kórház esetleg csak több órányi autózással érhető el.
Az amerikai egészségügy jellemzően piaci alapon működik. Ettől nem függetlenül az Egyesült Államok a világ minden más országánál többet, évente nagyjából 3600 milliárd, azaz fejenként több mint 11 ezer dollárt, a nemzeti össztermék 17 százalékát költi egészségügyre. Sok kórház a tudomány legfrissebb eredményeit felvonultató kezelést nyújt és magyar szemmel nézve az átlagosak is nagyon jók. Csakhogy mintegy 44 millió embernek nincs vagy alig valamire kiterjedő az egészségügyi biztosítása – ők leginkább csak életveszély esetén számíthatnak ellátásra, ami nem foglalja magában az esetleges műtét utáni rehabilitációt. A munkavállalók javadalmazása a fizetés mellett általában a családtagokra is érvényes egészségügyi biztosítást is tartalmaz, míg a legszegényebbek a szövetségi Medicaid („orvosi segély”), a 65 felettiek a Medicare („orvosi ellátás”) programban jutnak ellátáshoz. Az egészségügyi intézmények azonban az utóbbi kettő esetében csak töredékét számlázhatják annak, amit a magán egészségbiztosítóknak.
A kórházak a radiológiai vizsgálatokon és a sebészeti beavatkozásokon keresik a legtöbbet, ebből finanszírozzák veszteséges osztályaikat, elsődlegesen a méregdrága, de csak kevés bevételt hozó sürgősségi részlegeket. Most azonban nem csak a fogorvosok, a plasztikai- és ortopéd sebészek, illetve az ezeken az osztályokon dolgozó ápolók maradtak munka nélkül, de sok belgyógyászati, kardiológiai és egyéb részlegen is teljesen elapadtak a páciensek.
A járvány legsúlyosabban New Yorkot érintette. Ideiglenes kórházakat kellett felállítani, Manhattannél egy haditengerészeti kórházhajó is kikötött, illetve máshonnan érkező önkéntes orvosok és ápolók segítettek a kapacitásaik végén járó intézményeknek. Ugyanekkor, ugyanebben a városban azonban még tüdőgyógyászatra specializálódott klinikák is bezártak, mert bevétel hiányában nem tudták fizetni alkalmazottaikat és a számlákat. A koronavírusos betegeket kezelő kórházak sem jártak jobban – ezeknek hirtelen megsokszorozódtak a védőfelszereléssel és tisztítószerekkel kapcsolatos kiadásaik, miközben bevétel náluk sem keletkezett.
A tanulság az, hogy az amerikai egészségügy reformra szorul és ez már az őszi választási kampányban elő fog kerülni. A republikánusok a piaci alapú rendszer előnyeit, a világszínvonalú ellátást hangoztatják és azzal ijesztgeti a választókat, hogy a demokrata párti tervezetek ezt el akarják venni tőlük egy méregdrága és romló minőségű „szocialista” állami egészségügy kedvéért. A bírálók a kanadai és a brit egészségüggyel példálóznak és azzal érvelnek, hogy a világ legsikeresebb országa nem nézheti tétlenül, amint tízmilliók kívül maradnak az ellátórendszeren. Az Orvosok Határok Nélkül szervezet, amely általában a fejlődő országokban aktív, a múlt héten doktorokat és ápolókat küldött a navajo rezervátumba, ahová a vírus már eljutott, de a szövetségi segítség még nem.