Nemhogy az előfizetéshez, de még a lájkoláshoz is nagy bátorság kell

Van, aki csak inkognitóban fizet elő a független debreceni online napilapra, a helyi vállalkozók pedig nem hirdetnek, mert félnek a retorzióktól – mondta az alapító-főszerkesztő Porcsin Zsolt.

Lassan egy éves a Debreciner, a vidéki sajtónyilvánosság egy kézen megszámolható független orgánumai közül a legfiatalabb. Van mit ünnepelniük?

A létezésünk ténye mindenképpen említésre méltó. Egyébként akkor lenne mit ünnepelni, ha már működne az a modell, amit kitaláltunk, vagyis hogy kétezer stabil előfizető eltart egy négy-ötfős szerkesztőséget, minden különösebb hirdetési bevétel vagy pályázati támogatás nélkül. Ez ma még nincs így, s ahogy látom, egy jó ideig még nem is lesz. Az internetes újság hivatalosan 2019. június 16-án indult el, de előtte fél évig tartott az előkészítése, s már akkor rendszeresen jelentek meg cikkek a Facebook-oldalunkon. Az impresszum szerint heten írjuk a lapot, de van egy tágabb kör mellettünk, amelynek tagjai egy-egy publicisztikával, cikksorozattal, elemző írással jelentkeznek rendszeresen. A munkatársak többségének van máshol is állása, mert egyelőre nincs annyi előfizetőnk, hogy főállásban dolgozhassanak a kollégák.

Mennyire számíthatnak a helyi hirdetőpiacra: elvileg Debrecen egy prosperáló város, a jobboldalon sokan „második fővárosnak” tartják.

Hirdetés az elmúlt egy éves működésünk során egyáltalán nem jelent meg nálunk, s nem is hiszem, hogy a jövőben ez jelentősen változni fog. A helyi hatalom ellenségnek tekinti a Debrecinert, ezért a helyi vállalkozók, cégek, szolgáltatók nem mernek itt hirdetni: féltik a várossal kötött szerződésüket és bevételüket, retorzióktól tartanak. Ezért az a cél, hogy az előfizetők tartsák el a lapot, ugyanúgy ahogy a nyomtatott sajtót is részben eltartják. Magyarországon ma a miénk az egyetlen olyan vidéki online napilap, amely azt a célt tűzte ki, hogy tisztán az előfizetők tartsák életben: ilyenre van már példa Szlovákiában, de nálunk – különösen Budapesten kívül – nincs. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy amit mi havonta kérünk, az nagyjából egy jobb kávé ára, ezer forint. De szerencsére vannak, akik úgy gondolják, kifizetik ezt a pénzt, mert szükségük van egy másfajta, nem a hatalom vagy a pártok által mozgatott nyilvánosságra.

Egy ilyen légkörben vélhetően az előfizetők inkognitójára is vigyázni kell.

Van olyan támogatónk, aki négy előfizetést „futtat” a saját nevén, nehogy a barátait, rokonait támadás érje emiatt. Más azt mondta, csak olyan átutalási rendszeren fizet elő ránk, ami nem megy át magyarországi bankon. De sajnos ott tartunk, hogy már a Facebook-oldalunkon is bátor tett lájkolni egy-egy cikket. Ilyen szempontból azt mondom, van remény: volt olyan nap, amikor 30 ezerre szaladt a látogatottságunk, jelenleg több mint 13 ezer kedvelője van a Facebook-oldalunknak, s van olyan cikk, amihez több tucatnyian szólnak hozzá. Ebből is látszik, hogy mi nem nyereményjátékkal szerezzük az olvasóinkat, hanem egy olyan közösség alakult ki körülöttünk, amelyik kedveli ezt a fajta másik nyilvánosságot.

A Debreciner nem online hírportál, hanem inkább nyomtatott napilap, az internetre ültetve.

Valóban, hiszen igazi tudósítások, riportok, interjúk, tárcák jelennek meg nálunk. Újságot csinálunk, nem üzenőfalat, nem politikai dühöngőt, nem pártszócsövet. Nagyrészt fiatalokkal dolgozunk: van, akinek volt korábban némi tapasztalata az újságírás terén, van, aki nálunk kezdett. Ha úgy tetszik, abban is egyfajta régi, klasszikus szerkesztőségi világot idézünk, hogy jómagam a szárnyaim alá veszem a fiatalokat, megtanítom nekik a műfajokat, mentorálom őket. Többen jöttek a civil világból, ügyeket képviselve vagy épp az elesettekért, a rászorulókért kiállva: nekik is meg kellett tanulniuk, hogy a saját témáikat, ha úgy teszik szívügyeiket az olvasók számára érdekesen írják meg.

Dobnak vissza kéziratot?

Bizony, dobunk. Van, hogy javításra, átszerkesztésre, újragondolásra, de van, hogy véglegesen. Különösen jegyzeteket adtam eddig vissza, mert semmiképp sem akartam, és a továbbiakban sem szeretném, ha indulati platformja lennénk azoknak, akik úgy gondolják, hogy nálunk (is) kiüvölthetik magukat. Ha újságot akarunk csinálni, arról kell írnunk, ami történik, s a magunk részéről egyetlen politikai erő szószólója sem kívánunk lenni. Van egy értékrend, ami mentén dolgozni akarunk, ezt megfogalmaztuk, ki is tettük az oldalunkra: ha netán valaki elfeledkezne erről, mindig megkérem, nézze meg, olvassa el újra. Nem azért jöttünk létre, hogy a mindent elsöprő kormánymédia ellenében „ellenzéki sajtót” csináljunk, noha sokan ezt így gondolják, s ebből már számos konfliktusunk is adódott. Mára elértük, hogy nemcsak a Fidesz és a helyi hatalom különféle intézményeinek vezetői nem nyilatkoznak nekünk – a polgármester már a huszonvalahányadik levelünket hagyja mindenféle reakció nélkül –, hanem egyes ellenzéki pártok prominensei sem. Ha úgy tetszik, az intaktságunknak ez is egyfajta fokmérője.

Ilyen körülmények között nehéz információhoz jutni, ami egy újságnál nem feltétlenül előny.

Van élet a városi közgyűlésen és a pártpolitikán túl is. Nyilvánvalóan akadnak informátoraink azon pártok aktivistái között, amelyeknek vezetői nem szeretnek minket, s azokban a hivatalokban is, amelyektől eddig is legfeljebb közérdekű adatigényléssel tudtunk kicsikarni tényeket. Ugyanakkor azokban a vidéki városokban, ahol hosszú-hosszú ideje nem történt hatalomváltás – ilyen például Debrecen is – az elit elkényelmesedett, eltunyult, óvatlanná vált, így óhatatlanul kikerülnek fontos információmorzsák: ezeket a hatalomhoz lojális sajtó otthagyja, mi több, nagy ívben kerüli, mi meg szépen felcsipegetjük és kibontjuk belőlük az esetleges további falatokat.

A koronavírus-járvány nehéz helyzetbe hozta az újságot?

A mi olvasottságunkat növelte, mert közreadtunk, szemléztünk olyan lényeges és elgondolkodtató cikkeket, amelyeket a helyi propaganda-kiadványokban hiába kerestek. Utóbbiban ugyanis többnyire csak azt találták – és ez valóban elképesztő, mert nyilatkozatként jelent meg felelős vezető szájából –, hogy győztünk, Debrecen egy konzervatív, fegyelmezett város, itt nem terjed a vírus.