Holnap, csütörtökön 9 ezer példányban utcára kerül a Jelen című hetilap első száma. Ön a főszerkesztő. Miből gondolta, hogy jó ötlet lapot alapítani?
Bizonyos sajtótörténeti előzmények után létrejött egy szellemi műhely, amely tapasztalatokat szerzett arról, hogy az általa képviselt megközelítésmódra, hangütésre, szerzői karakterre van olvasói igény. Tehát értelmes vállalkozás építhető fel arra, hogy megpróbáljunk a magunk uraiként újságot készíteni. Belső csoportkohézió is kellett ahhoz, hogy ne szétszéledjünk, hanem belevágjunk ebbe az új kísérletbe.
Az ember azt hinné, telített a hetilapok piaca.
A nyilvánosságnak sosem árt, ha bővül és színesedik. Igyekszünk másképpen rangsorolni és súlyozni a híreket, mint a többiek. A „lekövetés” helyett inkább a tematizálás a célunk. Mélyebb analízist akarunk nyújtani, szorosan együttműködve egy általunk megszólítható véleményformáló körrel. Szándékosan kerülöm az ideológiai címkéket.
Mennyi pénz kell manapság a lapindításhoz?
Ha egyszerre nagyon sok pénz a rendelkezésünkre állt volna, akkor ez a lap már az év eleje óta létezne. Ennek híján fokozatosan, szakaszosan haladtunk az előkészítő munkával, amit aztán a járvány is lassított. A magunk erőforrásait megmozgatva végül sikerült eljutnunk a megjelenés küszöbéig. A lap kiadója az a kft, amelynek Tóth Ákos, Krajczár Gyula és én vagyunk a tulajdonosai. Értelemszerűen mind a hárman szerepet vállalunk az újságkészítésben is.
És mind a hárman a 168 Órától jöttek el tavaly ősszel.
Ha így nézzük – és hozzávesszük a szerkesztőséghez tartozó két további főállású újságírót, Ónody-Molnár Dórát és Szabó Brigittát –, akkor legalább ennyire erősek a népszabadságos gyökerek is. Nem nosztalgialapot vagy ellenlapot csinálunk.
Hanem?
Hanem saját lapot. Beköszönő szövegünkben azt írjuk, hogy – mivel a média is egy piac – konkurensei vagyunk egymásnak. Másfelől a létéért küzdő szabad média részének tartjuk magunkat, és ebben egymás szövetségesei vagyunk. Pontosan tudjuk, milyen a sajtó helyzete Magyarországon, de ez inkább motiváció a számunkra. Mindenféle nemzetközi felmérés azt igazolja, hogy az ország kicsúszott a demokrácia tartományából. A szabad médiáért folytatott harc elől azonban nem elkullogni kell. Sokkal vonzóbb részt venni ebben a küzdelemben. Fontos számunkra az is, hogy a nyilvánosságot kinyissuk a vidéki települések, lehetőség szerint a kistelepülések felé. Nem csak egy budapesti buborékban akarjuk hallatni a hangunkat.
Sokan mondták ugyanezt. Közben pedig a falvakba egyre kevesebb kormánytól független sajtótermék jut el.
Az, hogy mennyien beszéltek erről, és mennyien próbálták meg ténylegesen tenni valamit, hát… A két kör nem teljesen fedi egymást. El fogunk indítani egy előfizetői programot, ami kifejezetten azt célozza, hogy azok, akik támogatják a munkánkat, kistelepülési közösségek számára fizessenek elő nyomtatott lapszámokat.
A Magyar Hang a példa? A felszámolt Magyar Nemzet volt újságírói által teremtett hetilap, amely a jelek szerint – minden ellenkező jóslattal szemben – képes megállni a saját lábán?
A keletkezésünk körülményeit tekintve lehet minket a Magyar Hanghoz hasonlítani. Tartalmilag nem feltétlenül, bár tiszteljük a munkájukat. Kérdezte, hogy mennyire telített a hetilapok piaca. Mélyen hiszem, hogy olyasmit tudunk kínálni, amit csak nálunk lehet megtalálni, és nem másutt.
A nyomtatott sajtót már annyiszor eltemették, hogy bizonyára sokáig fog élni. Mégis: a trendek alapján nem a printben kiadott lapok jelentik a jövőt.
Részben az online, részben az ingyenes nyomtatott kiadványok felé mozdult el a média, de ezzel teljesen ellentétes folyamatokat is tapasztalhatunk. Van olyan nyomtatott hetilap, amelynek az online oldala fizetős tartalmakat hoz forgalomba, de olyan portál is van, amely nyomtatott kiadvánnyal jelentkezett. A kép tehát nem egyértelmű. Várhatóan a jövő héttől üzemelni fog az online felületünk is, ami fizetős lesz. Reményeim szerint olyan plusz tartalmat közlünk ott, amelyet méltónak talál az olvasó arra, hogy pénzt adjon érte. Nem azt az utat szeretnénk követni, hogy ingyenesen hozzáférhető cikkeket teszünk közzé, utána pedig pénzt gyűjtünk. Üzletpolitikai és elvi megfontolás, hogy a szellemi termékeknek is van áruk.
Mire számít, elértük már a mélypontot, vagy tovább romlik a sajtószabadság helyzete?
Amíg a mostani politikai szisztéma fennáll, addig nyilván abba az irányba lesz nagyon erős politikai nyomás a kormány részéről, hogy a sajtószabadság tere minél inkább szűküljön. Nagyon sok múlik a médiában dolgozókon is, hogy ennek hajlandók-e ellentartani. Nem idealista duma: ha ebben az országban akarunk élni, akkor azt tudjuk tenni, hogy próbáljuk fenntartani a normalitás kereteit, és folyamatosan jelezzük, hogy nemcsak polarizált pártvélemények léteznek. Biztosra veszem, hogy a propaganda mögötti valóságra is van igény.
