Honvéd;Magyar Kupa döntő;Pisont István;

2020-06-03 22:35:05

Pisont István, a legnagyobb király – A Honvédé a Magyar Kupa

A kispestiek történetük során nyolcadik alkalommal nyerték meg a trófeát.

A magyar futball utóbbi évtizedeinek legüdítőbb élménye, hogy Pisont Istvánból, a legnagyobb cigányból hivatalosan is a legnagyobb király lett! A fővárosi focicsürhe rasszista rigmusait játékosként legalább tíz évig elviselő, de azokon döbbenetes lelkierővel felülemelkedő fiatalember már labdarúgóként is kiharcolta az ocsmányság átköltését, ötven évesen pedig megélte, hogy a magyar lelátói futballközeg végre nem az időközben vezetőedzővé előlépett tréner származásával foglalkozott. Pisont István pedig a Honvéd élén Magyar Kupát nyert a kispestiekkel, így neve azon kevés edzők közé került, akik ezt elmondhatják magukról. Karrierje, kitartása utat mutat mindazoknak, akiknek származásuk miatt megaláztatásokat kellett (vagy kell) elszenvedniük Magyarországon. Ma ennek különösen fontos az üzenetértéke, hiszen nap mint nap szupersztár státuszban lévő európai és tengerentúli élsportolók állnak ki egységesen az alapvető emberi jogok mellett. Ilyenforma párhuzam révén igazán passzentosan illeszkedett a Puskás Arénában rendezett Budapest Honvéd–Mezőkövesd Magyar Kupa-döntő a világpolitika fősodrába, ami azért kevés hazai sporteseményről volt eddig elmondható. 

A karantén okozta kiéheztetés nyilván szerepet játszott abban, hogy a 62 ezres arénában az összes értékesíthető jegyet (mind a tízezret) felvásárolták a szurkolók. A másfél méteres COVID-távolság betartása miatt elvileg csak minden negyedik széken ülhetett volna drukker, egymás mögött meg egy sem, de ez csak elvben, a gyakorlatban nem létező előírás volt. Reméljük, nem volt egy fertőzött sem a kapu mögötti táborokban, ahol a népsűrűség messze felülmúlta az előírtat.

Mondjuk avval nem lehetett vádolni a feleket, hogy egymás torkának estek volna, óvatosan folydogált a meccs, mígnem a matyóföldi Cseri ívelését Berecz kapásból küldte az öt és feles sarkáról a Honvéd kapuja felé, de néhány centivel elkerülte a jobb alsót. Fél óra ment el ilyen stílusban, amikor a honvédos Ugrai szöglete után Kamber levette a labdát, de a célt tévesztett lövésbe testtel beleért a Neszterovval birkózó Lovric, akiről a kövesdi kapuba pattant a labda (1-0). Négy percig örülhetett az előnynek a Kispest, ekkor Pekár jó 25 méterről küldött egy szabadrúgást a Honvéd kapuja felé: az egyébként egészséges erejű, de nem bombaerős lövés után a labda Tujvel kapus érintésével került a kispesti hálóba (1-1).

Szusszanás után ismét a kispesti Kamber lett a főszereplő: Ugrai szabadrúgása egy kavarodás után került elé, és a felpattanó labdát három méterről fejelte a léc alá (2–1). A Mezőkövesd próbálkozott ezután, de nem változott az eredmény, vagyis idén biztos nem lesz a Matyó hímzés a Magyar Kupán.