MSZP;Hiller István;Trianon;

2020-06-04 18:03:17

Hiller: az Európai Unió nem automatikus megoldás, de ez a közösség tehet a legtöbbet a kisebbségekért

Ady Endre társaságában emlékezett az MSZP a trianoni nemzeti sorskatasztrófára.

Budapest főpolgármestere kérésének tettünk eleget, amikor néma főhajtással emlékeztünk a trianoni béke aláírásának századik évfordulója – mondta Hiller István az Ady-szobor árnyékában. Az Országgyűlés MSZP-s alelnökének szerint nem véletlen a helyszín – a költő gondolatisága, világnézete ugyanis pont megfelel a szocialista párt eszmeiségének. Hiller szerint nem kérdés, hogy Trianon nemzeti sorskatasztrófa volt, fájdalom minden magyarnak, ha az anyaországban, ha az elszakított területeken él, vagy bárhol máshol a világban.

Büszke magyarként és büszke baloldaliként van dolgunk a múlttal, és még több a jövővel, deklarálta a többek között Tüttő Kata főpolgármester-helyettessel, Molnár Zsolt budapesti elnökkel, Horváth Csaba zuglói polgármesterrel emlékező Hiller. Aki szerint az MSZP örül a zentai kamaraszínház sikereinek, tiltakozik, amikor az egyik szomszédos ország elnöke (lásd: a román államfő) bántja a magyar kisebbséget, és elismeri, amikor egy másik szomszédállam miniszterelnöke (értsd: a szlovák kormányfő) barátsággal, a közép-európai sorsközösséget értve beszél magyar állampolgáraival.

Magyarként és európaiként tervezzük a jövőt, zárta az MSZP-s politikus, és azt akarjuk, hogy a Trianon utáni második évszázad lépjen túl a 20 század politikai kliségin, és legyen sikeresebb, boldogabb. Hiller szerint nem vitás, hogy az Európai Unió nem jelent automatikus megoldást, de az biztos, hogy ez a közösség hatékonyan segít abban, hogy a kisebbségek önrendelkezése megvalósuljon, és érdemben képviselhessék érdekeiket.