Karácsony Gergely;városháza;hajléktalanszálló;koronavírus;

Karácsonyt nem érdekli a tiltó határozat: lesz hajléktalanszálló a Városházán

„Semmirekellő szívtelenség” a főpolgármester szerint, hogy a kormányhivatal a turizmusra hivatkozva tiltotta meg a szálló kialakítását.

„Micsoda semmirekellő szívtelenség ez. Még a járvány sem hív elő belőlük semmiféle együttérzést, szolidaritást, belátást? Semmit?”

 - dühöngött Facebook-oldalán Karácsony Gergely.

A kifakadás annak szólt, hogy Budapest Főváros Kormányhivatala kedden megtiltotta a fővárosnak, hogy átmeneti hajléktalanszállót alakítsanak ki a Városháza épületében. A kormányhivatal részben arra hivatkozott, hogy műemléki épületről van szó, világörökségi védett övezetben helyezkedik el, és Belváros-Lipótváros kerületi építési szabályzata sem engedné a változtatást – de azt is kihangsúlyozták, hogy „... az elmúlt években sikeresen felépített és rekordokat döntő magyar turizmus szempontjából sem szerencsés a főpolgármester ötlete.”

Karácsony szerint a döntés inkább arról szól, hogy a Fidesz nem áll le legkiszolgáltatottabb, leggyámoltalanabb emberek elleni hajszával.

Korábban ugyanis fideszes csepeli politikusok háborodtak fel látványosan, Németh Szilárddal az élen azon, hogy a fővárosi önkormányzat a saját tulajdonú csepeli ingatlanában akart hajléktalanszállót kialakítani.  Pont Némethék tiltakozása miatt merült fel az ötlet, hogy a tervezett menedékhelyet a Városházán alakítsák ki.

Karácsony Gergely átlátszó hazugságnak tartja, hogy hajléktalanoktól a turistákat óvják - a turistákat, akik pont a járvány miatt nincsenek a városban.

„A határozatot természetesen megtámadjuk, a szállót kialakítjuk, a hajléktalanokat pedig megóvjuk nem csak a járványtól, de a szívtelenség és az érzéketlenség politikájának képviselőitől is”- írta a főpolgármester.

Azt is hangsúlyozta, hogy a menedékhelyre éppen a járványveszély és a várhatóan bekövetkező második hullám miatt lenne szükség, az új helyszínnel ugyanis csökkenthető lenne a fővárosi szállók zsúfoltsága.