Online folytatódnak a Semmelweis Egészség Nap rendezvényei

Publikálás dátuma
2020.06.15. 14:45

Fotó: Kovács Attila / Semmelweis Egyetem
Tíz nap múlva az interneten rendezik meg a koronavírus-járvány miatt márciusban elmaradt programsorozat következő, a felnőttkori betegségek gyermekkori megelőzésének fontosságára koncentráló eseményét.
A járványügyi helyzet miatt néhány hónapos kihagyás után online folytatódik a Semmelweis Egyetem 250 éves fennállása alkalmából indított programsorozat. A Semmelweis Egészség Napok június 25-én délután rendezett esemény középpontjában a gyermekkori prevenció áll: az onkológiai betegségek korai felismeréséről, a leggyakoribb mozgásszervi elváltozásokról, a cukorbetegségről, valamint az egyre több gyermeket érintő elhízásról is tájékozódhatnak az érdeklődők, akiket a hiánypótló előadásokon túl, interaktív tanácsadással és hasznos kisfilmekkel várnak az egyetem I. és II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának szakemberei.
Szabó András az M1-en elmondta, az egyik téma a gyerekkori elhízás lesz, amely nemcsak esztétikai probléma, hanem „komoly betegségek előszobája” is, fiatal felnőttkorra krónikus betegségek, cukorbetegség, magas vérnyomás, kardiovaszkuláris kockázatok alakulhatnak ki.
Szó esik még az immunrendszer normális működéséhez szükséges vitaminokról, és a gyermekkori onkológiai betegségek jellemző tüneteiről, a kezelési lehetőségekről, és arról is, hogy miért fontos figyelemmel kísérni a nyirokcsomók változásait. Hasznos információkat tudhatnak meg a résztvevők a leggyakoribb gyermekeket érintő mozgásszervi betegségek kialakulásáról, és az időben megkezdett kezelés fontosságáról, az elhízás genetikai hátteréről, a D-vitamin immunológiai szerepéről, és arról is, hogyan lehet teljes életet élni a diabétesszel. A kromoszómák csodálatos világába mikroszkópos bemutatóval színesített előadás révén nyerhetnek betekintést az érdeklődők. És kiderül az is, mitől lesz kiegyensúlyozott a gyermekek étrendje, mire jó az okostányér, kell-e húst ennünk ahhoz, hogy ne legyünk vérszegények, illetve, hogy mire használjuk, és mikor kerüljük a kalciumot.
A rendezvény vendégelőadója, Zacher Gábor toxikológus, a kábítószerhasználat veszélyeire hívja fel a szülők és gyermekek figyelmét. Az interaktív rendezvénysorozaton online konzultációra is lehetőség nyílik és a gyerekek a képernyő előtt gyógytornászok által összeállított, speciális mozdulatsorokat is végezhetnek. Az egy év alatti babák mozgásfejlődésével kapcsolatban is kérdezhetik majd a szülők a szakembereket online tanácsadáson, és életmentő ismeretetekkel is gazdagodhatnak a csecsemő és gyermek újraélesztési bemutató révén.
A június 25-i online eseményről bővebb információ itt érhető el.

Függönyben, de újra megölelhetik hozzátartozóik egy idősotthon lakóit Brazíliában

Publikálás dátuma
2020.06.15. 12:42

Fotó: NELSON ALMEIDA / AFP
Átlátszó, műanyagba bújva, biztonságosan tarthatják karjaikban szeretteik egy Sao Paoló-i idősotthon lakóit.
„Ölelőfüggönyt” használnak a biztonságos kapcsolattartáshoz egy brazil idősotthonban. A kreatív megoldás lehetővé teszi, hogy a hozzátartozóik a vírusveszély ellenére is megölelhessék a koronavírus által leginkább veszélyeztetett idős embereket – írta az AFP. A műanyagból készült függöny zsebekkel és egy fekete vállkesztyűvel is rendelkezik, amelyekbe bújva az idősotthon lakói és a látogatóik hónapok után végre megölelhetik egymást.
„Már nagyon hiányzott” – mondta a 68 éves Silvio Nagata, miután hosszan megölelte 76 éves nővérét, Luiza Yassukót. „A járvány miatt nem tudtam meglátogatni őt, annál is inkább, mert a korom alapján én is a veszélyeztetett csoportba tartozom. Ez egy nagyszerű módszer, hogy a karjaimban tarthassam végre. Tizenketten vagyunk testvérek, lényegében ő volt az anyám, nem ment férjhez, hogy vigyázhasson ránk” – osztotta meg Nagata.
A Sao Paolóban lévő idősotthon ápolói minden használat után gondosan fertőtlenítik a függönyt. „Amikor láttuk, hogy a világjárvány sokáig tart, próbáltunk biztonságos módot keresni arra, hogy a hozzátartozók megmutathassák a lakóinknak, gondolnak rájuk” – mondta Mairo Martins, az intézmény egyik munkatársa. 
Az Euronews szerint az átlátszó műanyagból készült függöny ötletgazdája és gyártója körbelátogatja a brazil város idősotthonait, hogy minél többen megtapasztalhassák az élményt. Bruno Zani azonban elmondta, csak magánintézményekbe viszik az „ölelőfüggönyt”, mert az államiakba a látogatók nagy része tömegközlekedési eszközökkel érkezne, ami növelné a koronavírus-fertőzés veszélyét.
Az érintés és az ölelés nélkülözése, amelyre a világjárvány kényszerítette az embereket, nemcsak fájóan tud hiányozni, hanem a kutatások szerint az immunrendszer működését, a fertőzések megelőzését szolgáló védekezőképességet is ronthatja. Mint megírtuk, az érintés biológiai szükséglet, az agy és az idegrendszer számára – is – kellemes élmény nélkülözésekor romlik a pszichés és érzelmi állapot. Hiányában úgynevezett bőréhség alakul ki. Érintés hatására az idegrendszer lelassul, csökken a pulzusszám és a vérnyomás, csökken a kortizol nevű stresszhormon, viszont oxitocin nevű boldogsághormon termelődik, amely enyhíti a fájdalmat, javítja a közérzetet. Remélhetőleg a műanyagfüggönyön keresztüli, közvetlen érintés nélküli ölelés is elindítja ezeket a jótékony folyamatokat.  
A koronavírus Sao Paulót, Brazília leggazdagabb és 46 millió lakosával a legnépesebb államát sújtotta leginkább. A legfrissebb hivatalos adatok szerint 172 875 megerősített esetet és 10 581 halálesetet jelentettek. A vírusnak az Egyesült Államok után Brazíliában volt a legtöbb, 42 720, halálos áldozata és a fertőzöttek száma is a második legmagasabb, 850 514.
Szerző

Az alvást is elronthatta a koronavírus

Publikálás dátuma
2020.06.13. 13:13

Fotó: COLLANGES/BSIP / AFP
Csak lassan, sok türelemmel és elszántsággal lehet gyógyítani az alvászavarokat.
Bár azt gondolhatnánk, a világjárvány idején a legtöbben legalább jól kipihenhetik magukat, több nemzetközi vizsgálat is igazolta, az emberek többségének a pandémia rontott az alvásán. Alvásszakértők, közvélemény-kutatók, a közösségi média és még az áramszolgáltatók adatai is azt mutatják: máshogy alszunk: sokszor hosszabb ideig, de gyakran rosszul, későbbi fekvés, nyugtalan alvás, zaklatott álmok, jelentős alvásminőség-romlás tapasztalható. 
A King's College London kutatásai szerint az Egyesült Királyság lakosságának több mint felének okozott problémát az alvás az elmúlt hónapokban, egy olasz tanulmány azt találta, hogy a 18-35 évesek alszanak sokkal rosszabbul. A franciaországi Lyon Idegtudományi Kutatóközpont pedig arra jutott, hogy az emberek sokkal intenzívebb és nem feltétlenül jó hatású álmokat élnek meg. Legalább öt kutatócsoport több ország intézményeiben gyűjti a tapasztalatokat, és eddigi megállapításaik szerint a megszokottól jelentősen eltérő pandémiás álmokat a stressz, az elszigeteltség és az alvásminták megváltoztatása okozza. A kutatók szerint a megnövekedett stressz élénkebbé teszi álmainkat, többször emlékezünk rájuk, ami gyakori ébredéseket is előidéz. Egy másik elmélet szerint a monoton, unalmas és impulzus-szegény napok miatt az agy a tudatalattiban „keres” témákat, így sokszor egészen szürreális képeket hívhat elő.
Gyakori, hogy amikor ágyba kerülünk, nem vagyunk elég álmosak, így küzdünk az elalvással, ami rontja az alvás minőségét is. Mivel kiestünk a megszokott ritmusból, lehet, hogy elmaradt a reggeli ébresztés. A helyzet még rosszabb azoknál, akiknél szorongást, depressziót és stresszt mutattak ki, amit az izoláció, a bezártság csak súlyosbít. A bizonytalanság, a stressz és az aggodalom egyértelműen rossz hatással van a pihenésünkre, a lefekvés pillanata pedig „tökéletes” időszak az aggodalomra. Éjszaka felriadunk, aztán pár órán át nyomasztó gondolatainkon rágódunk, ami idővel rendszeressé válik. Azt, hogy mekkora a probléma, jelzi, hogy az alvási rendellenességekre felírt receptek száma majdnem 15 százalékkal nőtt az elmúlt hónapokban. 25 százalékkal több energiát is fogyasztunk, elsősorban a késői tévénézés és internethasználat miatt.

Lépésről lépésre gyógyítható

 „Az insomnia alattomos betegség, lassan alakul ki és csak lassan, türelemmel gyógyul. A más alvásbetegségek esetén alkalmazott eszközös légsín-terápiával ellentétben nincs olyan eszköz vagy gyógyszer, amely egyik napról a másikra megoldaná vagy jelentősen javítaná a helyzetet. A probléma összetett, amelyet gyakran komplex terápiás stratégiával, lépésről lépésre lehet megoldani. Ez nagyobb kitartást és elszántságot is igényel a páciensek részéről, ami egy szorongásokkal teli, kimerült állapotban legtöbbször hiányzik. Az együttműködő szándék, az orvosi utasítások pontos követése ugyanakkor ebben az állapotban alapvető feltétele a javulásnak” – idézi az  InspiroMed Légzésközpont és Alvásklinika közleménye Várdi Katalin szomnológus főorvost.
A szakorvos tanácsai szerint a sokat emlegetett napi rutin és az ébresztőre kelés mellett jó hatású, ha elalvás előtt leírjuk mindazt, ami a fejünkben jár. Ha lehet, napközben ne aludjunk, és mivel a természetes fény fontos a szervezet cirkadián rendszerében, így az alvás folyamatában, a szabadban töltött idő növelése segíti a gyorsabb elalvást. Az ágyban már csak pihentető tevékenységeket végezzünk, például olvassunk könyvet.
Szerző