Előfizetés

Kövérnek ugyan nincs igaza, de ettől az Alkotmánybíróságot nem zavarja, ha elveszik bárki tulajdonát

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.06.18. 08:04
Tóth Bertalan
Fotó: Kovács Tamás / MTI
A taláros testület nem segít az önkormányzatoknak, és nem bánja, ha a törvényhozásba visszajön az állampárti gyakorlat - magyarázza Tóth Bertalan.
A fékek és ellensúlyok rendszere tényleg "egy hülyeség"? Aki veszi a fáradságot, és elolvassa az Alkotmánybíróság egyik friss, II/822/2020. számú határozatát, hamar beláthatja, hogy nem az, bármit is állított korábban Kövér László, kommentálja Tóth Bertalan az Alkotmánybíróság azon döntését, hogy a taláros testület nem érzi magát illetékesnek az önkormányzatok "kifosztásának" kérdésében. (Emlékeztetőül: a kormány elvonta a gépjármű-adó 40 százalékát a településektől.) Szóval az MSZP elnöke szerint a fékek és ellensúlyok rendszere igenis jó dolog, már, ha működik. Csakhogy Magyarországon egyre kevésbé.
Különleges jogrend idején, írja Tóth Bertalan, mint amilyen a veszélyhelyzet, egyetlen intézmény van, amelyik képes lehetne kordában tartani a kormányt – az Alkotmánybíróság. Szerinte viszont a taláros testület azonban egyre inkább a hatalom kisinasának szerepébe helyezkedik. Amikor 52 képviselőtársával a segítségét kérte, egy lényegében az emberek mindennapjait érintő ügyben, a testület magyarázkodni kezdett, hogy meg van kötve a keze. Pontosabban a szocialista politikus szerint valójában ennél sokkal súlyosabb dolgot tett az Alkotmánybíróság: négy olyan üzenetet fogalmazott meg, ami azt jelenti, hogy veszélyhelyzet idején a kormány bármit megtehet. Az Alkotmánybíróság világossá tette: 
  • veszélyhelyzetben a kormány rendeleteit ugyanúgy kezeli, mintha azok az Országgyűlés által szentesített törvények lennének
  • veszélyhelyzet idején a kormány bárkinek elveheti a tulajdonát, legyen szó önkormányzatról, vagy magánemberről – ehhez elég, ha költségvetési érdekre hivatkozik
  • a taláros testület meg sem próbálja bejátszani még azt a jogi mozgásteret sem, amit a fideszes parlamenti többség meghagyott neki
  • az Alkotmánybíróság bármikor átveszi egy minisztérium érvelését – akár saját maga ellenében is
Lehet, hogy Magyarországon az Alkotmánybíróság még nem múlt ki, de hogy tetszhalott, az biztos, summáz Tóth Bertalan. Ugyan a politikus szerint bárki megvonhatná a vállát az AB kihátrálásra, csakhogy az adók meghatározott részének ilyen típusú, önkormányzatok számára történő átengedése alkotmányos tulajdonvédelem alá tartozik, hasonlóan a magántulajdonhoz vagy éppen a bankszámlán tárolt pénzhez.
Ráadásul a szocialista politikus jogértelmezése szerint az Alkotmánybíróság lényegében visszavezette a magyar jogrendszerbe a törvényerejű rendelet kategóriáját. Ugyanis a taláros testület részben azért utasította el a beadványt, mert úgy ítélte meg, hogy az költségvetési tárgyú intézkedésre vonatkozik, amelynek vizsgálatát az Alaptörvény korlátozza. Csakhogy az Alaptörvény vonatkozó rendelkezése [37. cikk (2) bekezdés] kizárólag a költségvetési tárgyú törvények Alkotmánybíróság általi vizsgálatát korlátozza. A kormányrendeletekét nem. A problémát az AB is érzékelte, ezért érvelésében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a veszélyhelyzetben alkotott kormányrendeletek valójában törvényi szintűek, azoknak – ahogyan az az egyik párhuzamos indokolás meg is fogalmazza – "törvénypótló jellege" van. Ezzel az Alkotmánybíróság lényegében visszavezette a magyar jogrendszerbe a törvényerejű rendelet kategóriáját mindenféle alaptörvényi felhatalmazás és lehetőség nélkül. Ez azért rendkívül szerencsétlen, mert a törvényerejű rendeletet a rendszerváltáskor az akkori Országgyűlés megszüntette pontosan azért, mert az az állampárt egyik, jogalkotásban megnyilvánuló jelképe volt. 

„Köszönöm, hogy kínlódsz velem, gyönyörűm!”

Doros Judit
Publikálás dátuma
2020.06.18. 08:00

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Hortobágy falu környékén több mint ötszázan laknak elzártan a pusztában, számukra egy asszony, a tanyagondnok jelenti a külvilágot. Ide már csak földút vezet, az is elég viseltes. Elhagyatott állattartó telepek mellett visz az utunk, míg végül kiérünk a nagy legelő szélére. Tiszti-házak sorjáznak, a hatvanas-hetvenes években építettek ilyeneket, kocka formájúak, nagyjából nyolcvan-kilencven négyzetméteresek lehetnek, kis előkerttel, gazdasági udvarral. A Hortobágy-Halastó településrészen járunk, pár tucatnyian élnek már csak errefelé, ők is jobbára idősebbek. Régen virágzó kis közösség volt az övék, szinte mindenki az állami gazdaságnál dolgozott, halőrök, halászok éltek itt, s alapítottak családot. Az állami gazdaság rég megszűnt, helyette nem maradt semmi, ami munkát adna, legfeljebb egy-két tehenészet, de lassan azokat is gépesítik, nem kell a szakképzett munkaerő. A hajdani dolgozók a rendszerváltás után igyekeztek megvásárolni az addig bérlakásként szolgáló kis épületeket: mostanra ez maradt az egyetlen kapaszkodójuk egy boldogabb időkhöz, ám röghöz is köti őket, hisz ha mozdulnának, mennének gyerekek, unokák után, a „világvégén” lévő ingatlanokért nemigen kapnának annyi pénzt, amiből máshol új életet kezdhetnek. Papp Józsefné három fiút nevelt fel itt, halőr férjével, de közülük csak egy él a településrészen, a másik kettő elköltözött. Az asszony nyugdíjasként is a kisközösség motorja, amikor találkozunk vele, akkor is épp másoknak segít: a szomszédja gyerekeinek járó napközis ételcsomagot veszi át. A hortobágyi önkormányzat tulajdonában lévő Hortobágy-Délibáb Nonprofit Kft. működteti azt a tanyagondoki szolgálatot, amely a puszták szétszórt népének jelent egyfajta kapaszkodót, nyújt összeköttetést orvoshoz, patikához, bolthoz, hivatalhoz. A koronavírus előtt heti egy alkalommal a kis mikrobusszal be is mehettek a faluba ügyeket intézni, márciustól június elejéig azonban ennek tilalma miatt a korábbinál is nagyobb elzártságban éltek, a külvilág felé szinte egyedüli kapocsként a tanyagondok szolgált. Posta Istvánné korábban a hortobágyi önkormányzatnál dolgozott, előbb parkolójegyárusként, majd helyettes tanyagondokként, három éve azonban egyedül viszi a szolgálatot. Ehhez elvégzett egy külön képzést is Lakitelken, a népfőiskolán. A körzetében hét olyan tanyai településrész található, amelyek a községközponttól 2-13 km-re helyezkednek el, s gazdasági, kulturális, infrastrukturális szempontból is elmaradottnak számítanak. A statisztikai adatok szerint Hortobágy falu mintegy 30 ezer hektáros közigazgatási területén közel 530 fő él a hét tanyacsoportban, ahol a települési átlaghoz képest jóval magasabb, akár 80–90 százalékot is megközelíti a munkanélküliség: ez a nagy távolságokból, a tömegközlekedés hiányából, az alulképzettségből, és a volt állattartó telepek megszűnéséből ered. Árkus, Halastó, Kónya, Kungyörgy és Szásztelek között ingázva – két településrészbe, Mátára és Borsósra nem kell rendszeresen járnia, mert ezek közelebb fekszenek, könnyebb a bejutás - Posta Istvánné naponta tapasztalja, milyen mélyszegénységben élnek itt az emberek. Kónya felé tartva például az egyik családnak egyetlen kiló kenyeret és egy margarint viszünk. Az édesanya közmunkásként dolgozik, kora reggel vonattal indul be a faluba, a gyerekekre ilyenkor napközben a nagymama vigyáz. A szegénységükre jellemző, hogy reggel már nem volt otthon kenyér, így a tanyagondnokot kérte meg, vigyen ki napközben a családnak, de párizsit vagy májkrémet már nem tudott pluszban hozzávásárolni. Az itteniek általában hetente kétszer hozatnak élelmet és gyógyszert, s a szociális ebédet is ezzel a kisbusszal hordják ki az iskola konyhájáról. A szászteleki Kecskés Mihály nyolcvanegy éves, négy hónapja halt meg a felesége, akit ő ápolt. Korábban rakodóként dolgozott, az ízületeit, csontjait meg is viselte ez, ráadásul a ház, amiben lakik, vizes, huzatos. Neki még szerencséje van, a lánya a közelben lakik, így hétvégente ellátja őt egy kis levessel, de ha nem lenne a falugondoki szolgálat, mindennap csak hideg ételt enne, főzni ugyanis nem tud. Néhány utcával arrébb egy hetvenhárom éves asszonyhoz megyünk, tőle recepteket hozunk el, s egy kiló cukrot kér legközelebbre. Nyolcvanezer forint a nyugdíja, ám ennek felét elviszi egy adósság, amit elhunyt fia hagyott maga után, s most helyette kell törlesztenie. Ha nem lenne a kiskert, ahol megterem a paradicsom, a paprika, meg az egyéb zöldségféle, neki sem jutna sokkal több a zsíros kenyérnél. A 76 éves Bakos Györgyné is igyekszik ellátni magát: legutóbb száz dughagymát hozott ki neki a kisbusz, azokat már mind elvetette, s burjánzanak a palánták a kiskertjében. Két gyereke, hat unokája s öt dédunokája van, mellé pedig rengeteg energiája és életkedve, ami átsegíti az itteni nehézségeken. Még szőlőt is gondoz, amiből egy kis hordónyi bort készít, ez elég a családnak egy egész évre. Most csak egy kiló kenyeret kér, „köszönöm, hogy kínlódsz velem, gyönyörűm”, mondja búcsúzóul a tanyagondnoknak, aki lassan visszafelé indul. Kezdődik a délután, postára, gyógyszertárba majd végül a boltba megy a bevásárlócédulákkal, rajtuk a legszükségesebb élelmiszerek, semmi luxus, csak kenyér, tej, cukor, fizetésnapkor esetleg egy-egy csoki vagy zacskó chips a gyerekeknek.

Vecsei Miklós megkongatta a vészharangot

Czene Gábor
Publikálás dátuma
2020.06.18. 07:40

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Ha nem sikerül rövid időn belül felszámolni a nyomort a szegény térségekben, akkor települések sora fog végletesen ellehetetlenülni – figyelmeztet a társadalmi felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos.
Az ország háromszáz legszegényebb településén mintegy 370 ezren élnek. A születendő gyerekek száma viszont több, mint egy jobb helyzetű, 1 millió lakossal rendelkező régióban – hívta fel a figyelmet Vecsei Miklós, a társadalmi felzárkózásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke szerdán tartott háttérbeszélgetésén.
Felejtsük el – tette hozzá –, hogy ki, mennyire érez együtt a nyomorban élőkkel. Ha a problémát racionális, gazdasági szempontból nézzük, akkor „kötelező odafigyelni” rájuk. Eddig is kötelező lett volna, de most már végképp az. Vecsei Miklós szerint legfeljebb tíz évünk van: ha ennyi időn belül nem sikerül megfordítani a folyamatokat, akkor magyarországi települések sora fog végletesen ellehetetlenülni, miután a középosztályhoz tartozók jobbnak látják majd elmenekülni onnan.
A Vecsei által irányított Jelenlét programba fokozatosan egyre több falut vonnak be. Közlése szerint szabad kezet kaptak, a viszonylag szűkös költségvetési kereteken belül „azt csinálunk, amit akarunk”. Azaz a kormány nem szól bele, hogy melyik településen mit és milyen sorrendben tesznek, a helyi szükségletek alapján indíthatnak programokat. Elméletileg nem kifejezetten roma programról van szó, de nyugodtan nevezhetnénk akár annak is – jegyezte meg a miniszterelnöki biztos, aki a háttérbeszélgetésen az elmondottak illusztrálásaként elképesztő nyomorról tanúskodó fotókat vetített. Van olyan falu, ahol több a falkákba verődött kóbor kutya, mint az iskolába járó gyerek. Több településen ma is általános jelenség az uzsora, az áramlopás magától értetődő tevékenység. Sőt: olyan település is akad, ahol az egyik önkormányzati vezető „áramlopási monopóliumot” élvez. Egyedül önmagát érzi feljogosítva arra, hogy illegálisan vételezze az áramot, amit aztán tisztes haszon fejében továbbít a rászorulóknak. (Az érintett ellen eljárás indult.) A program révén egyebek mellett napenergiát felhasználó telep is épül. Vecsei Miklós abban bízik, ha nem is azonnal, de lassacskán sikerül felszámolni az áldatlan állapotokat. „Ha két év múlva is ugyanez lesz, akkor az súlyos kudarc” – állapította meg. A történelmi egyházak jelenléte alig érzékelhető ezekben a falvakban, a templomok omladoznak. Volt olyan templom, amit külföldi pénzből felújítottak, a tetőt aztán újra ellopták. A miniszterelnöki biztos szerint nem is szabad elsőként a templomokra százmilliókat költeni, egyelőre csak az állagmegóvásukról kell gondoskodni. „Ha a közösség felépül, akkor majd felépítjük a templomot is. Az nem jó, ha közösség nélkül épül fel a templom.” Vecsei Miklós hangsúlyozta: az sem helyes, ha a falvakban úgy érzik, hogy „kivételeznek a romákkal”. Ezért ügyelnek rá, hogy olyan programokat valósítsanak meg, amelyek nem fordítják szembe az adott település cigány és nem cigány lakóit. Ha például a program révén sikerül megmenteniük a település egyetlen, bezárásra ítélt boltját, akkor az valamennyi lakó hasznára válik.