Önkritika

Azt beszélik, hogy Parragh Lászlónak, a vállalkozók érdekképviseleti szervezete elnökének vezeklésül kellett magára vállalnia, hogy úgymond kérelmezi a katás vállalkozók de facto adóemelését. Parragh úr azzal tett rossz fát a tűzre, hogy a járvány indukálta gazdasági válság első napjaiban szokatlanul őszinte hangot ütött meg, mondván: „Annyi ember megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni.” A nyilatkozat végtelenül pontosan írta le a kisegzisztenciák helyett az Orbán-családra, az oligarchákra és a sportra koncentráló kormányzati válságkezelés lényegét, Parragh László pedig megkapta, amit a gondosan kimunkált válságkommunikáció összezavarásáért érdemelt.

Sokan vagyunk ugyan, de egyre kevesebben, akiknek az önkritika szóról nem csak az ugrik be, hogy a jelenlegi miniszterelnök nem ismeri. Az meg ebben az erősen pártállami ízű nyilvánosságban már csak az elérési arányok miatt is csupán a kisebbségnek tűnhet föl, hogy a hatalom által uralt média ezúttal (is) elfelejti megszorításnak nevezni a megszorítást, és azon örvend, hogy a legkisebb vállalkozóktól ezentúl tízmilliárdokkal több adót húz majd be a NAV.

Ez jutott: az érdekképviselő, aki a képviseltek megkopasztását kérelmezi (van még nekünk Cser Ágnesünk, nagybirtok-párti agrárkamaránk, de akkor is), meg az alkotmánybíróság, amelynek a definíció szerint az lenne ugyan a feladata, hogy az egyén és a társadalom jogait megvédje a jogalkotói önkénnyel szemben, de mintha az AB-tagok ezt a mondatot mind fordítva olvasták volna a feladatleírásukban. Történt ugyanis, hogy az Orbán-kabinet az agymosási igények maximális kielégítése végett létrehozta a Kesma nevű, közpénz-milliárdokkal etetett és a sajtó számos szegmensében (megyei lapok, rádiók stb.) gyakorlatilag monopolhelyzetben lévő médiaszörnyet, majd a sokszorosan törvénysértő konstrukciót egy indoklás nélküli kormányrendelettel kivonta a média- és a versenytörvény – amúgy kétharmados, vagyis sarkalatos – előírásai alól.

A kormányzat azzal érvelt, hogy a Kesma nemzetstratégiai jelentőségű, ezt a fogalmat azonban – szemben mondjuk a tisztességes gazdasági versennyel meg a sokszínű és szabad tájékoztatással – nem ismeri az alkotmány. A vak is látja, hogy alkotmányos jogokat vesznek semmibe egy alkotmányon kívüli gazdasági/politikai szempont érvényesítéséért, miközben a hatályos alkotmányszöveg szerint alapvető jog csak más alapvető jog érvényesülése vagy alkotmányos érték védelme érdekében korlátozható. Nagyszerű alkotmánybíróságunk mindezek ellenére alaptörvény-konformnak találta a Kesma-gömböcöt, amit nehéz másképp értelmezni, mint hogy nekik is önkritikát kellett gyakorolniuk, talán mert épp a napokban kaszálták el a Fidesznek oly kedves erdőirtás-könnyítő erdőtörvényt (egyébként épp arra hivatkozva, hogy gazdasági érdek nem írhatja felül a környezet- és természetvédelem alkotmányos értékeit).

Végül is az is valami, hogy néha, egy-egy kisebb jelentőségű ügyben úgy tehetnek, mintha ez az alaptörvény nevű izé számítana valamit.