Nincs pardon: újraindulnak a kikapcsolások

Publikálás dátuma
2020.06.30. 07:20
Képünk illusztráció
Fotó: Tóth Gergő
A hazai szolgáltatók hamarosan ismét felfüggesztik a szolgáltatást hosszú ideje tartozó ügyfeleiknél.
Az E.ON és a - tavaly tulajdonába került - Elmű-ÉMÁSZ megkezdte a lejárt tartozással rendelkező ügyfelek kiértesítését - közölték megkeresésünkre a két energiacsoportnál. Az NKM-nél ugyanakkor egyelőre csak vizsgálják a kikapcsolási türelem megszüntetésének lehetőségét. A hazai közművek a veszélyhelyzetre tekintettel március közepén hirdettek moratóriumot a lejárt tartozások miatt kikapcsolással fenyegetett háztartások számára. Az NKM akkor néhány tízezer olyan felhasználási helyet tartott nyilván, amely kikapcsolásra okot adó tartozást halmozott fel. Ez a szám mostanra némiképp nőtt. Az intézkedéssel egyidejűleg az NKM megszüntette a kikapcsolási értesítők kiküldését, miközben tapasztalataik szerint ezek hatására a többség rendezi a hátralékot. Az E.ON-nál és Elmű-ÉMÁSZ-nál eme adatokat nem kívánták megadni. Arra a kérdésünkre, hogy a személyes leolvasás visszaállítása mellett megadható-e a jövőben az éves mérőállás a most bejáratott elektronikus utakon, mindhárom szolgáltatótól különböző válaszokat kaptunk. Az NKM-nél úgy fogalmaztak, hogy az elosztói rendszerek felé a webes felületeken a diktálás lehetősége továbbra is megmarad. Az Elmű-ÉMÁSZ-nál a továbbiakban is megadható az éves mérőállás az online ügyfélszolgálaton, az Energia App-on és telefonon keresztül. Az E.ON ugyanakkor jelenleg dolgozik azon, hogy mobilalkalmazásukban a telefon kameráját használva hitelesen is meg tudják adni az óraállást az ügyfelek. Ennek bevezetéséig E.ON-os területen a személyes leolvasás nem váltható ki. A kormányintézkedésekkel összhangban július 6-tól szakaszosan és korlátozásokkal újraindulnak a központi ügyfélszolgálati irodák - közölte tegnap az NKM és az E.ON. Az intézmények kizárólag előzetes, online - valamint az NKM-nél telefonos - időpontfoglalással látogathatók. Ennek során fokozott biztonsági követelményeket alkalmaznak. Az E.ON központi irodái hétfő, kedd, csütörtök és péntek 10-től 14 óráig, szerdán pedig 14 és 18 óra között tartanak nyitva. Az E.ON az ügyintézésre változatlanul inkább az elektronikus csatornákat ajánlja. A Nemzeti Közművek a fiókirodák újranyitásán még dolgozik.

Kevesebb áram fogy

Bár enyhül az áramfogyasztás visszaesése, a júniusi adat a tavalyi év hasonló időszakával összevetve még mindig 8 százalékkal alacsonyabb - közölte tegnap a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Míg az év eleje még enyhe igényemelkedést mutatott, a veszélyhelyzet március 11-i kihirdetése fordulatot hozott. A hazai mérések húsvét környékén jelezték a mélypontot 11 százalékos visszaeséssel. A turizmusnak leginkább kitett országokban a június még nagyobb visszaesést hozott - írja a közműhivatal.

Szerző

Felpörgeti a büntetéseket a NAV, hogy pénzt pumpáljon a büdzsébe

Publikálás dátuma
2020.06.29. 17:17

Fotó: Népszava
Az egészségügyi válsághelyzet után a költségvetésnek szüksége van minden fillérre, ezért (is) segít az adóhatóság.
Drasztikusan csökkent az utóbbi években az adóellenőrzések száma. A historikus adatok és az utóbbi hónapok tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet hatására bekövetkező gazdasági lassulás a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) arra ösztönözheti, hogy ismét fokozza a vizsgálatok intenzitását – hívja fel rá a figyelmet az EY. Ez tudatos alkalmazkodást igényel az adózók részéről is. Az ellenőrzések korábbi, drasztikus csökkenése alapvetően két okra vezethető vissza: egyrészt a 2008-as pénzügyi válságot követő fokozatos fellendülésre, valamint a gazdaság fehéredésére – értékelte a folyamatokat Séra Gergely, az EY adóperes jogásza. A szakember szerint a NAV által eddig bevezetett intézkedések, mint például az online pénztárgépek, az EKÁER és legutóbb az online számlaadat-továbbítás amellett, hogy erősítették a jogkövető magatartást, hatékonyabbá tették a vizsgálatokat is. Mindezek miatt egyre célzottabban és ritkábban indít vizsgálatot az adóhivatal. Az egészségügyi veszélyhelyzetet kísérő gazdasági nehézségek miatt most mégis arra kell számítania a hazai cégeknek, hogy a közeljövőben a revizorok egyre gyakrabban keresik fel őket, hogy ellensúlyozzák az államháztartás bevételkiesését. Az adóellenőrzések száma Magyarországon a 2010-es évek elején volt a csúcson, amikor a lassú gazdasági növekedés miatt kellett ily módon is megtámogatni a költségvetést. A krízisből való kilábalás, valamint a NAV által bevezetett hatékonyságnövelő intézkedések együtt járultak hozzá, hogy mára Magyarországon drasztikusan csökkenhetett a vizsgálatok száma. Ám a járvánnyal együtt járó gazdasági visszaeséssel ez a kép megváltozott.  Azok a cégek biztosan felkerülnek az ellenőrzendők listájára, amelyek nagy számban állnak üzleti kapcsolatban a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) fizető vállalkozókkal. Ugyanis náluk felmerülhet a gyanú, hogy úgy spórolnak meg adót, hogy munkavállalóikat vállalkozásba kényszerítik. A parlament ellőtt lévő törvénymódosítás szerint januártól 40 százalékos különadóval sújtják a szerződésenként hárommillió forint feletti kifizetéseket. A NAV közleménye szerint azonban már az adóemelés előtt, 2020 második felében kiemelt érdeklődésre számíthatnak ezek a cégek. Szintén július elsejétől indul be a teljes online számlázási rendszer, vagyis szerdától már minden belföldi cégek közötti számlát elektronikusan meg kell küldeni a NAV-nak. Ugyan az adóhivatal szeptember végéig nem szab ki szankciókat azokra, aki nem vagy rosszul teljesítik adatszolgáltatási kötelezettségüket, azt követően viszont súlyos bírságok is születhetnek.   
Szerző
Frissítve: 2020.06.29. 17:32

Keresik a lakásokat, de nem tudják megvenni

Publikálás dátuma
2020.06.29. 13:02

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Látványosan erősödik a vásárlási szándék az ingatlanpiacon, mégsem születik több adásvétel. Ennek oka, hogy az eladók nem alkalmazkodtak az új piaci helyzethez, és még mindig sok a túlárazott lakás.
A korlátozások feloldásával ismét felélénkült az eladó ingatlanok iránti kereslet, rengetegen nézegetnek most lakásokat – mutatnak rá az ingatlan.com statisztikái is, amelynek látogatottsága soha nem látott szintre emelkedett júniusban. A keresések száma májusban már harmadával, júniusban több mint a felével nőtt tavalyhoz képest. A tényleges érdeklődések száma – vagyis amikor fel is hívják az adott lakás hirdetőjét – viszont csak júniusban kezdett el növekedni, és csupán 7 százalékkal.  Még ez utóbbi növekedés is csalóka lehet, hiszen tavaly nyár óta az ilyen konkrét érdeklődések – vagyis a telefonhívások – száma már 15-20 százalékkal visszaesett a korábbiakhoz képest. Akkor kezdett ugyanis megtorpanni a lakáspiac – jegyezte meg Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Emlékeztetett: tavaly nyáron jelentek meg a kiemelkedő kamatozású lakossági állampapírok, ami lényegében elszipkázta a befektetőket az évről évre egyre magasabb árakon pörgő lakáspiacról. A gyakorlatban tehát a fenti adatok mégsem jelentenek sokkal több érdeklődőt és adásvételt. Mindössze annyi történt, hogy a korábbi alacsonyabb szintre esett vissza tartósan a lakáspiaci kereslet – magyarázza Balogh László. Szerinte mindez arra utal, hogy a vásárlási kedv és a tényleges fizetőképesség között egyre nagyobb a különbség, a kínálati oldal pedig még nem alkalmazkodott a kisebb kereslethez. Sok tulajdonos még a lakáspiac korábbi lendülete alapján árazza eladó lakását, és nem veszi figyelembe a vásárlók fizetőképességét. Márpedig a lakáskeresőkből csak akkor lesznek tényleges vevők, ha a tulajdonosok lejjebb viszik a kínálati árakat – szögezte le az ingatlanpiaci szakértő.    Eközben a kiadó lakások bérleti díjai a járványhelyzet miatt már elkezdtek csökkenni, főként Budapest belvárosában, hiszen az ott jellemző, árfelhajtó hatással bíró rövidtávú lakáskiadásnak turisták híján egy időre befellegzett. Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője szerint ezen változások tartósságát a gazdaság és turizmus helyzete bármilyen irányban befolyásolhatja még az év végéig. A rövidtávú lakáskiadások piacán ugyanakkor itthon is újra felerősödtek a szigorúbb szabályozási elképzelések, amelyek további csökkenéshez vezethetnek – vélekedett. Van is honnan csökkenteni egyébként a bérleti díjakat. Az Eurostat még 2019-re vonatkozó adatai szerint 2018-hoz képest egész Európában Budapesten volt a legnagyobb, 15 százalékos áremelkedés, míg másutt csak 2-8 százalékkal drágultak a lakásbérletek. Az európai nagyvárosok közötti sorrendben ugyanakkor a magyar főváros még mindig hátul szerepel. Londonban például minden kategóriában kétszeres az ár. A régióban ugyanakkor Prága és Bécs után a budapesti belváros a legdrágább, ennél olcsóbban lehet bérelni Pozsonyban, Bukarestben és Varsóban is. Brüsszelben az 1 szobás lakások drágábbak, míg a 3 szobás nagylakások olcsóbbak a budapesti áraknál.  Legdrágább városnak London, Párizs és Dublin számít, míg legolcsóbban Szófiában bérelhetnek lakást a külföldi diplomaták, munkavállalók. Az Eurostat felmérésben ugyanis a nemzetközi tisztségviselők által használt bérlemények, lakások árait vizsgálták, így az árak nem a normál bérlet díjakról adnak képet, hanem a tipikusan jó vagy nagyon jó állapotú, jól felszerelt belvárosi lokációban elhelyezkedő lakásokról, amelyeknél az építés éve vagy jelentős korszerűsítése az elmúlt 10 évben történt.  
Szerző
Frissítve: 2020.06.29. 13:14