Vígszínház;Rudolf Péter;

2020-07-02 08:40:00

Rudolf Péter rendezéssel debütál

Kilenc bemutatót tart a következő évadban a Vígszínház – jelentette be Rudolf Péter, aki hivatalosan július elsejétől vezeti a teátrumot.

Le kell törölni a táblát és mindent elölről kell kezdeni – mondta Hegedűs D. Géza szerdán a Vígszínház évadismertető sajtótájékoztatóján. A mondat szimbolikusnak is tekinthető, hiszen július elsejétől másfél évre Rudolf Péter veszi át a Szent István körúti teátrum vezetését. Mint ismert, márciusban Eszenyi Enikő korábbi direktor bejelentette, hogy visszavonja igazgatói pályázatát, miután több korábbi munkatársa panaszt tett ellene. Az ügyben a Főváros vizsgálatot indított, amely szerdai információk alapján még nem zárult le.

Rudolf Péter lapunknak elmondta, Eszenyi Enikővel arról állapodott meg, hogy színészként a jövőben nem lesz jelen a teátrumban, ezért a Mikve kivételével, ahol beugrás lesz a szerepébe, leveszik az összes darabot, amelyben játszott. Rendezéseit viszont felújítja és továbbra is műsoron maradnak. Az új igazgató, aki korábban hosszú időt töltött a Vígszínház társulatában, közölte, hogy az átadás-átvétel korrekten zajlott és megköszönte a minisztérium „elegáns” támogatását. Az új színházi törvény értelmében a Víg tulajdonosa továbbra is a Főváros marad, míg a fenntartását átvette a minisztérium. Az is szimbolikusnak tűnt szerdán, hogy a sajtótájékoztatón jelen volt Krucsainé Herter Anikó, az EMMI helyettes államtitkára és Karácsony Gergely főpolgármester, de nem kértek és nem is kaptak szót. Az évadbejelentést pedig maga az új igazgató moderálta.

A Vígszínházban a következő évadban kilenc bemutatót terveznek. Az első Az öreg hölgy látogatása lesz, melynek a premierjét október 3-án tartják rendezőként pedig Rudolf Péter jegyzi, a főszerepeket Börcsök Enikő és Hegedűs D. Géza játssza. Ugyancsak a nagyszínpadon ifj. Vidnyánszky Attila rendezi a Szerelmek városát. A harmadik nagyszínpadi bemutató a Kabaré lesz Béres Attila rendezésében, Szilágyi Csengével a főszerepben. 

A Pesti Színházban Valló Péter Florian Zeller komédiáját Az apát rendezi Kern Andrással a főszerepben. Ezután Michal Dočekal Mayenburg A kő című darabját állítja színpadra, A Pesti Színház harmadik bemutatóját 2021 februárjában tartják: Yasmina Reza komédiáját Török Ferenc filmrendező állítja színpadra, aki most először dolgozik a társulattal. A Bella figura szereplői között van Petrik Andrea, Halász Judit és Wunderlich József. A Házi Színpadon két premier lesz, a Csáth és Démonait Vörös Róbert, Durica Katarina Rendes lányok csendben sírnak című regényének színpadi változatát pedig Paczolay Béla rendezi. A kilencedik bemutató, egy újabb zenés nagyszínpadi produkció a Vígszínház 125. születésnapjára készül jövő májusban.

A társulathoz szerződik Brasch Bence, Méhes László, Seress Zoltán és Telekes Péter. A korábbi hírek szerint nem lesz az együttes tagja a jövőben Csőre Gábor, Ember Márk és Orosz Ákos.