Előfizetés

Siklóernyős-baleset: foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés történhetett Vértesszőlősön

Batka Zoltán
Publikálás dátuma
2020.07.08. 11:21
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Súlyos egészségromlást okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyomoz a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a vértesszőlősi balul végződött siklóernyős-mentés ügyében - tudta meg lapunk az ügyészségtől.
Ahogyan arról beszámoltunk: a hétvégén, súlyos, életveszélyes állapotban kellett kórházba szállítani egy fán rekedt siklóernyőst, akit furcsa mód a kiérkező mentőalakulatok egy óriási, MI-8-as katonai felderítő helikopterrel akartak leemelni a fáról, ám a gép rotorszele miatt kettétört a fa, a rajta lévő, addig teljesen egészséges sportember pedig 15-20 métert zuhant. Mint lapunk kiderítette: ugyan a gép a Magyar Légierő flottájához tartozott, ám a légimentést az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kérte, illetve a balul sikerült mentés során a pilóta az OKF helyszínen tartózkodó parancsnokának – szaknyelven: kárhelyparancsnok – utasításait követve repült be a lombkorona fölé két alkalommal. Holott szemtanúk szerint már az első kísérletnél látható volt, hogy az MI-8-as rotorszele olyan erős, hogy az alatta elhelyezkedő fák 4-5 métert is kilengtek a szélben, ráadásul ehhez adódott hozzá a bajba jutott siklóernyős ernyőjének és a mentőernyőnek a felülete, amibe a rotorszél mint egy vitorlába bele tudott kapaszkodni. Az eljárás furcsasága volt, hogy az Index információi szerint már korábban bebizonyosodott, hogy a harctéren, sík területen amúgy sokoldalúan bevethető, nagy teljesítményű MI-8-as bizonyos mentési helyzetekben gyakorlatilag használhatatlan, az általa keltett rotorszél már máskor is súlyos helyzetbe sodorta az érintetteket. Ráadásul az erdős területen kényszerleszállást végrehajtott siklóernyős egyebekben képzett ipari alpinista volt, így ipari alpinista felszereléssel könnyen le tudott volna jutni a fáról és már úton volt a helyszínre az alpinista mentőcsapat, amikor a katonai gép berepült a területre. A balesetben a siklóernyős mellett egy mentőtiszt is súlyosan megsérült.  

Koronavírus: öt fertőzöttet találtak, a negyedik napja nincs újabb hazai áldozat

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.08. 10:30

Fotó: Kovács Attila / Semmelweis Egyetem
A vírus újra felütötte fejét, de egyre több a gyógyult is.
Öt újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4210 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – írja a járványadatokat közlő kormányzati oldal.
Az elhunytak száma, immár negyedik napja változatlanul 589 fő, 2885-en pedig már meggyógyultak - ez 11 újabb gyógyulást jelent a keddi összesítéshez képest. Az aktív fertőzöttek száma 736 fő. Az aktív fertőzöttek 39 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 47 százaléka budapesti. 132 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen.
A honlap arra is figyelmeztet, hogy bár megszűnt a veszélyhelyzet, de életben van a járványügyi készültség: maszk viselése továbbra is kötelező az üzletekben, illetve a tömegközlekedési eszközökön. A maszkot helyettesítheti a szájat és az orrot eltakaró sál, vagy kendő is. 
Mint arról a Népszava is beszámolt, az elmúlt napokban újra felütötte fejét a fertőzés: a Müller Cecília országos tisztifőorvos által is megerősített Ripost-értesülés szerint 21 koronavírusos esetet találtak egy mezőkövesdi iskolában, a HVG pedig úgy tudja, hogy két beteget szűrtek ki eddig a Rákóczi Szövetség határon túli magyar fiataloknak szervezett sátoraljaújhelyi táborában. Kedden hivatalosan 16 új fertőzöttet jelentett a Nemzeti Népegészségügyi Központ - hogy a most regiszrált öt újabb eset még a mezőkövesdi iskolához vagy más helyszínhez köthető, az nem egyértelmű.

Túl súlyosnak érzi büntetését, fellebbezett a 19 ezer pedofil kép birtoklása miatt elítélt Kaleta Gábor

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.07.08. 09:39
Ítélethirdetés
Fotó: Béres Márton / Népszava
Az ügyvédje szerint mélyen vallásos, bűneit bánó mintajogász nem fogadja el az egyéves, felfüggesztett börtönt.
Fellebbezett az elsőfokú bírósági ítéltet ellen a rengeteg pedofil fotóval és pornóvideóval lebuktatott volt perui nagykövet. Mint a Népszava is megírta, Kaleta Gábort bűnei miatt július elsején első fokon egy év, végrehajtásában két évre felfüggesztett szabadságvesztésre, és 540 ezer forint befizetésére ítélte Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB). Bár a korábbi előkészítő tárgyaláson Kaleta elfogadta az ügyészség ajánlatát és beismerte bűnösségét – ezzel elérve, hogy ne legyen bizonyítási eljárás - most mégis soknak tartja büntetését. A HVG ugyanis a Fővárosi Törvényszéktől megtudta, 
az ítélet ellen Kaleta védője enyhítésért fellebbezett, ezért az ügy másodfokon folytatódik.

Kaleta Gábor korábban, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetőjeként
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Emlékeztetőül: Kaleta Gábor laptopján 19 ezer pedofil tartalmú felvételt találtak, ezek egy része gyerekek megerőszakolását mutatta be. A férfit ugyanakkor teljes csendben hozták haza a külügyi titkosszolgálat munkatársai, és az ellene folyó hatósági eljárást sem verték éppen nagydobra.  A bírósági tárgyalás során a volt nagykövet ügyvédje, Mester Csaba mélyen vallásos, bűneit nagyon sajnáló, a hazáját híven szolgáló mintajogászként mutatta be védencét, azt is felhozva, hogy a férfi 30 kilót fogyott az elmúlt időszakban. 
A 444.hu egyébként éppen szerdán írt arról, hogy Kaleta Gábor lebuktatott sorstársai sokkal keményebb büntetéseket is kaptak - legalábbis az  Egyesült Államokban: sok-sok amerikai elkövetőt, aki "csak nézte" a felvételeket, amelyeken többek között megerőszakolnak gyerekeket, legalább 5 évre börtönbe küldött a bíróság - és a büntetést nem függesztette fel. A volt nagykövet ügyében hozott ítéletet a közvélemény túl enyhének is találta, és sokan támadták miatta a bíróságot- élükön a fideszes Deutsch Tamással. Az ítélőtestület ugyanakkor nem adhat súlyosabb büntetést, mint amit a vádhatóság kérne, Kaleta Gábor ítéletével pedig a volt fideszes Polt Péter vezette ügyészség kifejezetten elégedett volt.