Már készen volt a cikk. Azzal kezdődött, hogy ez mekkora marhaság. Könyvet kiadni egy nem egészen tizenkilenc éves énekesnőről, és ráírni a borítóra, hogy ő a világ legizgalmasabb popsztárja? Mi a fenét érdemes tudni egy pályakezdőről? Az elmúlt évtizedekben volt nagyjából százhúsz ilyen kiscsillag, a semmiből jöttek és a többségük oda is távozott. Aztán a gyerek otthon azt mondja, hogy Billie Eilish? Ő jó, szeretem – és az apai szív tüstént meglágyul. Nézzük, ki az ördög (boszorkány) ez a csaj!
Ja, hogy az övé lett a négy legfontosabb Grammy? A legjobb újonnan felbukkant előadó, az év lemeze, az év legjobb száma és albuma? Hogy a Time szerint máris ő a digitális éra egyik legnagyobb sztárja és 40 millió felé jár számainak eladása (pénzért letöltése)? Ezek szerint tényleg lehet valami abban, amit a Kossuth Kiadó által róla megjelentett „rajongói kézikönyv” állít és ő „a jelen hangja”, nemzedékéből sokan érzik úgy, hogy dalai róluk szólnak, az ő érzéseiket fejezik ki. „Mintha magát a huszonegyedik század második évtizedét hallanánk, annak összes tévedésével, kudarcával és félelmével együtt” – olvasható rögtön az első, nyilván nem véletlenül ilyen bombasztikusra írt bekezdésben. Elvégre az internettel kell versenyezni, és a megszólított közönség nem csípi a hosszú, dumát: minden legyen rövid és ütős!
Ezzel nem lesz nehéz dolgunk, a sztori egyelőre még kurta, ám érdekes. Billie Eilish Pirate Baird O’Connor igazi családi produkció. Lombikbébi, papa-mama félállású színész és amatőr zenész, a dalokat pedig négy évvel idősebb bátyja, Finneas írja – legalábbis a melódiát, mert a szövegek igazi „csajosak”. Vegetariánusok, a két gyereket anyjuk otthon tanította és Billie 11 évesen írta az első dalszövegeket. A helyszín Los Angeles, egy ugrás Hollywood, ahol ismerik a sztárépítés módszertanát. A könyv pedig gyakorlatilag kizárólag a 15-21 éves lányoknak szól, ami a jelek szerint idehaza is elég aktív piaci szegmens ahhoz, hogy a kiadók törődjenek vele. Van benne szó mindenről, amiből baj lehet, depresszióról, szorongásról, a felnövés nyűgéről, leginkább azonban arról, hogy Billie-nek sikerült, megtalálta a saját útját, amihez csak gratulálni lehet.
