Előfizetés

Kalóz, kiadás

Horváth Gábor
Publikálás dátuma
2020.07.14. 10:30
KIIS FM's iHeartRadio Jingle Ball 2019 - Show
Fotó: FREDERIC J. BROWN /
Egy tizenkilenc éves énekesnő útkeresésének tanulságai a Billie Eilishről szóló kézikönyvben.
Már készen volt a cikk. Azzal kezdődött, hogy ez mekkora marhaság. Könyvet kiadni egy nem egészen tizenkilenc éves énekesnőről, és ráírni a borítóra, hogy ő a világ legizgalmasabb popsztárja? Mi a fenét érdemes tudni egy pályakezdőről? Az elmúlt évtizedekben volt nagyjából százhúsz ilyen kiscsillag, a semmiből jöttek és a többségük oda is távozott. Aztán a gyerek otthon azt mondja, hogy Billie Eilish? Ő jó, szeretem – és az apai szív tüstént meglágyul. Nézzük, ki az ördög (boszorkány) ez a csaj! Ja, hogy az övé lett a négy legfontosabb Grammy? A legjobb újonnan felbukkant előadó, az év lemeze, az év legjobb száma és albuma? Hogy a Time szerint máris ő a digitális éra egyik legnagyobb sztárja és 40 millió felé jár számainak eladása (pénzért letöltése)? Ezek szerint tényleg lehet valami abban, amit a Kossuth Kiadó által róla megjelentett „rajongói kézikönyv” állít és ő „a jelen hangja”, nemzedékéből sokan érzik úgy, hogy dalai róluk szólnak, az ő érzéseiket fejezik ki. „Mintha magát a huszonegyedik század második évtizedét hallanánk, annak összes tévedésével, kudarcával és félelmével együtt” – olvasható rögtön az első, nyilván nem véletlenül ilyen bombasztikusra írt bekezdésben. Elvégre az internettel kell versenyezni, és a megszólított közönség nem csípi a hosszú, dumát: minden legyen rövid és ütős! Ezzel nem lesz nehéz dolgunk, a sztori egyelőre még kurta, ám érdekes. Billie Eilish Pirate Baird O’Connor igazi családi produkció. Lombikbébi, papa-mama félállású színész és amatőr zenész, a dalokat pedig négy évvel idősebb bátyja, Finneas írja – legalábbis a melódiát, mert a szövegek igazi „csajosak”. Vegetariánusok, a két gyereket anyjuk otthon tanította és Billie 11 évesen írta az első dalszövegeket. A helyszín Los Angeles, egy ugrás Hollywood, ahol ismerik a sztárépítés módszertanát. A könyv pedig gyakorlatilag kizárólag a 15-21 éves lányoknak szól, ami a jelek szerint idehaza is elég aktív piaci szegmens ahhoz, hogy a kiadók törődjenek vele. Van benne szó mindenről, amiből baj lehet, depresszióról, szorongásról, a felnövés nyűgéről, leginkább azonban arról, hogy Billie-nek sikerült, megtalálta a saját útját, amihez csak gratulálni lehet.

Életvezetési tanácsok óvodásoknak

Fehérváry Anna írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2020.07.14. 09:30

A sokak által vitatott Bogyó és Babóca-sorozat Tündérkártyák című új mozifilmje kisgyerekekhez szól elfogadásról, másságról és bullyingról.
„Én még sosem voltam moziban!” - kiáltott izgatottan egy óvodás a Sugár Moziba lépve, amikor a Bartos Erika könyvei alapján készült, elsősorban a 2-6 éves korosztályhoz szóló rajzfilmsorozat legújabb, negyedik részét mutatták be. Mintha rendelésre kiáltott volna: a filmet rendezőként és producerként is jegyző M. Tóth Géza nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a Bogyó és Babóca-rajzfilmek kifejezetten ajánlottak első moziélménynek. Ezt a vetítés alá is támasztotta: a gyerekek igazi rajongókhoz illően egyből tapsolni és nevetgélni kezdtek, amint megpillantották kedvenc mesefiguráikat a vásznon és csak a 72 perces játékidő vége felé kezdtek el fészkelődni. A filmet gyártó KEDD Stúdió által meghirdetett országos rajzpályázat első helyezett óvodáscsoportjai tesztelhették először nézőként a 14 epizódból álló mozifilmet. A győztes Erzsébetvárosi Magonc Óvoda lett. A Bogyó és Babóca-univerzum a kicsiket beszippantja, de erőteljesen megosztja a felnőtteket. „Divat” lett szidni: vannak, akik a grafikáját bántóan egyszerűnek, történeteit földhözragadtnak, karaktereit pedig kidolgozatlannak tartják. Ezzel párhuzamosan anyukák tömegei dédelgetik mint az egyetlen olyan mai magyar mesét, ami elé nyugodt szívvel odaültethetik a legkisebbeket is, mert biztosan nem fognak olyat látni, ami nem nekik való. A sorozat kétségtelen erénye, hogy az óvodás korosztály életkori sajátosságait figyelembe véve készült és azok a történések, problémák jelennek meg benne, amelyek az ő életükben is előfordulnak. Mindig van útmutatás, feloldás, kompromisszum. A széria új darabja követi az első három film által kijelölt irányvonalat. A cél ezúttal sem volt több annál, mint hogy Bartos Erika történeteit és rajzait egy az egyben átültessék a filmvászonra, és csupán egy-két geg jelzi a korábban Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza és alkotótársa, Antonin Krizsanics rendezői pluszkoncepcióit (például az egyik epizód zárásaként a kis játékrobotot a rendezők „életre keltik” és ő kapcsolja le az éjjeli lámpát). A mesék üzenete továbbra is elsősorban a barátság és a megbocsátás fontossága, az elfogadás témaköre azonban minden korábbinál látványosabban jelenik meg. A Buborékok című részben az egyik sértődött szereplő úgy tölti ki a sárga katicán a dühét, hogy megvádolja: ő nem is igazi katica, mert sárga és pirosra kellene festenie magát. Aktuális problémafelvetés - az óvodás korosztály befogadóképességéhez igazítva. Fontos üzenetet rejt a Lepkelányok című epizód is, amelyben Pihe, a lepkelány nem áll be a gyönyörű és színpompás, de társaikat folyamatosan piszkáló, megszégyenítő pillangólányok közé (bullying bogár módra), hanem a gonosz tréfáktól elhatárolódva kiáll a barátai mellett. A Holdbogár új szereplőként a fogyatékkal élők témáját is behozza: a gyönge szárnyakkal és lábakkal bíró bogár nem tud önállóan közlekedni, ezért barátai segítségére szorul, akik csöpp kerekesszéket készítenek neki. Mégsem kiszolgáltatott szereplő, sokkal inkább az önállóságot testesíti meg. Valóban, olyan természetes könnyedséggel sikerült ábrázolni mind az állapotát, mind a barátai szükséges, de nem tolakodó segítségét, hogy egy percig sem tűnik szánni való karakternek. „Ez jó volt, nem?” - hangzott fel a Holdbogár-epizód utáni röpke csendben az őszinte reakció az egyik óvodástól. Alkotói küldetés teljesítve.

Énképzavar, zaklatás, tanuláshiány - tudatosítani kell az internethasználat veszélyeit

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2020.07.14. 09:00

Fotó: Jakob Helbig / AFP
Van egy app, amelyik közös tanulással hozza létre a „digitális családot”.
Egyre több gyerek látja az okostelefont szülei kezében, így egyértelmű, hogy a lehető leghamarabb ők is saját készüléket szeretnének. Ez viszont nem jelenti azt, hogy tisztában vannak az online jelenlét lehetőségeivel és veszélyeivel is. Mivel gyakran a felnőttek sem rendelkeznek elegendő információval, ezért leginkább a tiltás módszerével élnek, amely korántsem jó megoldás. Ezen a helyzeten szeretne változtatni és elősegíteni a szülő-gyerek együttműködést a Mongu for Teen applikáció, amelynek célja, hogy közös tanulással hozza létre a „digitális családot”. A telefonra (jelenleg iOS operációs rendszerre) letölthető alkalmazás nem a főként szűrésen alapuló (parental control) szoftverek elvei szerint működik, elutasítja, hogy a szülő hozzáférjen gyermeke böngészési előzményeihez és beszélgetéseihez. A projekt ötletgazdája és ügyvezetője, Dr. Dóra László szerint nem szabad a gyerek privát szférájába beférkőzni, de nem is lehet magára hagyni, a fenyegetések ugyanis valósak. Saját felmérésükből is kirajzolódott, a szülőket a nem megfelelő tartalomhoz való hozzáférés, a digitális eszközöktől való függőség, az énkép zavar és a gyerekek fényképeivel, videofelvételeivel történő visszaélés aggasztja, míg a tizenévesek kortársaik zaklatásától (cyberbullying) és a felhasználói fiókok elvesztésétől tartanak. Ezek elhárításához folyamatos információra van szükség, amit viszont a felnőttek nem feltétlenül tudnak megadni, mivel nem ismerik a fiatalok körében használt alkalmazásokat: a tizenévesek másra használják a Facebookot vagy az Instagramot, mint szüleik, és a TikTok, Discord is ismerősebb terep számukra, részletezte az ügyvezető. A Mongu for Teen alkalmazáson keresztül személyre szabott információkat érhet el mindkét oldal: a tíz-tizennégy évesek játékos, humoros formában tanulhatnak a kibertérről, a szülők pedig tájékozódhatnak az újdonságokról, és gyermekük tudásáról.
Már az első telefonhasználattal párhuzamosan meg kellene ismertetni a legkisebbekkel, mire kell vigyázni internethasználatkor, ám ennek még nincs igazán kultúrája hazánkban, vélekedik Dóra László. Úgy látja, míg sokan csak passzív szinten használják a közösségi médiát, addig az aktív használók azt érzik, már nincs szükségük tanulásra, fel sem merül az igény, hogy óvatosak legyenek. És ha sokszor a felnőttek sem értik, miért fontos, hogy ne osszanak meg magukról sok információt, hogy várhatnánk ezt a gyerekektől? Az ügyvezető szerint ezen változtatni csak folyamatos tudatosítással lehet: ennek jó gyakorlatai lehetnek az iskolai órák keretében tartott tájékoztatások, a jogvédő szervezetek edukációs programjai, vagy a hasonló applikációk. Nem kérdés azonban, még hosszú út áll előttünk.