Balaton;drágulás;apartman;

Aranyárban kínálják idén a balatoni apartmanokat, és minőségről kár beszélni

Egy négyfős család 200 ezer forint alatt nem úszná meg a füredi egyhetes nyaralást, az egekbe szöktek az árak.

Elképesztő módon elszálltak a balatoni apartmanok bérleti díjai, van aki emiatt elhalasztja az idén belföldön tervezett nyaralását is -írja a hvg.hu.

A hírportál idézi egy csalódott, háromgyerekes anya levelét is a magánszállásokról. Mint a nő írta, családjával évek óta nyaralnak a Balatonnál, idén is szeretnének a tóhoz utazni, de az a tapasztalata, hogy nagyon felmentek az árak. „Egy saját konyhával rendelkező, kétszobás, nappalis, erkélyes és/vagy kertes, normális bútorokkal felszerelt, nem vasút melletti apartman esetében heti 180 ezer forintig tudunk elmenni nyugodt szívvel. Most azt tapasztaltam, hogy ezeket az igényeket nem kapom meg 230 ezer forint alatt” – sorolta.  

A csillagászati árakra és az ezekkel köszönőviszonyban sem lévő minőségre panaszkodtak a hírportál által idézett fórum hozzászólói is.

„Balcsira ötünknek félmillió forint alatt nem kaptam szállásajánlatot, így nem nyaralunk inkább” – írta egyikük. Más arra panaszkodott, hogy rengeteg időbe telt, mire talált olyan szállást, ami alig több árban, mint egy egyhetes horvátországi nyaralás lenne. „Mi is szívesen mennénk a Balatonra, mondván, az közelebb van, de kevesebbet fizettünk két hétre Dél-Spanyolországba, mintha a Balatonhoz mentünk volna pár napra” – csatlakozott egy harmadik.

A lap maga is próbát tett: szállást kerestek két felnőttnek és két gyereknek az augusztus 20-i hétre, Balatonfüredre. A legolcsóbb ajánlat 204 ezer forint, míg a legdrágább 330 ezer forint volt, ellátás nélkül.

Siófokon 120 ezertől 1 millió 100 ezerig van még szabad apartman ugyanarra a hétre, szintén egy négytagú családnak. Keszthelyen a siófokihoz hasonlóak az árak, akárcsak Fonyódon.

A Szallas.hu adatai szerint a belföldi foglalások 34 százaléka szól a Balatonra idén, június és augusztus között. Tavaly ez az arány 30 százalék volt. Árak és minőség ide vagy oda, a nyaralást tervezők nagyobb része apartmanokat keres, csak ezután jönnek a hotelek, a vendégházak és a panziók. „Az átlagos foglalási érték fejenként 4 százalékkal emelkedett 2019-hez képest” – írta megkeresésünkre Kelemen Lili, a Szállás.hu szóvivője

A magyar szállásadók egy jelentős része nagyon bízik az idei szezonban, és nem tagadja, nemhogy olcsóbban, de valamivel drágábban adják a szobákat idén. Egyikük, Möbius Zsuzsanna szerint az idei szezont nem lehet alapul venni, minden eddiginél gyengébb lesz. Ha valaki egy-két apartmant üzemeltet, az csak mellékjövedelmet hoz, az elvárások az utóbbi években növekedtek, de eddig igazodni lehetett ezekhez. Möbius ugyanakkor hozzáteszi, szerinte a nyaralók igényei is irreálisan megnőttek, „az elvárás a csillagos ég létrával”.

Az állam is kampányt indított, hogy minél többen nyaraljanak idén a Balatonon. A Kisfaludy-programon belül pedig vidéki szálláshelyek pályázhatnak 60 milliárd forintra. Az MTÜ legutóbbi kiírása úgy szól: az a cél, hogy 28 ezer szálláshely összesen 55 ezer szobájának mindegyike szobánként 1 millió forintot kapjon még ebben az évben, annak érdekében, hogy ezzel is támogassák a magyar kisvállalkozókat a válságból való kilábalásban. Jelentkezni július 15-ig lehet.

Az apartman ugyanakkor még mindig olcsóbb megoldás, mintha mondjuk Tiborcz István turai kastélyszállójának egyik olcsóbb szobájában szállnánk meg: szállodában a 20 százalékos nyitási kedvezménnyel együtt is 103 ezer forintba kerülne a legegyszerűbb superior szobában töltött éjszaka, félpanziós ellátással – a hvg.hu fiktív négyfős családja majdnem ennyiből egy hétig lakhatna egy siófoki apartmanban.