Van az a mémnek szánt képvicc a Facebookon, hogy a maszkviselés nem politikai állásfoglalás, hanem IQ-teszt. Húsz évnyi tudományos újságírói praxis után én is ugyanígy gondolom: nehéz legyőzni a kísértést, hogy intelligencia-deficitet és/vagy valamilyen hátsó szándékot feltételezzünk azoknál, akiket győzködni kell, hogy egy cseppfertőzéssel, légi úton (is) terjedő, elsődlegesen a légutak nyálkahártyáin át támadó vírus ellen hatékony védőeszköz az arcmaszk. Csak egy fokkal igényelne magasabb szintű absztrakciót (de a sorsunkról döntő politikusoktól még bőven elvárható lenne) annak belátása, hogy ha a kór a fertőzöttség első időszakában tünetmentes, viszont egyrészt már a látható szimptómák nélküli szakaszban is fertőz, másrészt a megfelelő tesztekkel ebben a fázisban is kimutatható, akkor a továbbterjedés megállításában kulcsszerepe van az ismert betegek körében végzett teljeskörű kontaktkutatásnak és szűrésnek, valamint a tömeges, alacsony küszöbű (lehetőleg ingyenes) teszteknek, és a vizsgálatok során nyert információk anonimizált, de gyakorlatilag valós idejű, részletes területi bontású hozzáférhetővé tételének. A fentieket nemcsak az elmélet, hanem a tapasztalat is alátámasztja: az összes olyan országban, ahol jelentős járványhullámot sikerült gyorsan megállítani, így védekeztek.
Magyarországon, amint azt éppen az orvosegyetemek utólagos tesztjeiből tudjuk, nem volt jelentős járványhullám, elsősorban a határok idejében történt lezárásának és a kormányzati akarat ellenében, társadalmi nyomásra végrehajtott iskolabezárásnak köszönhetően. Az előbbiekhez képest minden más faktor sokadlagos volt. Az a pávatánc viszont, amit az Orbán-kabinet, illetve a kormánybefolyás alatt álló járványügy a tesztelés terén bemutatott, inkább csak növelte a kockázatot ahelyett, hogy csökkentette volna. Hogy a józan észtől és a WHO-ajánlásoktól is eltérve elmaradt a szisztematikus kontaktfeltárás, és hogy az első hullám idején végig az indokoltnál sokkal kevesebb tesztet végeztek, az bizonyíthatóan emberéletek sokaságába került – például a Szent Imre Kórház páciensei és hozzátartozóik körében, az idősotthonokban, a Székesfehérvár-Mór tengelyen és a nyugati országokból hazamenekültek környezetében.
Közben százmilliárdokat költöttünk részben ócska, részben a kiszolgáló személyzet híján garantáltan használhatatlan lélegeztetőgépekre: tízszer annyi van, mint ahányhoz a legjobb esetben aneszteziológust és intenzív nővért tudnánk biztosítani. Ráadásul kiterjedt teszteléssel, a szabad mozgásnak és a gazdasági működésnek a valós fertőzésszámhoz történő igazításával valószínűleg ezermilliárdokat lehetett volna spórolni. Viszont most sincs elegendő teszt az országban, és az új utazási korlátozásokhoz kapcsolódó tesztprotokoll is ugyanolyan hibás, mint a korábbi. Ha így marad a második hullámra is, az azt bizonyítja, hogy a kormány semmit sem tanult az elsőből: megint egy olyan politikai intelligenciateszt következik, ahol mások butaságáért mi fizethetünk az egzisztenciánkkal, vagy akár az életünkkel.