vívás;tisztújítás;Szabó Bence;

2020-07-18 08:30:00

A szakma és a politika csörtéje lesz a vívószövetség tisztújítása

Szombaton eldől, hogy a fideszes politikus, Csampa Zsolt vezeti tovább a vívószövetséget vagy Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardozó.

Tisztújító közgyűlés tart szombaton a Magyar Vívószövetség (MVSZ), a résztvevők elnököt és elnökséget választanak. Ezúttal – ellentétben az előző tisztújítással – a jelenlegi elnöknek, Csampa Zsoltnak kihívója is akad, Szabó Bence személyében.

Csampa 2011-ben került a szövetség élére, amit nem a vívásban elért korábbi eredményeinek köszönhet, hanem annak, hogy fideszes politikus és kilenc évvel ezelőtt a kormány igyekezett szinte minden sportági szövetség élére saját politikust, a kormánypárthoz kötődő vezetőket helyezni. A vívók elnöke 2010 óta a Parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke és vezetője a kormányzati intézkedéseket vizsgáló albizottságnak. Huszonhat éves korában érettségizett, idegen nyelveket nem beszél.

Kihívója Szabó Bence, kétszeres olimpiai bajnok kardozó, a Nemzetközi Vívószövetség legfelső irányító testületének, a végrehajtó-bizottságnak a tagja, aki volt az Újpest elnöke, versenyzőként huszonkét évig szerepelt a lila-fehér klubban, a főváros negyedik kerülete díszpolgári címmel tüntette ki. Volt a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, majd főtitkára. Edzőként, szövetségi kapitányként is dolgozott a sportágban, szakmai tudása, tapasztalata megkérdőjelezhetetlen, az idegen nyelvekkel sem áll hadilábon.

Elvileg nem lehetne kérdéses a szombati elnökválasztás végeredménye normális körülmények között, de a magyar sport (és az ország) egészen speciális szabályok szerint működik.

A vívók esetében például az UTE, amelyhez Szabó Bence ezer szállal kötődik (sosem szerződött máshova) Csampa Zsoltot fogja támogatni, erről a lila-fehérek szakosztályvezetője tájékoztatta a korábbi kiváló vívót. Az az irányító, aki kinevezését többek között Szabónak is köszönhette. Ráadásul Szabó Bence sportolóként az olimpiai aranyérmeivel komoly anyagi forráshoz is segítette az újpesti klubot, mivel az egyesületek központi támogatásának mértéke attól is függ, milyen eredményeket értek el sportolóik a játékokon.

A két jelölt tettei is önmagukért beszéltek az elmúlt hetekben. Szabó Bence a FIE képviseletében kötött megállapodást Szabó Tünde, sportügyekért felelős államtitkárral egy vívóakadémia létrehozásáról. Csampa Zsolt közben közös képet tett ki saját magáról és Schmitt Pálról a Karmelita kolostorból. Schmitt a magyar sport történetének egyik legismertebb és legelismertebb sportvezetője volt, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, aki azonban plágiumbotrányával kiírta magát az itthoni és a nemzetközi sportéletből.

Szabó Bence egyeztetett a tagszervezetek képviselőivel, többségüktől azt az ígéretet kapta, hogy mellette állnak és őt támogatják majd a közgyűlésen. Nagy kérdés, hogy a szóban tett ígéretek megvalósulnak-e a szavazás alkalmával.

Egy normálisan működő országban, normális (sport)értékrend esetén egyetlen pillanatig sem lehet kérdéses, hogy a két jelölt közül ki vezetheti az MVSZ-t. Sportszakmai szempontból csak egy jelölt nyerhet. A magyar sport viszont a kormány strtatégiai ágazata (játékszere) 2011 óta, ez pedig azt is jelenti, hogy a politikai szempontok sokszor felülírják a sportszakmai érdekeket.