A karantén több hónapja alatt kezdtem kifogyni az olvasnivalóból. Igaz, ott a rengeteg könyv a polcokon, no de vagy már olvastam, vagy nincs kedvem hozzá. De nini! Édesanyám hagyatékából itt ez a szép, keménybe kötött könyv. Eddig mindig túlléptem rajta, hiszen nem az én íróm. No, most ráfanyalodván, elővettem. Előítéletemben persze benne bujkált, hogy még a gimnáziumi ősidőkben lekicsinylő pár mondatot kaptunk csak Erdős Renée-ről, valahogy így: a Horthy-korszak divatos szerzője, főleg szentimentális regények nő-írója. Igaz, vegyük hozzá, hogy ezeket az intelmeket még az ötvenes évek legelején, a legvadabb diktatúra idején szánták nekünk az iskolánkban.
Ám a könyv címe oly biztató: Brüsszeli csipke. Biztató, hiszen mindig is elsőrendű kedvencem volt ez a csipke. A vitrinemben most is ott díszeleg dédanyám gyönyörű estélyi gallérja, csodálatos szépség. És magam is, ahányszor csak megfordultam Brüsszelben, mindig hoztam egy-egy gyönyörűséges darabot.
Nos, a csipke, a belőle összeállított készlet a regényben csupán díszlet, igencsak mellékszereplő. Hamar kiderül, hogy ez bizony egy szentimentális szerelmi regény. Éppenséggel nem nekem való műfaj, bár szép, olvasmányos stílusban íródott. És igencsak kapós lehetett a maga korában, mert az én kötetem első oldalán már kitűnik, hogy tizenháromezer példányban kelt el eddig. Hanem én még az Anna Kareninát sem kedveltem, mai napig számomra legvonzóbb alakja a szegény elhagyott, megalázott férj, Karenin. Ám végül a karanténnak a korábbi életemhez képest kitöltetlen mindennapjai győztek: végigolvastam a könyvet, amit máskor, mozgalmasabb életemben már talán a harmadánál visszarakok a polcra. Mert mit nekem a jómódú hölgy bánata, félelmei az öregedés küszöbén? (Öregedés? Negyvenéves, nekem, innen, életkorom hatalmas magasából, még igencsak fiatalka.) És mit nekem egy középkorú nő fellángoló szerelme, majd furcsa megcsalatása? Voltaképpen taszít, mert bár – mint már említettem – a könyv igen jól megírt és olvasmányos, semmit, szó szerint: semmit nem ad vissza a korból, amiben játszódik. A kiadás dátumából sejtem, hogy valószínűleg a múlt század húszas éveinek legvégén játszódik a történet. Ám semmi említés az akkori rettenetes gazdasági világválságról. Csak sejtem, hogy az utána következő megélénkülés gazdasági kibontakozásában élnek – nagyon magas színvonalon – a könyv hősei, mert a bank, amelynek a férj az igazgatója, nagy lakásépítkezésbe fog bele, amire éppen a csábító, az építési vállalkozó mérnök kapja a megbízatást. Valóban, ekkor nagy építkezések folytak, egyebek között az Új-Lipótváros szép Bauhaus házai is ezekben az években teremtődtek.
Végül is, kiolvastam a könyvet. Magamban megdicsértem Renée-t a frappáns befejezésért, mert voltaképpen ez egy igen jól megírt könyv. Jó, ám nem kiváló, és főleg, nem nekem szóló.
De mégis, miközben szépen visszaraktam édesanyám könyvtárának ezt a hagyatékát a polcra, mélyebben elgondolkodtam róla. Hiszen a karanténnak is voltak előnyei: sokkal-sokkal több időm maradt arra, hogy tovább görgessem a könyv mondanivalóját. Nem állhattam meg, hogy ne folytattam a hősök további sorsát. Valóban, elkezdett izgatni a gondolat, vajon mi lesz, milyen lehet Renée hőseinek további sorsa, mi történhetett velük alig egy-másfél évtized múlva? Nemkülönben a forró kérdés is belém hasított: mi történik az országgal, amiben éltek?
És innen az izgató, égőpiros szerelmi történet komor, mély fekete valóságba torkollik. Mert ma már jól tudjuk, hogy a harmincas évek gazdasági lendületét erős háborús készülődés alapozta meg. Elég csak egyetlen példát felemlegetni: a Darányi-Imrédy-féle győri programot, amely jelentős haditechnikai fejlesztésével lendítette az ipart, a gazdaságot. Aztán, hogy mielőbb használjuk is ezt a haditechnikát, 1941 nyarán gyorsan beleugrunk a Szovjetunió elleni háborúba. Mert, pestiesen szólva: siettünk, hogy jó helyet kapjunk… Sikerül is eljutnunk másfél év múlva, 1943 telén a Magyarországtól kétezer kilométerre fekvő Voronyezsig… (Jártam ott, mint nukleáris szakember, mert Novovoronyezsben épült föl a mi majdani atomreaktorainkhoz hasonló két egység. Nagyon szívélyesen fogadtak az ottani kollégák. Ám én elborzadtam, milyen hatalmas távolságra van tőlünk ez az óriási lapály. És milyen rettenetes lehetett a szerencsétlen magyar katonáknak a mínusz 30, sőt időnként 40 fokos hidegben, alkalmatlan öltözékben hátrálni-menekülni, miközben még lőttek is az én barátságos kollégáim apái-nagyapái.)
Elgondoltam, tovább szőve az Erdős-könyvet, hogy nagy valószínűséggel a főhősnő imádott fia, immár mérnökként, valamilyen alacsonyabb tiszti rangban, hadnagyként, netán főhadnagyként vajon hazajutott-e innen? Vagy megfagyott, jobb esetben fogságba esvén esélyt kapott a túlélésre? Netán életben maradt, de le kell vágni elfagyott lábát?
És a szülei sorsa? Apjáé, a precíz, okos bankáré? Akinek gyanúsan németes neve van, bár meglehet, hogy nem zsidó, hanem szász vagy sváb származék. Nagy a valószínűsége persze, hogy vezető pénzemberként zsidó, az ő helye tehát a gyönyörű svábhegyi villából a pesti gettóba vezet. És felesége, a regény hősnője, a szerelmes szépasszony? Követi-e férjét az üldöztetésbe? Vagy menti „árja párja”-ként az urát, eldugva egy rejtett kamrában? No és a könyv szerelmes ifjú párja? A hősnő önfejű lánya és az ő férjévé vált csábító építész? Talán volt annyi eszük és még az Anschluss után kivándoroltak Amerikába? Hepiend lenne, mert így a felszabadulás utáni rettenetes nyomorban, majd az azt követő mély szűkösségben segíteni tudnák az itthon maradottakat.
No de mi lett a család pompás panorámájú, gyönyörű svábhegyi villájával? Nagyon valószínű, hogy a még Pest felszabadulása után is dúló budai harcok során jó pár találatot kaphatott. Az épület megmaradt részeiből pedig, áldott magyar szokás szerint, nyilván széthordtak minden mozdíthatót. De szerencsére a gazdag bankár családnak volt egy ötszobás lakása is Pesten, az Andrássy úton. Amely a kommunista érában igen alkalmas lehetett társbérletnek. Meghagynak a régi tulajdonos-lakóknak két szobát, a másik háromba meg beköltöztetnek egy sokgyermekes proli családot. És folyhat éveken, akár évtizeden keresztül a mindennapos ádáz közelharc a fürdőszobáért, a konyháért. Csakhogy az is megtörténhet, hogy nem túl sokáig tart ez a harc, mert rövidesen jön az értesítés, hogy irány a Hortobágy, oda telepítik ki őket, velük az asszony öreg szüleit: az egykori magas rangú bírót és feleségét.
Végül is, elgondoltam: mennyire igazságtalan vagyok! Hiszen Erdős Renée, ez a sikeres szerző, akinek több mint ötven kötete jelent meg, ezúttal is egy jól eladható, szívet facsaró, szépségesnek szánt és annak el is fogadott könyvet írt, a „boldog béke” éveiben. Aligha lehet számon kérni rajta vérpiros történetének fekete folytatását. Ámbár, voltaképpen megírhatta volna, hiszen 1956 nyaráig élt. És amilyen remek tollú író volt, talán egy kiváló regény születhetett volna belőle.
