lopás;Terézváros;térfigyelő kamerák;

2020-07-21 08:13:02

Keresik a terézvárosi tévétolvajt, akiről térfigyelő kamerás „dokumentumfilm” is készült

Nem zavartatta magát a férfi, és zsákmányát sajátjaként cipelte, villamosoztatta át a városon.

A terézvárosi rendőrök keresik azt a férfit, aki a gyanú szerint a budapesti kerületből ellopott egy tévét, majd kézben vitte végig, szinte az egész városon. A rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen férfi június 17-én délután, 16 óra 15 perc körül Budapesten a VI. kerületi Liszt Ferenc tér egyik lakásába bement, és ellopott egy televíziót, majd kezében a készülékkel távozott a helyszínről. A televíziót gyalogosan, majd a nagykörúti villamosra felszállva szállította el, s mindezt a közterületi, illetve a járműre felszerelt térfigyelő kamerák dokumentálták. 

A BRFK VI. kerületi Rendőrkapitánysága lopás gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Kérik, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést.