Zala megye;Somogy vármegye ;viharkárok;kitelepítések;

2020-07-25 11:32:20

Lecsapott a vihar – Családokat telepítettek ki Zalában, utakat kellett lezárni Somogyban

Surdon fennáll a veszélye annak, hogy átszakad a település központjában lévő tó gátja az extrém mennyiségű csapadék miatt.

Zala megyét a pénteken érkező hidegfront hatására kialakult heves vihar szinte teljesen elöntötte – írta a zaol.hu. Mint arról beszámoltak, a dél-zalai területeken családokat kell kitelepíteni, Zalaegerszeg belvárosában az áram is elment, és a szomszédos Somogy megyében is utak „tűntek el”.

Megelőzésként négy házból hét embert telepítettek ki a Zala megyei Surdon, mert fennáll a veszélye annak, hogy átszakad a település központjában lévő tó gátja az extrém mennyiségű csapadék miatt. A megyében közúti hidakat mosott el a víz, ezért egy település megközelíthetetlenné vált.

Kanász János surdi polgármester az MTI-vel közölte: a péntek este óta tartó intenzív esőzés miatt 80 pincét elöntött a víz, sok helyen akár másfél méteres magasságig, de az utcákon is majdnem derékig érő vízben gázoltak. Már éjszaka számos házból ki kellett menteni az állatokat a mindent elöntő belvíz miatt. A település központjában lévő tó szombatra annyira megtelt, hogy több helyen lyukak keletkeztek a gátfalon, de a gát tetején is átfolyik a víz.

Kritikus az állapota, nagy az esélye annak, hogy a védmű átszakad, ezért felkészültünk arra, ha embereket kell kitelepíteni – jelezte a polgármester.

Hozzátette, hogy megnyitották a kultúrházat, ahová élelmiszert és innivalót szállítottak. A falubusz már kora délután készenlétbe állt, hogy elszállítsa azokat, akik ezt igénylik, illetve figyelmeztették a környékben élőket, készüljenek arra, hogy esetleg el kell hagyniuk a házaikat.

Kalamár Norbert, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: megelőző intézkedésként döntöttek úgy, hogy Surdon négy házból hét embert telepítenek ki a polgármester és a helyi közbiztonsági referens koordinálásával.

Az Útinform arról adott tájékoztatást, hogy a Zalaszentjakab és Kisfakos közötti úton, a 3-as kilométernél a Malomárok hídját elmosta a víz, emiatt Miháld megközelíthetetlenné vált.

A Nemesdéd és Miháld közötti úton, a 4-es és a 7-es kilométer közötti hidat szintén elmosta a hirtelen lezúduló víztömeg, az utat ezért lezárták, de Nemesdéd még megközelíthető.

A vihar és az extrém mennyiségű csapadék miatt péntek este óta Zala megye tucatnyi településén kellett beavatkoznia a katasztrófavédelemnek. Elsősorban az utakra dőlő fák eltávolítására, de több helyen vízszivattyúzás miatt is hívták őket, elsősorban Zala déli részén.

Horgászoknak segítettek Somogyban

Több utat is le kellett zárni Somogyban szombaton az esőzés következtében kialakult vízátfolyások miatt – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Azt írták, hogy teljes szélességében lezrták a 68-as számú főút a 60-as kilométerszelvénytől a Tapsonyi elágazásig, valamint az 51-es kilométerszelvénytől Segesdig.

A 61-es számú főút 157-es kilométerszelvényében Terebezd-puszta térségében félpályán haladhat a forgalom, a Nagybajom és Böhönye közötti útszakaszt viszont teljes hosszában lezárták.

A rendőrség a forgalmat a környező utakra tereli, egyúttal arra kéri a közlekedőket, hogy a lezárt szakaszokat lehetőleg kerüljék el.

Óvári Timót, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tűzoltók pénteken horgászoknak segítettek a Desedai Arborétumban, ahol a víz nagy mennyiségű földet vitt az útra, ellehetetlenítve a közlekedést.

Szombaton a legtöbbször Segesdre kellett vonulniuk, ahol helyi és nagyatádi önkéntesekkel pincékbe, házakba befolyt vizet kellett szivattyúzniuk. Vésén és Böhönyén lakóépületekből, Segesden autóból mentettek embereket, Csurgón homokzsákokkal akadályozták meg, hogy a halastó vize kilépjen a medréből.

Böhönyén a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület tagjai mentettek meg egy kerékpárost, akit elsodort a víz, de egy ház kerítésében meg tudott kapaszkodni.