Előfizetés

Ezentúl fekete-fehér lesz a zöldkártya

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.27. 10:33

Fotó: Népszava
Az erről szóló pénzügyminisztériumi rendelet pénteken lépett hatályba.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) meglétét igazoló zöldkártyát ezután fekete-fehérben bocsátják ki a biztosítók – pénteken lépett hatályba a pénzügyminisztériumi rendelet, amely ezt lehetővé tette – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Megszületett ugyanis az a nemzetközi megállapodás, amely lehetővé teszi, hogy tagállamok, illetve biztosítóik a jövőben fekete-fehér alapon bocsássák ki a fedezetigazolást. A zöldkártya-rendszer magyarországi szervezete, a Mabisz által működtetett nemzeti iroda péntektől a kgfb-vel foglalkozó valamennyi biztosítótársaság számára engedélyezte a fekete-fehér alapszínű zöldkártyák kibocsátását. A járványhelyzet és a nyári szabadságolások miatt ugyanakkor átmeneti időszakot biztosítanak az átállásra. Szeptember 30-ig így zöld alapszínű zöldkártyák kibocsátására is marad lehetőség mind papír alapon, mind elektronikus úton. Október 1-jétől viszont már csak fekete-fehér zöldkártyák adhatók ki – közölte a Mabisz. A Mabisz közleménye emlékeztet, hogy a Magyarországon megkötött gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés kiterjed az Európai Gazdasági Térség tagállamainak területére, Svájcra, valamint azokra az országokra, amelyekkel erről kétoldalú megállapodás született. Ennek keretében egyes országok – köztük az összes uniós tagállam – külön megállapodás alapján a fedezet igazolásául elfogadják a gépjármű forgalmi rendszámtábláját. Azokba az országokba azonban, amelyek csak a zöldkártya rendszerben vesznek részt, a rendszámegyezményben nem, a biztosító által kibocsátott, a fedezet meglétét igazoló zöldkártya szükséges a határátlépéshez. A magyar autósoknak jelenleg a szomszédos országok közül csak az Ukrajnába való belépéshez kell zöldkártyával rendelkezniük. Vannak azonban olyan országok, ahová a Mabisz annak ellenére javasolja a zöldkártya elvitelét, hogy azok a rendszámegyezmény részesei. A szövetség jelezte: ezekről az országokról rendszeresen tájékoztatást ad honlapján.

Rekordszintre nőtt az arany ára

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.27. 09:40
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Reggel fél nyolckor az arany ára unciánként 1,74 százalék (33,10 dollár) emelkedéssel, 1930,50 dolláron állt.
Rekordszintre, 1930 dollár fölé drágult az arany ára a hétfő reggeli ázsiai kereskedésben. Reggel fél nyolckor az arany ára unciánként 1,74 százalék (33,10 dollár) emelkedéssel, 1930,50 dolláron állt. Pénteken az augusztusi jegyzésű aranyár 7,50 dolláros drágulással rekordszinten, 1897,40 dolláron fejezte be a napot. Az előző zárórekord 2011 augusztusában született, 1891,90 dollárral. A nemesfém drágulását részben az okozza, hogy a befektetők – az arany befektetési menedék szerepének köszönhetően – aranyba ruháznak be a felerősödött amerikai-kínai konfliktus miatt és amiatt, hogy nem csitul a koronavírus-járvány a világon, ami komolyan visszafogja a globális gazdaságot. A Reuters által korábban idézett egyik szakérő szerint a bizonytalan gazdasági és politikai környezet miatti kiugróan nagy kereslet drágítja az aranyat, de gyors csökkenésbe válthat a nemesfém ára, ha ezek a körülmények megváltoznak.

Javultak a fogyasztók és az üzleti szolgáltatók kilátásai, nehézkesen megy az újraindulás az iparban

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2020.07.27. 08:04
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A lakosság körében júliusban is érezhetően enyhült a munkanélküliségtől való félelem, de a járvány előttinél még így is sokkal rosszabb a kép.
A magyar gazdasági szereplők kilátásainak áprilisi sokkszerű romlása után májusban és júniusban számottevő pozitív korrekció következett be. Júliusban a GKI konjunktúraindexe csak enyhén, 2 ponttal mínusz 18,2 pontra emelkedett – a fogyasztók és az üzleti szolgáltató cégek javuló, a többi ágazat stagnáló várakozásainak köszönhetően – közölte a GKI Gazdaságkutató az MTI-vel. A GKI által, az unió támogatásával végzett felmérés szerint a fogyasztói bizalmi index júliusban 6 ponttal mínusz 26,9 pontra emelkedett, míg az üzleti mindössze 1 ponttal mínusz 15,2 pontra nőtt a júniusihoz képest. Az üzleti bizalmi index értéke júliusban a 2013 eleji szintnek felel meg. Az iparban nehézkesen megy az újraindulás. Júliusban a bizalmi index lényegében nem változott az egy hónappal korábbihoz képest. Ugyan a rendelésállományok megítélése javult, de a termelési kilátások romlottak. Az építőipari várakozások sem változtak érdemben. Az ágazat előző háromhavi termeléssel és a rendelésállományokkal kapcsolatos elégedettsége is romlott kissé. Júliusban a kereskedelmi bizalmi index csak hibahatáron belül javult. Az eladási pozíció és a készletek megítélése ugyan javult, de a várható rendeléseké romlott. A szolgáltató cégek körében az elmúlt időszak üzletmenetének megítélése és a következő hónapokban várható forgalmi várakozás is pozitív irányba mozdult el. Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága júliusban valamelyest javult. A kereskedelemben és a szolgáltató szektorban már kissé több a létszám növelését, mint annak csökkenését tervező cég. Az iparban és az építőiparban azonban még ez utóbbiak vannak többségben. A lakosság körében júliusban is érezhetően enyhült a munkanélküliségtől való félelem, de a járvány előttinél még így is sokkal rosszabb a kép. Az áremelési törekvés csak az iparban erősödött, az többi ágazatban kissé gyengült. A magyar gazdaság jövőjének megítélése júliusban is érezhetően javult, az ipart kivéve minden ágazat kilátásai javultak. Némileg javult a fogyasztók véleménye is, a GKI fogyasztói bizalmi index értéke a mérése kezdete óta eltelt időszak legnagyobb áprilisi zuhanása után májusban jelentősen, majd júniusban és júliusban is lassabb ütemben korrigált. Az index májusban a koronavírus lassú lecsengése és az áprilisi erős bizonytalanság enyhülése következtében 11,3 ponttal emelkedett, majd júniusban 5,7, júliusban 5,9 ponttal nőtt tovább (szezonálisan kiigazítva), és ezzel összességében az áprilisi zuhanás 61 százalékát dolgozta le. Az index jelenleg a 2015 őszén mért szinten áll. Júliusban a fogyasztói bizalmi indexet alkotó négy részmutató mindegyike javult. A lakosság saját pénzügyi helyzetének alakulását és a saját jövőbeli megtakarítási képességet egyaránt közepesen javulónak értékeli. Ez utóbbi mutató már valamivel a februári szint felett áll.