rablás;Göd;késes rablás;szendvics;

2020-07-29 10:40:15

Ölni tudott volna néhány kenőmájas zsemléért a gödi rabló

Torokhoz szorított késsel rabolt ki egy horgászt József, aztán belakmározott a zsákmányolt 180 forintból.

Előbb rokonoknál szállt meg, majd padokon aludt a Gödön vendégeskedő B. József: a férfi pénze hamar elfogyott, ezért úgy döntött, rabolni fog magának. Július 25-én, délben meg is valósította tervét: a gödi Feneketlen-tó partján egy horgász háta mögé lépett, majd zöld nyelű bicskáját az áldozat torkához szorítva, pénzt vagy életet követelt.

A rabló pénztárcát és mobilt akart szerezni, végül azonban megelégedett a markába csúsztatott pénzérmékkel, 180 forinttal is. 

A férfi ezután egy bokorba rejtette dzsekijét, az elkövetéskor használt ruháját és a bicskát a Dunába dobta, a megszerzett apróból pedig három zsemlét és egy kenőmájast vett egy közeli kisboltban.

A rablást persze bejelentették a rendőrségen is, a nyomozók pedig próbálták felkutatni a tettest, adatokat gyűjtöttek. A nyomozást segítette, hogy járókelők július 27-én felfedezték a bokorba hajított dzsekit – a kabátot pedig egy helyi kocsma vezetője is felismerte, mint a hozzá többször betérő gyanúsított kabátját. 

B. Józsefet nem sokkal később elfogták. Kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, magyarázata szerint nagyon megbánta tettét, amire az éhség vitte rá.

Az őrizetbe vett férfi ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság, egyben kezdeményezik letartóztatását (police.hu).