Előfizetés

Óriások

Tizenhárom éve Tom Lantos egy kongresszusi meghallgatáson ráförmedt Jerry Yangra, a Yahoo alapító-vezérére: „Maga technológiai és pénzügyi értelemben óriás, de erkölcsi törpe”. Lantosnak volt fogalma a technológiai cégekről, San Mateo-i választókörzetéhez tartozott a Szilícium-völgy. Az akkor hárommilliárd dolláron ülő Yang cége kiadta Pekingnek egy blogger adatait, akit annak rendje s módja szerint be is börtönöztek. Azóta nagyot változott a világ, Lantos meghalt, a technológiai cégek sokkal nagyobbak és már mindenkinek a bögyében vannak – bár az igaz, hogy Kínában továbbra sincs szólásszabadság. Az Amazonon bonyolódik az internetes kereskedelem 40 százaléka, a Facebooknak 1.7 milliárd felhasználója van, másodpercenként 63 ezren keresnek valamit a Google segítségével (ehhez a cikkhez is kellett vagy két tucatszor), az Apple pedig már 220 millió iPhone-t adott el és továbbra is műszaki-üzleti etalon. A négy, „garázsból” indult cég tőzsdei értéke ötezer milliárd dollár, de ez nem írja le a világra gyakorolt hatásukat: legyünk bár Wall Street-i tőzsdecápák, nigériai tehénpásztorok vagy magyar méhészek, megváltoztatták az életünket. Annyira sikeresek, hogy túl nagyra nőttek. Már nem csak versenytársaikra veszélyesek, hanem egész ipar- és üzletágakra (köztük a sajtóra), a politikusokra – és persze a társadalomra. Közben vezetőik a retorikában is csúcsteljesítményt nyújtanak: őket a merő jószándék vezeti, a pénz csak szükségszerű rossz. A helyzet szabályozásért kiált, de nem árt az óvatosság. Ha Trump, Putyin vagy Hszi Csin-ping akarata érvényesül, gyorsan elveszíthetjük a technológiai fejlődés pozitív eredményeit, viszont minden megmaradhat, amit utálunk belőle. Az ijesztően okos óriásokhoz csak ésszel és tiszta kézzel szabad hozzányúlni, ilyen vezetőket pedig egyedül a demokrácia képes kitermelni.

Halk sajnálat

Rettenetesen sajnálatos, de nyilvánosan nem elítélendő – ez a magyar álláspont az isztambuli Hagia Sophia újbóli mecsetté alakításáról. Nemzetközi szinten azonnali és óriási felháborodást váltott ki, hogy Törökország megváltoztatta az eredetileg keresztény bazilikának épült VI. századi műemlék múzeumi státuszát. A keresztény jelképekért máskor lelkesen kiálló Orbán-kormány álláspontját viszont csaknem háromhetes hatásszünet után ismerhettük meg. Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár, Azbej Tristan a Spirit FM-en elismerte, hogy a lépés „nem a vallások és a civilizációk békés együttélését erősíti”. Hangsúlyozta azonban, hogy a magyar-török kapcsolatok a tiszteletteljes párbeszéden alapulnak, ezért nem elvárható az elítélő nyilatkozat. Noha a világias országból iszlamizálódó Törökország tiszteletet érdemel, más országoknak jár a kritika: Azbej Tristan ugyanebben a műsorban a Nyugatot bírálva magasztalta a magyar humanitárius segélyprogramot, a Hungary Helpset. Az államtiktár úgy állította be, mintha kizárólag az Orbán-kormány segítene a szenvedő keresztényeken, ám a helyzet ennél jóval összetettebb. Míg mondjuk a magyar támogatások keretében keresztény templomokat és iskolákat építenek Irakban, addig német segélyekből az ivóvízellátást és a szennyvíz-elvezetést oldják meg. Arról sincsen szó, hogy a Hungary Helps kizárólag keresztény vallási célokra költene a közpénzből: adományoztak az Iszlám Állam által brutálisan üldözött jazidiknek és egy kongói szemészeti klinikára is. És a nemzetközi segélyből is jut a keresztényeknek: az UNESCO és az Egyesült Arab Emírségek közösen építenek újjá két moszuli templomot. A különbség csupán annyi, hogy a Nyugat nem részesít előnyben egyetlen vallást sem. Mindazonáltal a világiasság iránti elköteleződés nem jelenti a keresztények cserben hagyását: a Hagia Sophia ügyében az Európai Unió nyilvánosan követelte annak semleges, múzeumi státuszának visszaállítását, miközben az Orbán-kormánytól csak halk sajnálkozásra telik. 

Forrong a Balkán

Magánbeszélgetések során sokszor merül fel a kérdés: mi az a határ, aminél az emberek már megelégelik, hogy teljesen hülyének nézik őket? Gyakran az lehet az érzésünk: a határ a csillagos ég. A Kádár-rendszerben az emberek bőven megelégedtek azzal, hogy volt elég pénzük a mindennapi betévőre, volt lakásuk, kivárták azt a pár évet, míg hozzájutottak hőn áhított kocsijukhoz, szociális helyzetüket is jónak érezték. A rendszer akkor kezdett recsegni-ropogni, amikor már egyre kevésbé érezték biztonságban magukat. Az emberek kezdtek elszegényedni, s miután a világútlevéllel már szabadon mehettek Nyugatra, tömegek láthatták azt a hatalmas különbséget, ami a szocializmus és a kapitalizmus között tátongott. Hasonló okok vezettek Jugoszlávia széteséséhez is. Amíg Tito élt, a Nyugat is szívesebben adott kölcsönt az országnak, halála után azonban elengedték az ország kezét, s bár még volt egy rövid gazdasági fellángolás a nyolcvanas évek végén, ekkorra már oly mértékűvé váltak a nemzetiségi ellentétek, hogy nem volt visszaút. A Balkán mai társadalmi helyzete kicsit hasonlít az akkorihoz. Most azonban nem a kölcsön hiánya nyomán kialakult gyászos gazdasági viszonyok, vagy a nemzetiségi villongások miatt kerültek robbanáshoz közeli helyzetbe az ottani társadalmak: a koronavírus-járvány hozta felszínre az éveken át sikerrel szőnyeg alá söpört problémákat. Szerbiában a kormány ijesztő válságkezelése nyomán vált nyilvánvalóvá, hogy éveken át becsapták az embereket, az Aleksandar Vucic elnök által oly sokszor emlegetett szerb gazdasági felvirágzás csak mese. Szerbiához hasonlóan Bulgáriában is hetek óta tüntetnek, mert az itt élőket is alaposan átverték: bár már évek óta azt hallhatják a bolgárok, milyen nagyszerűen halad az Európai Unió által megkövetelt igazságügyi reform és a korrupcióval, a szervezett bűnözéssel szembeni küzdelem, s ezt tavaly év végén az Európai Bizottság is megerősítette, a mindennapi tapasztalat mást mutat. Annyira megelégelték a hatalom szemfényvesztését, hogy szerdán blokád alá helyezték Szófiát és több várost. Az országban az oligarchák a legfelsőbb politikai vezetést befolyásolják és a hatalmi ágak szétválasztása sem valósult meg. Sokatmondó például, miután Bojko Boriszov ádáz ellenfele, Rumen Radev elnök szóvá tette, hogy törvénytelen módon rendőri védelmet nyújtanak kétes hírű oligarcháknak, köztük a rendkívül népszerűtlen médiamágnásnak, Deljan Peevszkinek. A szófiai hatalmi viszonyokból kiindulva nincs ebben semmi meglepő: tavaly ősszel a miniszterelnök bizalmasát, Ivan Gesevet nevezték ki főügyésznek. Feltűnő, hogy az ügyészség rendre Boriszov és Pejevszki ellenfeleivel szemben indít eljárást, de az már nem érdekelte a testületet, hogy az oligarcha milyen szerepet játszott az ország legnagyobb bankcsődjében. A hatalmon lévők arroganciája átlépett egy határt a Balkánon. Azaz bocsánat, nem csak ott, de ezekben az államokban az emberek egy része legalább kezdi megelégelni azt, hogy folyamatosan hülyének nézik.