irodalom;karantén;

2020-08-06 10:30:00

Vírusközösség, avagy a nemzeti színű szájmaszk

A teremtés koronája című karanténantológia írásai a járvány elmúltával is maradandóak.

Alkalmi kiadvány – a Covid–19 első hullámának emlékére. Az alkalmi kiadványok két, egymást nem kizáró szempontból is érdekesek. Egyfelől az aktualitásuk miatt – a március közepén bevezetett és júliusban nagyjából feloldott karanténidőszakra már július legvégén könyv formájában reagál. Másfelől a maradandóságuk okán – ha kivonjuk az egyes írásokból a(z aktuális) vírust, a járványt, akkor is működőképes szövegeket kapunk, illetve az általuk ábrázolt, elvontabb jelenségek túlmutatnak a karanténhelyzeten. A huszonhárom kortárs magyar szerző írásait egybegyűjtő kötet mindkét szempontból jelesre teljesít. Valójában majdhogynem érdektelen/külsődleges – nem a szövegszervező „motorja” az írásoknak –, hogy a járvány/vírus/karantén hívta életre őket, önmozgók – emberi léthelyzetekről, emberi kapcsolatokról szólnak. A Covid–19 szemlesütve távozhat, funkcióját betöltötte…

Egy antológia pedig akkor sikeres, ha minél színesebb, minél szerteágazóbb, sokféle olvasót képes megszólítani, vagy egy olvasó sokféle érdeklődését képes kielégíteni. A teremtés koronája már a felkért írók sokféleségével is igyekszik e téren teljesíteni, mind sajátos, egyéni, felismerhető stílussal, írásmóddal bír, kedvére válogathat a (víruskiadványra éhes) befogadó. Műformát és műfajt tekintve szintúgy: tárca, napló, novella, hosszú elbeszélés, sci-fi (Horváth Viktor), disztópia (Horváth László Imre, Krusovszky Dénes), világháborús történet (Csabai László), Shakespeare- és Petőfi-paródia (Lackfi János), Boccaccio-hommage (Cserna-Szabó András), állatmese (Szécsi Noémi), krimi (Krusovszky Dénes), fantasy (Bartók Imre), lírai (hungarofuturista?) próza (Nemes Z. Márió) és más vegyített, hibrid – mutáns – formák.

A történetek is ötletesek – és hol kacagtatóak (Gerlóczy Márton, Maros András), hol tragikusak (Krusovszky Dénes, Háy János), hol tragikomikusak (Berta Ádám, Molnár T. Eszter, Totth Benedek); hol a múltba vezetnek (Csabai László), hol a jövőbe (Horváth László Imre, Krusovszky Dénes) – bár a jelenről szól mindegyik. Hol aktuál-közéletiek (Keresztury Tibor, Totth Benedek), hol nagyon emberközeliek (Háy János, Kácsor Zsolt, Kiss Noémi, Maros András, Mán-Várhegyi Réka, Zoltán Gábor). A magyar valóságról éppúgy szólnak, mint a külföldre magunkkal cipelt magyar valóságunkról (Berta Ádám, Molnár T. Eszter). Megtalálhatóak bennük a kényszerű vagy a választott összezártság, netán éppen a szétválasztottság határhelyzeteinek megannyi emberi, párkapcsolati konfliktusforrása és kirobbanása (Kácsor Zsolt) vagy „görbeszerű ellaposodása”: az őrület mindennapjaiban (Karafiáth Orsolya) a mindennapi őrület (Szvoren Edina), a globális fogyasztói kultúra/ipar emberi termékeinek rutinmozgása, szenvedő (retorikai és nem retorikai) alakzata.

Végülis az emberről szól mindegyik történet, nem a vírusról – ahogy erre kacsint a meghackelt festményborító is. Bár, lehet, nincs is különbség a kettő között.

Infó: A teremtés koronája – Karanténantológia

Szerkesztette: Cserna-Szabó András és Darida Benedek

Helikon Kiadó, 2020. 240 o.