Bejrút;robbanás;Libanon;

2020-08-07 06:17:04

Bejrúti robbanás: tizenhat embert őrizetbe vettek

A kikötői és a vámhatóság legalább tizennyolc tisztviselőjét kérdezték ki eddig. Csütörtökön tüntetők csaptak össze biztonsági erőkkel a libanoni fővárosban.

Tizenhat embert vettek őrizetbe a libanoni hatóságok a bejrúti kikötői negyedet romba döntő robbanással kapcsolatban – közölte az NNA helyi hírügynökség csütörtök este az ügyben illetékes katonai törvényszékhez rendelt kormánybiztosra hivatkozva.

Fadi Akiki tájékoztatása szerint a kikötői és a vámhatóság legalább tizennyolc tisztviselőjét kérdezték ki eddig.

Mint mondta, az érintettek között olyan munkások is vannak, akik a 12-es számú raktárnak az építéséért, illetve karbantartásáért feleltek, amelyben a 2750 tonna ammónium-nitrát berobbant.

Az illetékes szerint a katasztrófa helyszíne lezárva marad a vizsgálatok befejezéséig. Hozzátette, hogy a nyomozás a libanoni hadsereg és a belügyi biztonsági erők hírszerzési részlegének felügyelete alatt folyik.

Tüntetők csaptak össze a biztonsági erőkkel

Csütörtökön a libanoni fővárosban a robbanás miatt felindult tüntetők csaptak össze biztonsági erőkkel. Az NNA szerint a robbanás által romokban heverő egyik utcán a parlament épületének közelében a rendvédelmi szervek könnygázzal oszlatták a tiltakozókat, akik kövekkel dobálták meg a rendőröket és üzleteket rongáltak meg. Az oszlatás során többen megsérültek.

Az utcákra vonult emberek a bejrúti kikötői negyedet romba döntő keddi robbanásban a kormány alkalmatlanságának bizonyítékát látják. Ez a vélemény – hírügynökségek szerint – széles körben elterjedt a libanoni lakosság körében. Már a robbanást megelőzően is számos megmozdulás volt a libanoni vezetés ellen, amelyet sokan a helyi lakosok közül korruptnak tartanak.

Libanon évtizedek óta nem látott gazdasági válsággal küszködik, amelyet a koronavírus-járvány az utóbbi hónapokban kiélezett.

A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás következtében legalább 137 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel.

A történtek okait még nem sikerült tisztázni.