Európa készül az árra

A hírek alapján a jégolvadás miatt bekövetkező tengerszintemelkedés egyelőre távoli földrészek elvont problémája, pedig a valóságban a mi kontinensünknek is szembe kell néznie vele.

Koppenhága területének négyötöde a tengerszint feletti 0-3 méteres „magasságban” fekszik, de a város déli szigetének egy része mélyföld, vagyis már most is 10-40 centiméterrel a tenger szintje alatt helyezkedik el. A Koppenhágai Egyetem Niels Bohr Intézetének tanulmánya szerint ugyanakkor komoly esély van rá, hogy a dán partoknál a vízszint a jégolvadás miatt már ebben az évszázadban 1,6 métert emelkedik, ami azt jelenti, hogy gátak építése vagy valamilyen más beavatkozás nélkül a főváros néhány évtizeden belül nagyrészt víz alá kerül. Nem a harmadik világban, hanem Európa egyik legfejlettebb vidékén, egy (elővárosaival együtt) több mint egymilliós világvárosban, a 3,6 milliós Öresund-régió központjában. A problémával nem egyedül Dánia küzd: az említett tanulmány alapján Londonban 0,8 és 1,75 méter, Hollandiában 0,83 és 1,8 méter közötti vízszintemelkedés várható a legvalószínűbb forgatókönyv szerint.

Az IPCC, vagyis az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testülete szerint a jelenlegi felmelegedési folyamatok változatlanság esetén az átlaghőmérséklet emelkedése nem áll meg 4 Celsius fok alatt (vagyis ennyivel nő a Föld éves globális átlaghőmérséklete), ami a sarki jégtakaró nagyobbik hányadának elolvadásával jár. Ez idáig szinte biztosra vehető – az előjelei már látszanak: a jég olvad, a tengerszint pedig nő –, minden más viszont modellszámításokra, illetve a múltbeli adatokból levont következtetésekre épül. Sokváltozós egyenletről van szó, amelyben a globális hőmérsékletnövekedés, illetve annak lokális hatása csak az egyik paraméter a (legalább) tucatnyi közül. A bizonytalanságot fokozza, hogy a modellek általában lineáris változásokkal számolnak, amit a valóság nem feltétlenül követ. A jég például egy darabig „lineárisan” olvad – vagyis az elolvadt mennyiség egyenesen arányos az eltelt idővel és a környezet megnövekedett hőenergiájával –, ám egy ponton, amikor a gleccsereket feltartóztató partközeli jéggátak összeomlanak, és hatalmas jégtömeg csúszik bele a nulla foknál mindenképpen melegebb tengerekbe, a jég vízzé alakulása drasztikusan felgyorsul, akár özönvízszerű áradásokat is okozva. Egy másik, nehezebben számszerűsíthető faktor a jég gravitációs nyomása, illetve az olvadás után annak hiánya, ami miatt, vízszintemelkedés ide vagy oda, a Skandináv-félsziget és a Brit szigetek egy része talán a jelenleginél jobban ki fog emelkedni a tengerből. A sokféle hatás eredőjeként a század második felére kialakuló tengerszintet nehéz meghatározni, biztosan pedig csak az tudható, hogy a dagályok egyre magasabban tetőznek, viharok esetén pedig olyan területekre is kicsap a víz, ahol korábban nem járt.

A helyi védekezés kézenfekvő módja, hogy ahol hozzányúlnak a partvonalhoz, ott szélesebb kőszórással és magasabb partfallal próbálkoznak – ez figyelhető meg a Koppenhága Hellerup városrészénél lévő Északi strandon (olyan ellentmondásosnak tűnő lépésekkel együtt, hogy az újonnan beépített parti zónában felhúzott luxus-lakótömböket magasabb lábazatra állítják ugyan, ám tesznek alájuk mélygarázsokat is – igaz, a garázslejáratok egy része elgátolható). Ahova viszont már most is be-benéz a tenger, ott komolyabb megoldás kell. Az észak-nyugat dániai Lemvig kikötőjében például, ahol a viharral megtámogatott dagályok idején újabban több mint két métert nő a vízszint a „normál” dagályhoz képest, egy kanyargó betonfal védi a várost a víztől.

Partvédő gátat természetesen nem lehet mindenhova építeni, és a sok ezer kilométernyi európai partvonal bevédése valószínűtlenül drága lenne. Mindenesetre felbukkannak kevésbé konvencionális ötletek is – annál is inkább, mert vannak olyan forgatókönyvek is, amelyek lényegesen nagyobbra, 10-30 méteresre teszik a várható tengerszintemelkedést. Ebben az esetben Dánia nyugati partja nagyjából védtelen lenne, ugyanakkor a keleti partot és a három nagy szigetet (amelyek egyikén Koppenhága található) elvben meg lehetne védeni egy hatalmas, Dániát és Svédországot – mondjuk a félszigetcsúcson lévő Skagen és a svéd Göteborg között – összekötő, hajózózsilipet is tartalmazó tengeri gáttal. Az elgondolás abszurdnak tűnik, de elméleti más hasonló műtárgyak kivitelezése is felmerült már, például a Földközi tenger partvidékének megmentése érdekében a Gibraltári szorosban, Afrika és Európa között. A kérdés „csupán” annyi, hogy meg lehet-e csinálni, illetve, hogy megérné-e.