Az Amerika és Kína közötti katonai, technológiai és gazdasági rivalizálás mára elérte a hidegháborúnak minősülő csúcsfeszültséget. De hol van az ádáz ideológiai verseny, amely olyan központi szerepet játszott a Szovjetunió és az USA globális stratégiai vetélkedésében? Most a washingtoni State Department ennek az ideológiai dimenziónak a kétoldalú konfliktusrendszerbe való váratlan beemelésével tovább emelte a tétet.
Mivel Trumpot hidegen hagyják az ideológiai kérdések, a State Department, azon belül is Mike Pompeo külügyminiszer vált a Peking ellen megindított ideológiai harc éllovasává. Szerintük Amerika számára Kína még a Szovjetuniónál is nagyobb ideológiai kihívást jelent, mivel Hszi Csin-ping kínai elnök meggyőződéses kommunista, totalitariánus ideológus, aki az egész kínai politikai/gazdasági rendszert a hagyományos marxista-leninista elvekre építi fel. Arról az országról mondják ezt méretes, propagandisztikus túlzással, amelynek gazdaságában 70-80 százalékos a magánszektor aránya, és a Kínai Kommunista Pártnak több mint száz milliárdos tagja van.
Hogyan határozza meg Kína hivatalosan a politikai rendszerét? „Szocializmus kínai jellegzetességekkel.” Ám ez kiváltképpen a pártkongresszusoknak és iskoláknak szóló jellemzés. A párt gyakorlati tevékenységét nem az ideológia, hanem a pragmatizmus vezérli a bel- és külpolitikában egyaránt. A Szovjetunió – még gyönge gazdasággal a háta mögött is – tevékenyen exportálta kommunista ideológiáját és rendszerét a világ négy kontinensére, az ideológia ugyanis elsőbbséget élvezett.
A Potomac partján is látni kellene, hogy a „szocializmus kínai jellegzetességekkel” nem szerepel Peking exportlistáján. Kína nem az ideológia kivitelében és rezsimexportban érdekelt, hanem ipari túlkapacitásának külföldi értékesítésében és a világexportőri elsőbbségének megtartásában. És természetesen regionális és mindinkább globális geopolitikai befolyásának fokozásában. Washington és Peking több fronton – katonai, gazdasági, technológiai, geopolitikai – is késhegyre menő, stratégiai versenytársak, de az ideológia nincs ezek között. A pragmatikus Peking nem érdekelt ebben a harcban, ott az ideológia nem élvez primátust. Kína ideológiai démonizálásával Washingtonnak sem kellene mesterségesen tovább éleznie a kétoldalú feszültséget – még három hónappal az elnökválasztás előtt sem.