Előfizetés

Letöltendő fegyházbüntetést kértek arra a portásra, aki szexuálisan bántalmazott gyerekeket egy budapesti iskolában

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.17. 13:06
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A 61 éves férfi portásként, majd kertész-karbantartóként dolgozott egy általános iskolában.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és letöltendő fegyházbüntetést indítványoz azzal a férfival szemben, aki egy iskola dolgozójaként bizalmi viszonyt alakított ki a gyerekekkel és többeket molesztált – írja az ügyészség. A vádirat lényege szerint a vádlott, egy 61 éves férfi portásként, majd kertész-karbantartóként dolgozott egy budapesti általános iskolában. Emellett sportedzéseket és szakkört is tartott, illetve táboroztatásban is részt vett. 
A férfi kihasználta a gyerekek iránta kialakult bizalmát, és 2015-től több tanulóhoz szexuálisan közeledett, fejlődésüket veszélyeztette, többeket szexuálisan bántalmazott.

A férfit 2019-ben őrizetbe vették, 2020. júniusig letartóztatásban volt, majd – az ügyészség indítványa és fellebbezése ellenére – bűnügyi felügyeletbe került. A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen 12. életévét be nem töltött, az elkövető befolyása alatt álló sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt. Az ügyészség indítványozta, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról, a bíróság ítélje őt tizenegy év és nyolc hónap fegyházbüntetésre, valamint tiltsa el tíz évre a közügyek gyakorlásától és véglegesen tiltsa el olyan foglalkozás vagy egyéb tevékenység gyakorlásától, amely keretében kiskorúakkal hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet. A Fővárosi Főügyészség felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyen jellegű cselekmények napvilágra kerülésében nagyon fontos a család bizalmi és őszinte légköre, a történtek feldolgozásában pedig a szakértői segítség igénybe vétele. A gyermekmolesztálási üggyel ebben a cikkünkben foglalkoztunk. 

Űrtávközlési vállalatot alapított a Jászai Gellért által vezetett 4iG

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2020.08.17. 12:33

Fotó: Shutterstock
A cég az állam és magánszektor szoros együttműködésével állítja majd rögzített Föld körüli pályára, illetve üzemelteti Magyarország első hírközlési és telekommunikációs műholdját.
Magyarország első kereskedelmi, valamint kormányzati és tudományos kutatási feladatokra is alkalmas műholdjának üzemeltetésére CarpathiaSat Magyar Űrtávközlési Zrt. néven leányvállalatot alapított a 4iG; a tőzsdei társaság igazgatóságának döntését hétfőn tette közzé a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A leányvállalatot 5 millió forintos jegyzett tőkével és 365 millió forintos tőketartalékkal alapították, a 4iG többségi tulajdonrésze 51 százalékos, ami mellett irányítóbefolyással rendelkezik.

A CarpathiaSatban a 4iG mellett az Antenna Hungária Zrt. 44 százalékos, a New Space Industries Zrt. pedig 5 százalékos tulajdoni résszel rendelkezik.
A leányvállalat létrehozásával az alapítók célkitűzése, hogy 2024-ben geostacionárius pályára állítsa és hosszú távon üzemeltesse Magyarország első kereskedelmi, valamint kormányzati és tudományos kutatási feladatokra is alkalmas műholdját. A CarpathiaSat rendelkezik majd a geostacionárius pályaszakasz üzemeltetési jogával 2024-től húsz éven keresztül.

A társaság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben azt írta, hogy a pályaszakaszt még 2004-ben a magyar kormány bérbe adta egy külföldi magáncégnek. A szerződés 2024-ben jár le, ezt  követően Magyarországnak újra lehetősége nyílik arra, hogy saját pályapozíciója és frekvenciája fölött rendelkezzen. Azt írták, hogy ennek a lehetőségnek kiaknázására jön létre a CarpathiaSat Zrt., amely nemzetközi példákat alapul véve az állam és magánszektor szoros együttműködésével állítja majd rögzített Föld körüli pályára, illetve üzemelteti Magyarország első hírközlési és telekommunikációs műholdját.
– A felgyorsult digitalizáció és megnövekedett távközlési igények kiszolgálása érdekében globális törekvés az országok műholdas képességeinek fejlesztése. A kritikus infrastruktúra részeként Magyarország szuverenitása miatt is fontos, hogy ezen a területen is felzárkózzunk a világ élvonalához

– mondta a bejelentés kapcsán Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos.

Leszögezték, hogy a 4iG stratégiai célja, hogy Magyarország mellett a közép-kelet- európai régió vezető informatikai és infokommunikációs vállalatává váljon, illetve meghatározó pozíciókat építsen ki a távközlési szektorban. Hozzátették, hogy az első magyar műsorszórásra, internet- és telefonos szolgáltatásra, adatátvitelre és egyéb kutatási feladatokra is alkalmas műhold pályára bocsátása, valamint hosszú távú üzemeltetése jól illeszkedik a 4iG növekedési stratégiájába.
– Az idén 25 éves 4iG történetének újabb fontos állomásához érkezett. A közös vállalat létrehozása és az első magyar kereskedelmi műhold fejlesztése, illetve üzemeltetése olyan úttörő vállalkozás, amely jelentős fejlődési potenciált és további üzleti lehetőségeket is biztosít társaságunk számára. Az informatika és az infokommunikáció mellett ugyanis olyan technológiai iparágakban is jelentős szaktudásra és képességekre tehetünk szert, mint a távközlés, vagy az űripar

– közölte Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

A 4iG egymás után nyeri a több százmilliós tendereket. A vállalat korábban Mészáros Lőrinc és Jászai közös érdekeltsége volt, ám Jászai idővel átvette azt, vagyonkezelő Kft.-je többségi tulajdonossá vált az informatikai cégnél.

Bőröndben, menetrend szerinti buszjáraton csempészett kábítószert két férfi

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.17. 10:54
Képünk illusztráció
Fotó: GUILLERMO LEGARIA / AFP
A drogot Szerbiából Budapesten át Bukarestbe akarták szállítani.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a két román férfival szemben, akik tavaly novemberben egy Szerbiából Budapestig közlekedő nemzetközi buszjáraton csempésztek kábítószert Magyarországra – számolt be róla az ügyészség.
A vádirat szerint a két férfi ismeretlen megbízótól két-két bőröndben vett át marihuánát Szerbiában, amelyeket busszal, Budapesten át Bukarestig kellett volna szállítaniuk.

A röszkei határátkelőhelyen 2019. november 21-én hajnalban a Magyarországra belépéskor a buszt ellenőrző határőrök megtalálták a kábítószert tartalmazó bőröndöket, és lefoglalták a bennük lévő, 17 csomagban elhelyezett marihuánát. 
Az összesen 41 kilogrammnyi marihuána tiszta hatóanyag-tartalma meghaladja a 3000 grammot, amely majdnem háromszorosa a különösen jelentős mennyiség alsó határának.

A főügyészség a vádlottakkal szemben társtettességben, különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat. A vádemeléskor letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.