Jazz;lemez;

„Katartikus pillanatokat éltünk át”

Nemrégiben jelent meg László Attila Concerto jazz-gitárra és kamarazenekarra című, nagyobb lélegzetű kompozíciójának lemezfelvétele.

„A Concertóban a jazz-gitár sajátos hangzását akartam ötvözni fafúvósok, vonós zenekar, valamint jazz ritmus-szekció megszólalásával” – mondja új darabjáról László Attila. „Modern crossover kompozíció született, organikus zenei környezetben. Formailag is izgalmas, a szokásosnál összetettebb művet szerettem volna létrehozni. Erre a concerto-forma nagyon alkalmasnak bizonyult. Persze meg kellett teremteni a feltételeket a nyugodt stúdiómunkához és az élő bemutatókhoz, de ez szívügyem volt, így sikerült is összehozni.” Adott volt egy nagyszerű jazz-trió – Oláh Kálmán zongorista, Lattmann Béla basszusgitáros és Hidász Tamás dobos –, akikkel hosszú ideje együtt játszanak. A Budapesti Vonósok kamarazenekar és remek fafúvósok csatlakoztak hozzájuk, így a mű megszólaltatása a szerző szerint „jutalomjáték” volt valamennyiüknek. A Tom-Tom stúdióban különösen intenzív együttműködés alakult ki a jazz-zenekar és a klasszikus muzsikusok között. „Kölcsönös figyelemmel, nagyszerűen ment; többször is katartikus pillanatokat éltünk át. Büszke vagyok a végeredményre, egyszerűen jó érzés azóta is hallgatni a darabot. Az All About Jazz című amerikai folyóiratban megjelent egy elismerő írás a lemezről. Szeretném folytatni ezt az irányt, mert a hangzás és a formai lehetőségek nagyon vonzóak számomra” – meséli.

A 67 éves muzsikus két jazzkvartettje hosszú évek óta működik. „Újabb formáció a László Attila Fusion Circus nevű összeállítás, mellyel a jazz-rock szerzeményeimet játsszuk, fúvósok közreműködésével. Szeretem a pasztellszerű harmónia- és dallamvilágot egy nagyon dinamikus ritmus-szekcióval ötvözni. Ezekben a zenekarokban ezt nagyszerűen meg lehet oldani – pillanatok alatt sikerül közös hullámhosszra jutni” – mondja. A szakma tudja, a szélesebb közönség számára azonban nem feltétlenül ismert: 1993 óta – megszakítás nélkül – László Attila az egyik első számú komponistája Charlie lemezeinek. Ez a feladat rengeteg koncertet, utazást is magával hozott. A Mindenen túl című vadonatúj Charlie-albumra négy dalt írt, illetve zenei rendezőként igyekezett közös nevezőre hozni azt a szándékosan sokszínű, eklektikus hangzást, amit Charlie elképzelt. Nem fáradt bele a több mint negyedszázados közös munkába, sőt szerinte „üdítő hallani azt a frissességet, ami Charlie előadásából és a zenekar játékából ennyi idő után is átüt.”

László Attila 33 éve tanít a Gonda János által, 1965-ben alapított budapesti jazztanszakon, ami kezdetben konzervatóriumi, majd főiskolai keretek között működött, s most már hosszabb ideje a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem része. „Csoportos óráim vannak: big band gyakorlatok, improvizációs gyakorlatok. Ezek a zenélésen túl közösségformáló alkalmak is, ahol nagyon fontos katalizátor az együttmuzsikálás. Ezt bombázta szét a járvány ebben a félévben. Azért megoldottuk a feladatot így is, csak másfajta módszerekkel. Elemző, stílusokat befogadó és saját munkákat is bemutató anyagok online beküldésével haladtunk előre” – mondja. A járvány az augusztusi és az őszi koncertterveket is nagyban befolyásolja, de László Attila bizakodó. „Ahogy a zenénk tud rugalmasságot mutatni, mi magunk is próbáljuk ezt tenni. A kreatív ritmikus zene nehezebb időkben is lelkesítő tud lenni” – vélekedik a gitárművész-zeneszerző.    

A Műegyetemtől a színpadig Az 1953-ban, Kaposváron született László Attila nem az egyetlen hivatásos muzsikus, aki mérnökként kezdte pályáját. 1977-ben, a műegyetemi építész kar elvégzése után fordult meg először a fejében, hogy érdemes lenne hivatásszerűen is zenéléssel foglalkozni. Ekkor már két éve működött Kaszakő nevű együttese, amelynek zenéjét 1983-ban az Édenkert című lemezen rögzítették. 1980-tól a Magyar Rádió stúdiózenésze volt. 1985-ben, Tony Lakatos szaxofonossal megalapította a Things zenekart, amely hét évig működött. A nevét viselő László Attila Band 1992-ben jött létre. Hazai és nemzetközi előadóművészi, zeneszerzői és tanári pályája mellett a Magyar Jazz Szövetség elnöki tisztét is betöltötte.