Egyesült Államok;letartóztatás;Steve Bannon;

2020-08-20 17:34:10

Letartóztatták Steve Bannont, Trump egykori szélsőjobbos tanácsadóját

A vádak szerint társaival több százezer adományozót tévesztettek meg.

Három másik emberrel együtt New Yorkban letartóztatták Steve Bannont, Donald Trump 2016-os kampányfőnökét – számolt be róla a Guardian.

Bannon az altrightos Breitbart News alapítója és igazgatója volt, és az elnök megválasztása után mindössze hét hónapig dolgozott a Fehér Házban. Mindkét pozíciójából távoznia kellett nyilatkozatai, illetve az amerikai elnök családját megbélyegző könyve miatt. Azt mondta ugyanis Michael Wolff botránykönyvében, hogy az elnök fia az oroszokkal tárgyalt az elnökválasztási kampány idején. Később közleményt adott ki, amelyben azt állította, hogy ez félreértés, valójában az elnök volt kampányfőnökéről beszélt.

Az amerikai ügyészség csütörtöki közleménye szerint Bannon és három társa, a We Build The Wall (Mi építjük a falat) csoport tagjai 

A céljuk az volt, hogy egymilliárd dollárt gyűjtsenek össze, ehhez képest 22 millió dollárt kaptak. Ennek jelentős részét azonban nem a falra, hanem a csoportot vezető Brian Kolfage „luxus életvitelének” finanszírozására költötték. Az ügyészség szerint viszont több százezer dollár ment Bannon személyes kiadásainak fedezésére is.

Mindezt egy Bannon ellenőrzése alatt álló nonprofit társaságon, illetve a szintén letartóztatott Timothy Shea vezette fantomcégen keresztül bonyolították.

A csoport tavaly jelentette be, hogy a közadakozásból egy kilométernyi falat sikerült felépíteni.

Steve Bannon 2018 tavaszán a Schmidt Mária vezette XXI. Század Intézet vendége volt Budapesten. Közpénzből megszervezett előadására – állítólagos helyhiány miatt – az ellenzéki sajtó nagy része be sem juthatott, később pedig élő videóközvetítését is lekapcsolták. 

(A 444 nyomán.)