Előfizetés

Európa iszaplerakója lettünk

Hargitai Miklós
Publikálás dátuma
2020.08.22. 09:00

Fotó: Greenpeace
Az ipari és lakossági szennyvízkezelés maradéka gyakorlatilag feldolgozhatatlan, a „kezelése” a politika közeli tulajdonosok számára mégis jó üzlet.
A Greenpeace 2011 óta küzd az almásfüzitői vörösiszap-tárolóra települt „komposztálóval”, amely a valóságban leginkább különféle veszélyes hulladékok lerakójaként működik. A létesítmény két, egymással összefüggő jellemző miatt szálka a zöldek szemében: egyrészt a környezettudomány számára is meggyőző módon még nem sikerült bizonyítani, hogy szervetlen veszélyes hulladékokból, olaj- és szennyvíziszapokból lehetséges komposztot (vagyis talajjavításra alkalmas, piaci termékként értékesíthető anyagot) készíteni, másrészt az egész tároló közvetlenül a Duna partján, az ártéren van, ahol akár egy kisebb földrengés vagy egy szokatlanul nagy árvíz is beláthatatlan következményekkel, a folyó és a fővárost ellátó ivóvízbázis elszennyeződésével járhat. Az üzlet vonzereje viszont hatalmas, hiszen a „komposztálóban” sokkal olcsóbban ott lehet hagyni a mérgeket, mintha a szabályokat betartva legális lerakókra vinnék azokat. A zöldszervezet fellépése ezt a tonnánként akár százezres profitot hozó gépezetet akasztotta meg – igaz, csak papíron. Az almásfüzítői üzem 2015-ben lejárt környezetvédelmi engedélyét 2019 decemberéig nem sikerült meghosszabbíttatni, mivel az egymás után beadott engedélykérelmeket a Greenpeace sorra eredményesen támadta meg. (Aki ismeri az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülése, illetve a zöldhatóságok kormányhivatalokba integrálása óta kialakult engedélyezési gyakorlatot, az nem csak azzal van tisztában, hogy ez mekkora fegyvertény, hanem azzal is, hogy a „komposztálással” kapcsolatban nagyon súlyos aggályoknak kellett felmerülniük, az eljárás jogi értelemben aligha lehetett védhető”.) Ráadásul közben az Európai Bizottság is kötelezettségszegési eljárást indított az Orbán-kormány ellen – amelyben Jávor Benedek volt EP-képviselő is beadványa is közrejátszott –, olyan varázslatot ugyanis az uniós jog sem ismer, amellyel kátrányból, nehézfémekből, veszélyeshulladék-égetés során képződő koromból és pernyéből (stb.) komposzt készíthető. 2019 legvégén viszont váratlanul kiadták az új engedélyt – már akkor rebesgették, néhány hónap múlva, 2020 tavaszán pedig nyilvánossá vált, hogy a „komposztálóüzem” közben Mészáros Lőrinc érdekeltségévé vált. A Greenpeace álláspontja szerint az új fejlemény annyiban mindenképpen előrelépés, hogy az új engedély keményebb előírásokat tartalmaz, azaz leszűkíti a befogadható hulladékok és az alkalmazható eljárások körét. Mint írják, az alapprobléma azonban nem változott: „Koncepciójában tartjuk nagyon veszélyesnek a mostani gyakorlatot, azaz a Duna melletti, nem megfelelően szigetelt tározóba veszélyes hulladékból készült termék lerakást. Ennek önmagában nagyon komoly ökológiai kockázata van, hiszen a tározórendszer esetleges sérülésével a szennyezések közvetlenül a Dunába juthatnak.” Méghozzá hatalmas mennyiségben, hiszen a korábbi engedély alapján eddig évi mintegy 100 ezer tonna veszélyes hulladékot hordtak be a területre.
„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy nem lebomló vegyi anyagokat (nehéz és toxikus fémeket) tartalmazó veszélyes hulladékból készített terméket helyeznek ki a területre. Ezt a tevékenységet nem lehet másnak értelmezni, mint hulladékhígításának (ami a környezetvédelmi törvény szerint tilos – a szerk.)”. Az új engedély már tartalmazza ezeket az előírásokat, illetve a szerves szennyezők esetében a korábbinál alacsonyabb határértékeket jelöl meg. Azaz kevesebb hulladékfajtával, a bejövő és a kezelt (lerakott) hulladékra vonatkozóan is szigorúbb határértékekkel, rendszeresebb ellenőrzés mellett dolgozhatnak csak a telepen. A fentiek miatt a Greenpeace az új engedélyt nem támadta meg, ami egyfajta (ha nem is optimális, de talán vállalható) kompromisszumnak tűnik. Valójában azért kell ilyen – továbbra is – megkérdőjelezhető technológiákat engedélyezni, azért ilyen nagy a nyomás a hatóságokon (természetesen az érintett körök profitéhség emellett), mert a számos iparágban illetve a lakossági szennyvíztisztításban is hatalmas mennyiségben keletkező szennyvíziszapoktól nem lehet környezetileg megnyugtató módon, tolerálható költséggel megszabadulni (különösen a jelenlegi, rezsicsökkentett víz- és szennyvízdíjak mellett). Ha viszont a valós költségek meg nem fizetése érdekében az előírásokat, illetve az engedélyezést fellazítják, ahogyan az Magyarországon történik, akkor megnő a környező országokban képződött szennyvíziszap hazai „kezelésének” illetve lerakásának vonzereje. Ezzel magyarázható, hogy az utóbbi években felpörgött a Magyarországra irányuló szennyvíziszap-import (lásd a lapunkban is bemutatott székesfehérvári és egerszalóki ügyeket – mindkét esetben jó fideszes kapcsolatokkal rendelkező cégek importáltak szennyvíziszapot a szomszédos országokból, és kerültek konfliktusba emiatt szintén kormánypárti önkormányzatokkal – jellemző az esetek ellentmondásosságára, hogy hulladékot behozni elvben csak feldolgozási céllal lehet, miközben a szennyvíziszap a lényeget tekintve feldolgozhatatlan, némi hígítást követően is legfeljebb hulladéklerakók takarására lehet használni, vagyis a sorsa végső soron lerakás lesz). Ugyanakkor az import ésszerűtlenségét jól mutatja, hogy Budapest sem tud mit kezdeni a fővárosi szennyvíztisztítókban képződő szennyvíziszappal – a legutóbbi ötlet az elégetés volt, amit csak azért vetettek el, mert kiderült, hogy a 60-80 milliárd forintba kerülő iszapégetőt az EU nem hajlandó finanszírozni. Friss epizód a történetfolyamban, hogy Jászkarajenő szomszédságában most szeretnének újranyitni egy – bő évtizede környezeti problémák miatt bezárt – szennyvíziszap-komposztálót. Az üzem annak ellenére is átjutni látszik az engedélyezési rendszer akadályain, hogy Natura 2000 besorolású nemzeti parki területen fekszik. Korábban nem csak a környező településeket érő szaghatás, illetve a kamionos szennyvíziszap-szállítással járó bűz és por miatt kellett bezárni, hanem azért is, mert kiderült, hogy a telepen gyártott „komposztra” nincs piaci igény, nem lehet tőle megszabadulni. Ami azonban 2008-2009 környékén még gond volt, az ma már láthatóan nem jelent jogi akadályt.

Veszélyeztetett fajjá nyilvánítanák a kacsacsőrű emlőst Victoria államban

MTI
Publikálás dátuma
2020.08.21. 11:07

Fotó: Régis Cavignaux / AFP/Biosphoto
Az elmúlt 20-30 évben az államban mintegy 30 százalékkal csökkent a tojásrakó emlős populációja a térségben.
Veszélyeztetett fajjá akarják nyilvánítani a kacsacsőrű emlőst ausztrál tudósok Victoria államban, mivel a kutatások szerint a tojásrakó emlős populációja jelentősen csökkent élőhelyének szűkülése és az éghajlat felmelegedése miatt. Josgua Griffiths ökológus, aki megvizsgálta a tudósok által benyújtott javaslatot alátámasztó adatokat, kiemelte, hogy
az elmúlt 20-30 évben az államban mintegy 30 százalékkal csökkent a kacsacsőrű emlős populációja.

A mezőgazdasági termelés, a bányászat és az erdőgazdálkodás nagy területeket foglalt el az állat élőhelyéből az elmúlt évtizedekben, és a tavaly nyáron pusztító bozóttüzek tovább rontották helyzetét – fűzte hozzá a tudós.
Az Ausztráliában tomboló bozóttüzekben tavaly szeptembertől februárig mintegy 3 milliárd koala, kenguru és más vadon élő állat pusztult el.

A veszélyeztetett státuszt Victoria államban azok a vadon élő állatok kapják meg, amelyeknél középtávon magas a kihalás kockázata. A veszélyeztetett listára kerülő állatfajok számára a kormány több forrást tud mozgósítani élőhelyük védelmében. Ausztráliában minden állam külön vezeti a veszélyeztetett fajok listáját. Dél-Ausztráliában a kacsacsőrű emlős már a veszélyeztetett fajok között szerepel. A különleges testfelépítésű, részben vízi életmódot folytató emlős főleg Ausztrália keleti partvidékén él a Queenslandtól Tasmániáig terjedő régióban.

Az évszázad végére több mint tíz centivel nőhet a tengerek vízszintje a grönlandi olvadás miatt

MTI
Publikálás dátuma
2020.08.20. 09:20

Fotó: CAIA IMAGE/SCIENCE PHOTO LIBRARY / AFP
A hőmérséklet 2100-ra 4-6,6 Celsius fokkal emelkedhet Grönland térségében.
Olyan tempóban olvad a Grönlandot borító jégpáncél, hogy ez az évszázad végére globálisan 10-12,5 centiméterrel növelheti meg a tengerszint magasságát – ezt állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
„Ha a globális felmelegedés úgy folytatódik, mint eddig, vagyis a nagy károsanyag-kibocsátási forgatókönyv valósul meg, a hőmérséklet 2100-ra 4-6,6 Celsius fokkal emelkedik Grönland térségében. Ez lényegesen nagyobb, mint amire globálisan számíthatunk ugyanebben az időszakban, ami azt jelzi, hogy a sarki régiók nagyon érzékenyek az éghajlatváltozásra”

– mutatott rá Ruth Mottram klímakutató a nemzetközi kutatásban részt vevő Dán Meteorológiai Intézet (DMI) keddi közleményében.

A kutatók a legfrissebb globális és regionális klímamodellezési eszközök segítségével számolták ki a grönlandi jégtakaró olvadásának következményeit.
„A kutatásunk azt mutatja, hogy 10-12,5 centiméteres globális tengerszintemelkedéssel kell számolni 2100-ra a grönlandi jégolvadás közvetlen eredményeként”

– mondta Mottram.

John Cappelen, a DMI vezető klimatológusa, a kutatócsoport tagja hangsúlyozta a csoport megállapításainak súlyosságát, és a grönlandi olvadás mérséklésére a párizsi klímaegyezmény betartása mellett tört lándzsát.
„Változtatnunk kell a hozzáállásunkon, ha korlátozni akarjuk a felmelegedést”

– fűzte hozzá.

A kutatás eredményeit az International Journal of Climatology folyóiratban publikálták.