járvány;protokoll;iskolakezdés;koronavírus;

2020-08-24 14:48:58

Saját járványügyi protokollt kell kidolgozniuk az iskoláknak, hiába van központi eligazítás

A minisztérium által kiadott intézkedési terv nem kötelező jellegű, csak ajánlásokat tartalmaz – hangzott el a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal hétfői ülésén.

Minden köznevelési intézménynek magának, a helyi sajátosságok figyelembevételével kell kidolgoznia az őszi iskolakezdéssel kapcsolatos járványügyi protokollt – egyebek mellett erről is szó volt a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal hétfői ülésén. Az elhangzottakról Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke számolt be lapunknak.

A kerekasztalon – amelyen Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is részt vett – az oktatásirányítás képviselői kijelentették, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által múlt héten kiadott, 70 pontos intézkedési terv nem kötelező jellegű, 

Újból leszögezték, a kormány továbbra is hagyományos tanévkezdést tervez. Arra az esetre, ha egy iskolában megemelkedik a koronavírus fertőzöttek száma és gócpont alakul ki, központilag külön protokollt fognak kidolgozni.

Totyik Tamás szerint az nem derült ki, mi lesz a vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozó pedagógusokkal, de a diákok orvosi igazolással otthon maradhatnak. Számukra az intézményeknek kell megszervezniük az iskolai jelenlétet nem igénylő oktatást. A szaktárca azt is megígérte, fenntartótól függetlenül minden intézmény kap fertőtlenítőszereket. A PSZ alelnöke úgy véli, ez „több a semminél”, de a megelőzés érdekében ennél több intézkedést nem tervez a minisztérium. Az oktatásirányítás képviselői nem támogatták a pedagógusok előzetes szűrésére, illetve érintésmentes hőmérők beszerzésére vonatkozó javaslatokat sem.

A szakszervezet azt is javasolta, hogy a pedagógusok kapjanak 100 ezer forint kompenzációt, mert a tavaszi digitális oktatáshoz saját pénzükből vásároltak eszközöket. Szeretnék elérni azt is, ha egy iskolai dolgozó bizonyítottan a munkahelyén kapja el a koronavírust, akkor ezt a munkahelyi balesetek körébe sorolják, a betegség idejére pedig kapja meg a teljes fizetését. A pedagógusminősítésekkel kapcsolatban azt javasolták, maradjanak el az óralátogatások. Az Emmi képviselői azt ígérték, utóbbiról egyeztetnek az Oktatási Hivatallal, a többi javaslatra nem reagáltak.